2012. augusztus 7., kedd

Hogyan lehet védekezni a HAARP sugárzása ellen ? Egy nagyon bennfentes interjú....

Fogalom: H.A.A.R.P.  (High Frequency Active Auroral Research Program)


Photobucket Pictures, Images and PhotosMindannyian ismerjük az ide látogatók közül, ezért nem kezdek untatni senkit a hivatalos bemutatásával. A Wikipedia szövegét csak az olvassa el, aki a meséket szereti. Aki az igazságot keresi, Google-ben rengeteg anyagot fog találni szerencsére, mert létezése nyílt titok.....Mint nagyon sok minden más, ez is Tesla találmányain alapul.
Eredetileg az időjárás befolyásolására és földrengések előidézésére, 
de a gravitáció manipulálására is alkalmas. A nevében is benne van: 
Magas frekvenciájú elektromágneses rezgés, energia (skaláris hullámok) célirányos eljuttatása egy bizonyos helyre.

És amint kiderül az elme-működésének, agyunknak a befolyásolása is fontos eleme. Az ECHELON-program erre jött létre....
Photobucket Pictures, Images and Photos
HAARP interferál a gravitációval a Csendes- Óceán felett   

Ha belegondolunk logikus is, hogy a neuronok több milliárd apró kisülésekor keletkező és bennünk is jelen lévő elektromosság igenis befolyásolható elektromágneses sugárzással. Elég ha csak a mobiltelefonok sugárzására vagy a mikrohullámú sütőre gondolunk.... Egyik célkeresztjébe sem szívesen tennénk agyunkat, főleg nem egy sokszorosan felturbózott magas frekvenciás rezgésbe nem.....  Amiről nem tudsz, az ugye nem fáj és nem létezik.... Esetleg betegségek daganatok árulkodnak, na de melyik orvos hinné el az összefüggést ? 

Egy korábbi cikkünkben megnézhetitek a nagyon érdekes Jesse Ventura tényfeltáró filmet róla  , vagy külföldi linkek cikkeit... még itt is...



Interjú a HAARP működéséről, amit egy bennfentes adott egy beszélgetésünkben
és hogyan védekezzünk ellene... 
(készítette SBG Buddha)


- Hogyan képzeljük el azt a sugárzást, ami ér bennünket, mikor bekapcsolják a HAARP-ot ?


- Ezt a sugárzást egy körkörös dózisnak kell elképzelni, ami az emberi szem számára láthatatlan, de egy infra-szemüveggel láthatóvá válik. Körhullám alatt azt értem, hogy a hullámok úgy érik az agyat, mint amikor füstkarikákat fújsz a cigiből... ,biztos láttatok már ilyet, csak ez egy folyamatos hullámsorozat egészen addig, amíg az adott terület besugárzása folyik, ez átlagban nem haladhatja meg a 20-40 percet, ellenkező esetben az agy szerkezeti felépítése károsodhat.

Ilyenkor normál esetben nem okoz túl nagy észrevehető problémát, egyszerűen az ilyen embereken elkezdődnek a zavartság jelei, majd egy enyhébb esetben egyfajta rohamot vált ki, ami hányással jár. Ha a sugárzás túllépi az 1 órát, akár öngyilkosság, vagy halál is lehet az ügy vége.



  

- Mire van hatással ez a sugárzás valójában ? 

- Mindenre.... Teljesen mindegy az anyag miből van, mindenre gyakorol hatást, de szerves anyagokra különösen. Még a tengerekben lévő anyagokra is.....
Óceánoknál és a földkéregben is be lehet állítani a frekvenciát, elég ha csak a 2011.Március 11-i japán földrengésre és cunamira gondoltok (bár az egy eltervezett esemény volt).  A vulkánkitöréseknél sokkal egyszerűbb a helyzet, hiszen egy olyan folyamatot indít meg, ami szunnyad a föld alatt és egy elektromos impulzussal ez a folyamat beindítható.


-  Érdemes megjegyezni, hogy a 
Washington Post/New York Times 1975 június 18-20 közötti számai : arról szóltak, hogy az USA és a Szovjetunió egy meg nem támadási egyezményt írt alá egymással az időjárás és a földrengés-fegyverek használatának tekintetében! 

- Igen. Azóta közel 40év eltelt ! El tudod képzelni, azóta hol tartunk ? A fejlesztésről az embereknek fogalmuk sincs...



Akkor mesélnél róla ? Miket tud még ?

- Annyit még tudni kell, hogy ez a rendszer,amit már most használnak képes akár olyan halált is előidézni, ami később NEM kimutatható, pont azért, mert a szervezet elektromos rendszerét omlasztja össze. Mint tudjátok, az emberi test 1.2 Volt áramot termel és ez az elektromosság "hajtja" meg a szívet és ezáltal a vérkeringést és az agyat, de ha én ennek a testnek több lépcsőben erős impulzusokat adok, illetve úgymond bombázom a testet, akkor ez a test egy idő után a túláram miatt összeomlik és leáll.
Sokan hunytak el ismeretlen körülmények között az elmúlt időkben.... Sőt az első időkben, amikor ezeket kezdték fejleszteni, nagyon súlyosak is voltak a visszamaradó jelek - amik nem voltak megengedhetőek a programban, hiszen ez már vizsgálatra adott okot. Lásd: Spontán égés.......


 

- Mi egyszerű emberek mit tehetünk ? 
- Megkaptad a Földön lévő HAARP állomások koordinátáit. Ha valaha tenni akartok valamit, lehet itt kellene kezdenetek! És lehet, hogy jó lesz ez a tudás majd olyankor, amikor már megszűnt a kommunikáció lehetősége számotokra....


- Biztató.... És addig lehet ellene védekezni ? 

- Egyedüli ideiglenes megoldás a WiFi. Azt, hogy miért már nincs időm elmondani, de nézzétek meg a wifi működési tartományát, mennyi !  2.5 - 5.0GHz,  így aztán olyan zavart képes előállítani, ami már elég ahhoz, hogy a HAARP hullámai nagyon gyenge dózisban jussanak el hozzátok....

- Mi az a biztos megoldás, ami megvéd ettől ? 

- Nos, ami biztonságos, az egy erőháló létrehozása, ami olyan eszközökből áll, amit szinte fillérekért meg tudsz venni: Ez pedig egy olyan teljes Wi-Fi hálózat kiépítése, ami 5GHz-es tartományon mozog. Egy jeladó és 3-4 szenzor kell hozzá, amik a jelet folyamatosan veszik a jeladótól és a lakás különböző pontjain elhelyezve, egymással kommunikálnak. Ennek a rendszernek az ára itt 48$ nálatok nem tudom mennyi....
Biztos láttatok már a boltokban olyan wifi-ket, amik összekötnek TV, számítógépet és mondjuk tabletet egymással..... Na ez kell nektek, egy szenzor rendszer egy darab központtal.

- Na akkor építünk ilyet...

- Hidd el, nem bonyolult és legálisan beszerezhető. Lehet arra emlékszel, hogy a lopakodót, amit nem lát a radar a borítás miatt, egyszer-kétszer már lelőttek és tudod mivel ? Egy 1965-ből származó orosz radar segítségével. Az ultramodern radarok nem látták a gépet, ez a szerkezet igen. A megoldás a szemetek előtt van és az egyszerű dolgokat az emberek nem veszik észre, pedig a modern technikával szemben is van megoldás, csak keresni kell.

- A világűrbe is sugároz egyébként ? 

Nos ebből még bonyodalom is van és lesz is, mivel mint mondtam, a HAARP valóban képes működni mint űrfegyver, csakhogy egy bökkenője van ennek a dolognak. Márpedig az, hogy a jel kijut az űrbe, viszont annyit veszít az erejéből, mire odáig eljut, hogy egy jelerősítő nélkül nem lenne képes továbbjutni Ezért feltették az űrbe azt a rendszert, ami ezt a jelet felerősíti és a kívánt célra továbbítja.

- Merrefelé van az a cél ? A Mars-videó ? Hold ?

- Nos, 1976-ban teljesen logikus volt az a döntés, hogy új lakható kolóniákat kell létrehozni az Univerzumban..... A filmekben van igazság és dezinformáció együtt, csak így működhet az igazság kiszivárogtatása.....

Természetesen ezt témát én sem hagytam annyiban, de ez már egy másik történet. Sokkal hosszabb és összetettebb, mint amit valaha el tudnánk képzelni. 
De természetesen meg akarom osztani mindenkivel, csak hogy hol kezdjem, azt magam sem tudom......
.... Hát ennyi volt, amit hiteles forrásból "belülről" megtudtam a HAARP elleni védekezésről. Lehet nem sok, de mégis valami...



Ha most visszanézitek a cikkemet a Lakott sziget orosz filmről ás a videót újra, akkor megérthetitek, miért adtam ezt a címet : 

Köszönöm....
SBG Buddha


   Photobucket Pictures, Images and Photos
HAARP scalar field atmospheric propagation in clouds

 
HAARP high energy vortex splits apart the sky    Disturbing von Karman vortices over the South Atlantic



 
HAARP transmission, Melbourne, captured by weather satellite / HAARP electrical 'rainbow' visible in China sky

209 megjegyzés:

  1. Olvasgatom az oldalon találhato irásokat.
    Ugy gondolom, hogy kb. az informáciok valoságtartalma eloszthatoak kettövel... bár még igy is elég erösen elgondolkodtatoak.
    Eme cikkel kapcsolatosan pedig én ugy gondolom, hogy ha müködne is a WI-FI - mint' ellen rendszer - , akkor sem biztonságos, hiszen ha komolyabb porbléma adodik, akkor az áram - mint' energiaforrás - sem lesz elérhetö, imigyen zsebtelepröl nehezen üzemeltethetö...
    Tisztelettel.

    VálaszTörlés
  2. Nem tudom mennyire lehet ez a kép hiteles. De ha az, akkor komoly baj van nálunk is.

    http://kepfeltoltes.hu/120807/haarp-idojaras2_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A kép hiteles!...
      "Mély megrendüléssel tudatom", hogy a chemtrails és HAARP tevékenységek általunk kimerítő és tényszerűen feltárt bűncselekményei miatt, a hatalom blokkolta az Eumetsat műhold meteorológiai helyzetképeinek megjelenítését! A definíció kedvéért megjegyezném: terroristának tekintendő az a csoport, szervezet, hatalom, ország, amely más nemzetek életvitelébe, társadalmi berendezkedésében, politikai rendszerébe erőszakos változást idéz elő! Terrorizmus, a megszállni kívánt, majd koholt vádak alapján megszállt országok lakosságának módszeres kifosztása, ellehetetlenítése, nyomorba döntése, és bábkormányokkal történő irányítása! Az Eumetsat meteorológiai műhold képein figyelemmel lehetett kísérni Európa és ezen belül a Magyarország feletti chamtrail és HAARP tevékenységet. Az utoljára rögzített kép cáfolhatatlan bizonyítéka a HAARP tevékenységnek! A vegyi-permetezés árvizeket okozott Magyarországon, a mezőgazdasági terményeket nagy részében tönkretették, az élővilágban máris súlyos károsodásokat okozott, ami nem csak ökológiai katasztrófával, de az élelmezés ellehetetlenítésével, drágulásával jár! Korrupt politikusaink miatt, a hazánkat módszeres felvásárlók már közvetlenül az életünkre, életterünkre törnek, mindez a tudjuk kik kezében lévő média hallgatása, és csalással, megtévesztéssel megválasztott politikusok tudtával és beleegyezésével történik! A népes madárcsapatok gyakorlatilag eltűntek, de még az oly gyakori colorádó-bogár is ritkasággá vált, pedig európai elterjesztésében a német hátországot vele "megbombázók", a II. Világháború alatt, is ugyanazok, illetve ugyanazon érdekcsoporthoz tartozók, akik most hazánk és Európa mezőgazdasággal nagyobb volumenben foglalkozó országaiban idéznek elő chamtrails és HAARP tevékenységgel élelmezési katasztrófát, exporttilalmat! Ha valaki nem tudja, miért emelkedet duplájára a gabona árfolyam a világpiacon, ha nem tudná, miért emelkedik a kenyér ára, és ha nem tudná, hogy miért érezhető a levegőben a permetszerhez hasonló, de egyértelműen a nagymennyiségben, olajiparban használt barit szaga, miért jönnek létre olyan légköri jelenségek, amik nemhogy régen, de még néhány éve sem voltak tapasztalhatók, most már tudhatja! Nem a globális felmelegedés, hanem a globális cion-terrorizmus hozza létre érdekeinek megfelelően a GMO mérgező növényeket, az időjárás befolyásolását, árvizeket, aszályt, és a háborúkat! Mérgeznek bennünket, befolyásolják az időjárást, hogy élelmiszerhiányt tudjanak előidézni, majd azokra a bajokra hivatkozva, melyeket ők okoztak, a végletekig sarcolják, pusztítják a lakosságot! Az ország kifosztása, kiárusítása, a munkalehetőségek felszámolása, etnikai feszültségek szítása, egészségügy és oktatás lerombolása, bankcsalások, és fiktív államadósság után, elérkezett az idő, amikor az életterünkkel, vagyonunkkal együtt az életünket is el akarják venni!

      Törlés
    2. KÖSZÖNÖM, HOGY VÉGRE VALAKI EZT ÍGY LEÍRTA!!!!!!! Sajnos ez az, amit nem szabad még gondolni sem a XXI. századi demokráciában, pedig ez a valóság. A Föld kártevői ezek.

      Törlés
    3. Sziasztok!
      Nos, ezt a wifis marhaságot tudod kinek dugd le a torkán!!??!!.. Teljes mértékben egyet kell értenem "ummacdan" hozzászólásával!!! Nagyon nagyon köszönöm én is! Nézzétek, talán Tesla bácsi meg tudná mondani, hogyan is védekezzünk ellene, de ő már sajnos nem él..
      Tudjátok, van egy jó mondás, hogy az igazságot mindig két hazugság között lehet jól elrejteni!
      Ilyen hihetetlen információs özönben ember legyen a talpán, aki ügyesen ki tudja hámozni az igazságot!! Talán igaza volt az X aktáknak: "az igazság odaát van!"
      Szóval olyan globális szinten ér minket mezei embereket mindenhonnan támadás, hogy ennyi támadás elhárítására nem képes egy mezei magunkfajta. Talán védekezhetek egy két, vagy több dolog ellen, na minden támadást képtelenség kivédeni!!! Nos ezt biztos tudják a "támadóink" is, ezért gondolom úgy vannak vele, hogy valamelyiktől biztosan elpatkolunk majd... :-((
      A helyzet kétségbeejtő, csak az emberek összefogásával lehetne elhárítható! De a "népbutítás" olyan méreteket ölt világszerte, hogy elég kevés az esély erre..
      Na, de hogy álmodozzak egy picit, ha csak 1-2 napot kaphatnék, hogy minden média felett átvehetném a hatalmat, akkor megállás nélkül osztanám az okosságokat az embereknek.. :-)
      De hát ők inkább gyűjtenek egy kis pénzt a "vak angyalnak" szemműtétre, meg Isaurának, hogy felszabadítsák!! :-((

      Törlés
    4. Ezzel a képpel egy baj van miért csak a hideg látszik, azon kívűl es belül nincs hőmérséklet?

      Törlés
  3. A wifiről annyit, hogy a rezgése káros hatással van a szervezetre. Estére mindig lekapcsoljuk a hosszabítóját, hogy legalább alvás közben tudjon töltekezni a szervezetünk nyugalomban. Az emberi szervezet is rezgésekkel működik. Sem a bluetooth, sem a wifi nem jó neki. De ha akartok "saját HAARP rendszert" építeni a lakásotokban, akkor tegyetek bele sok-sok wifit. Központnak meg egy nagyteljesítményű mikrosütőt javasolok. Aztán megnézzük milyen állapotban lesztek néhány hónap után.

    Ha van köztetek radiesztéta, aki rendszeresen mér magasfrekvenciás jeleket is, megoszthatná a véleményét ez ügyben.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A Wifi -ről csak annyit, hogy mikrohullámokat sugároz. Ha azt tudod, hogy nem ajánlott a kaja mikrózása közben a mikor mellet állni és nézni, ez ugyan úgy illik a Wifi -re is. Nem érdemes több Wifi antennát tartani 1 szobában... Ha valaki erre hajlik vagy kitalálja, hogy ez neki kell akkor hajrá, a fejfájás lesz az első...
      Nekünk a szobában van, sajnos nincs más hely ahová eltudnánk tenni minden esetre ne ott legyen ahol egész nap ülsz!

      Törlés
  4. Nálunk budapest a kedvencük.Vagy budapesten is van egy központi állomás vagy kifejezetten ezt a helyet szeretik.Tegnapelőtt az időkép radarja körkörösen villogott budapest körül.És ennek a képnek itt a linkben is Budapest a központja.Úgy látszik mégsincs meg az összes koordináta...épp csak a fővárosi telepünk maradt ki :)Érdemes lenne elnézni egykét helyre a budai hegyekben...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ezekre gondolsz?

      http://www.kephost.com/view3.php?filename=o7txgxbh0oq9jrfy80t2.jpg

      http://www.kephost.com/view3.php?filename=lp55rxo5dy90wclnzv0o.jpg

      Nekem is feltűnt, főleg az után, hogy a vihar egyszerűen irányt változtatott és lelassult...

      Törlés
    2. Van itt esetleg meteorológus vagy fizikus szakember aki a fenti radarképekre magyarázattal tud szolgálni?

      Törlés
    3. január 1-től a kormány betiltotta, hogy az időjárással foglalkozó weboldalak felhasználhassák az OMSZ adatait... több ilyet nem fogtok látni, az garantált!

      Törlés
    4. A térkép szerint a radarképen látható kör középpontja a balatoni út melletti, a Kamaraerdei útról megközelíthető, belügyminisztérium kezelésében lévő elzárt területen feltételezhető. Egyszer voltam benn a rendőrségi vezetéstechnikai pályán, ami mellett van a mesterséges domb. Annak tövében vannak nagyobb nyílások, bejáratok - ez a műhold képen is látszik - amiből arra lehet következtetni, hogy a domb alatt bunker szerű építmény van.

      Törlés
  5. És a Kánya-hegyi "radar" a Zemplénben? a mecseki radar felépítése körül micsoda hajcihő volt, közben szép csendben, észrevétlenül felhúzták ezt:
    http://www.abaujvar.gportal.hu/gindex.php?pg=33854967

    A Bánkúti Nato-radarról nem is beszélve!
    http://geocaching.hu/poi.geo?id=137373

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Lehet ez is a rendszer része "helyileg"? Mivel légvédelmünk=0 mit radaroznánk?
      Ha összekapcsoljuk a GSM rendszerrel kész is a lefedés nem? Vagy hülyeséget írtam?

      Törlés
  6. SBG Buddha! Na ez egy nagyon remek cikkre kerekedett! :)
    De Nem inkább árnyékolni kellene a jeleket valahogy?? Ha tegyük fel igazán "felcsavarnák" ezt a rendszert, kibaszna egy két elektromos cuccot, én inkább valami manuális mindenhol működő, áram nélküli, árnyékoló védelemre gondolnék. Nem sokat értek ehhez csak laikusan.:) Ólomsisak? Árnyékoló spec. drótháló? Nem tudom? DE ha istenigazából mint amit írsz: "Megkaptad a Földön lévő HAARP állomások koordinátáit. Ha valaha tenni akartok valamit, lehet itt kellene kezdenetek! És lehet, hogy jó lesz ez a tudás majd olyankor, amikor már megszűnt a kommunikáció lehetősége számotokra...."
    =>ez lenne akkor se áram, se telefon+net... akksiról csak ideig óráig megy valami.
    Meg láttam olyan videókat is hogy megégtek a delfinek, halak, na akkor most szaladjak az antennarendszer felé ordítva? Ha már egy ilyen komplett kiépített rendszer van ami bármikor öngyilkosságra sarkal, megőrít, pirít bárkit akkor mennyi is az esélyünk?? Itt ha csak ezt a rendszer nézzük bolygóméretű döntések vannak.:) Mi egyszerű emberek kik el se jutunk ezekhez a bázisokhoz hogyan iktatjuk ki? A titkos marsi kolóniás cikket nyugodtan tedd fel, úgy ahogy van, lelkileg nem durvább mint ez a rendszer, meg kell tudnia minél több embernek.:) (Ja igen valaki olyan írjon aki igazán ért az árnyékolás technikához.)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. "(Ja igen valaki olyan írjon aki igazán ért az árnyékolás technikához.)"

      Én írnék szívesen, de redőnyös vagyok. :)

      Törlés
    2. kredencz! Ez jó volt!:-) Legalább büszkén, és a hűvösben múljunk ki!:)

      Törlés
    3. redőnyös, ez jó :):):)

      Létezik fémhálós árnyékoló tapéta, illetve árnyékoló festék. Mi ezzel kentük le a hálót és a wifi jel ténylegesen gyengébb lett. Ha igaz az, hogy a rendszer is hasonló frekvenciatartományban működik, akkor ez gyengíti az erejét, csak akkor a mennyezetet is le kell festeni.

      link:
      http://www.naturillo.hu/elektroszmog_arnyekolofestek

      Törlés
    4. Braveheart! Jo iranyban gondolkodol. Bocs az ekezetek hianya miatt. (tudom Alt Gr) A tenyek azt mutatjak es persze a jozan paraszti esz is segit ebben, hogy a csucs technikaknak mindig valami alapvetoen egyszeru mukodesu(raadasul konnyen fellelheto) szerkezetek vagy anyagok tehetnek keresztbe. Alapvetoen ugyan ugy, mint vihar idejen a villamok elol, ovo helyet nyujtanak az autok karosszeriai, vagy fem racsos szerkezetek, a hullamok (feny-, hang-) is terelhetoek, gyujthetoek, tarolhatoak, blokkolhatoak, ill. adott esetben vissza is verhetoek. Termeszetesen megfelelo ezkozokkel.

      Törlés
  7. Sziasztok, engedjétek meg, hogy figyelmetekbe ajánljam az ADR technológiát, amely egy lengyel fizikus, Adrian Wosinski találmánya (számos tudományos díj nyertese). A technológia lényege, hogy képes jelentősen lecsökkenteni az alacsony illetve a magas frekvenciájú (attól függ melyekre szeretnénk alkalmazni, különböző nagyságú frekvenciák szűrésére gyártanak) elektromágneses sugárzást a környezetünkben. A technológiát többféle termékben alkalmazza pl. olyan textília amelyet a matracunk alá kell helyezni alvás közben, de komplett építőipari termékpalettával rendelkezik, mely segítségével az egész házat lehet blokkolni (tetőfólia, falfestékbe keverhető adalékanyag-melynek a szabadalmazása jelenleg folyamatban van).
    Tudom, ez nem a reklám helye, a témára tekintettel azonban engedjétek meg, hogy népszerűsítsem ezt a nagyszerű kezdeményezést: http://www.adr.com.pl/pl/en/ valamint https://www.facebook.com/AdrTechnology

    szép napot mindenkinek

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az ADR Technológia (a legtöbb hasonló árnyékolóval szemben) nem tartalmaz semmiféle fémet, ezért nem szükséges a földelése.

      Törlés
  8. Ébresztőfilm humorral. Zseniális és átfogó:http://www.youtube.com/watch?v=5ReHCCCdWgU&feature=related

    VálaszTörlés
  9. Védekezés ügyben ez nem igényel áramot: http://www.orgonite.info/

    VálaszTörlés
  10. A wifi szerintem sem lehet megoldás. Ez csak egy olyan dezinfó lehet, ami azt szolgálja, hogy még több káros sugárzást keltsünk magunk körül önszántunkból. Ennyi erővel tényleg a lakás sarkaiba tegyünk mikrosütőket...
    Viszont logikusan végiggondolva lehet értelme a házat beburkolni az adott frekvenciát kioltó méretű fémráccsal (mint ami a mikró ajtajában van, csak harpra méretezve).
    Ezenkívül javaslom még az alufólia sisakot, jó vastag fóliából. Ez sem vicc teljesen, ugyanis egy fémpalást árnyékolja az elektromágneses sugárzásokat. Anyagától és vastagságától függ, hogy melyiket és milyen mértékben.Gondoljatok a röntgenben az ólompalástra, amit a here fölé kell tenni, nehogy a káros ionizáló sugárzás kinyírja az ivarsejteket.

    VálaszTörlés
  11. Egyébiránt az eszköz létezését és működését nem zárom ki teljesen, néhány éve magamon is a családomon is tapasztalom ezeket az időnkénti tüneteket. Megmagyarázhatatlan erős migrénes fejfájás, mely hirtelen jön, hirtelen megy, hirtelen erős ingerültség, stb...
    Meg ezek a furcsa felhőfotók és időkép anomáliák. Ilyen radarvillogást és teljes tiszta időben több száz km átmérőjű felhőgyűrű radarképét már nekem is sikerült elkapnom az időképen.

    VálaszTörlés
  12. SBG Buddha!"HAARP valóban képes működni mint űrfegyver" => Valahogy olyan érzésem támadt ez a rendszer túl komoly ahhoz hogy csak az embereket pirítsuk meg 5 perc alatt. Mi az igazán "igazi rendeltetése"? Űrfegyver, vagy az NWO-hoz kell a kötelező chip beültetés után önkéntes biorobotokhoz??? Most ha percek alatt lerombol egy kontinenst, vagy milliárdokat éget szénné, akkor minek a háborúskodás régi fegyverekkel?
    Itt még vannak titkok nem?:) Azt sem értem hogy a fejlettebb űrtársadalmak jószívű lakói, vagy a jövőnkből visszatérő emberek hogyan hagyták ezt kifejlődni? Van itt valami a háttérben!:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szabad akarat törvénye.

      Voltak és vannak itt folyamatosan tanítók, de nem sokan hittek/hisznek nekik, így a háttérhatalom a kedvükre tarthatta és tarthatja tovább rabszolga társadalomban az emberiséget. Már nem sokáig.

      Törlés
    2. Vajon kinek a célja az,hogy a HAARPpal emberek milliárdjait -nyom nélkül-eltüntesse;csak a lakóépületek maradjanak meg?
      Ezek a FEMA-táborok kiválóan alkalmasak arra,hogy összegyűjtés után hulladékégetőnek szolgáljanak.http://vilaghelyzete.blogspot.hu/2012/08/az-amerikai-nemzetbiztonsagiak.html
      "Csak egy villanás":
      http://www.youtube.com/watch?v=wCfsJR3YaFU

      Törlés
  13. Hááát izééé - lehet, hogy a soraim után páran a fejemre húznának egy mikrót és 5 percre üzembe helyeznétek, hogy kisüljön belőlem ami épp csírázik de...

    Ahogy olvastam, ezt a fajta védekezést a félelem váltja ki. Nem történik más, mint a valami elleni fellépés. Hol van az emberi tudat határa, és ki hova tudja kitolni a sajátját? Azt éreztem, napok óta, hogy ha van lehetőségem (és akkor ki is használom) eldönteni, mivel kapcsolódom, mivel milyen viszonyt alakítok ki.
    Teszem azt, én nem erősítem ezt a félelem alapú mozgalmat, ehelyett az "agyonhangoztatott" szeretetet alkalmazom. Ellenállás nélkül elfogadom ezt a jelen pillanatot, és szeretetet küldök mindennek amitől tartok... Hisz a gondolataimmal, a félelmeimmel, az indulataimmal csak erősítem ezek jelenlétét.

    Valamiért azt hiszem, a tudatosság itt a kulcs.
    És mondhatjátok, hogy jujj mi lesz anyukámmal, a gyerekemmel, a barátaimmal? Fent felvázolt viselkedésekkel védekezésre tanítjuk meg őket, ahelyett, hogy saját erőiket ismernék fel.

    Biztos, hogy akadnak jó módszerek arra, hogy a sugárzásokat lefedjük, de az lenne még jobb, ha ki tudnánk jönni a védekező állapotból... nem manifesztálva még többet ebből az energiából...

    VálaszTörlés
  14. Időközben ezt találtam:

    http://www.porthologos.hu/FE2F28A0-6F3C-426D-97E0-5BC72590B3FA.html

    VálaszTörlés
  15. Ja egyébként a panelban a vasbeton elég jól leszigeteli a rádiohullámokat,hiszen egy wifi se nagyon megy át nagy távolságra a vasbeton falakon...akkor gondolom be se nagyon jön.Vagy nemértem....

    VálaszTörlés
  16. A védekezés is szükséges! De nem kell félni ez a haarppal kapcsolatos esemény fontos hogy minél nagyobb nyilvánosságot kapjon! Van egy mondás vétkesek közt cinkos aki néma! Pont ezért fontos beszélni róla,ha a körülöttünk élő embereket fontosnak tartjuk! A fahasábok is csak együtt égnek! Ettől függetlenül még lehet szó a szeretettről!

    VálaszTörlés
  17. Kedves SBG Buddha! Miért nem kapcsolódsz be a beszélgetésekbe rendesen. Nekem miért nem válaszolsz? Túl nagyot kérdeztem?:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. amellett, hogy rendszeresen cikkezik, forrásokat néz, fordít gondolom van élete...munka, család, barátok...

      Törlés
    2. Ő már csak Bilderberg találkozókra jár, hova gondolsz... :)

      Törlés
    3. Biztos űrhalyózol mi?:) Mi meg itt fonnyadunk a melegben. Jó oké nekem is van munka + sokminden, de ha aktívabban bekapcsolódna még többet kihozhatnánk a hozzászólásokból, ki mit tud talált...

      Törlés
    4. Valahogy úgy, ahogy KILL uminati mondja... Kevés nekem a 24óra sajnos és emberi DNS-em miatt alvás nélkül meghalnék. Mivel tegnap egész éjszaka fent voltam kuatatás, fordítás, olvasás, nézés és még kitudja mi miatt...ma dél körül kidőltem. És mivel ehhez a bloghoz kapcsolódva igyekszem kézben tartani a FB-oldalt, oldalakat és csoportokat is és még a magán életemben is létezni...na ez nem könnyű. De ez így van jól.... A kérdések és témák megtárgyalása pedig a felsorolt helyeken folyamatosan megy, tehát az elmék nyiladoznak, a tudás áramlik.
      Braveheart a kérdéseidre is válaszolok, csak gyűjtsd össze a legfontosabbakat, amit tudni akarsz !

      Annak külön örülök, hogy értelmes gondolkodók kerülnek előtérbe és a ti elméteket is megmozgatja a téma ! A trollok meg lassan elkopnak innen.....

      Törlés
    5. Na ezt már szeretem, ha jó energiát érzek a szavaid felől Buddha! Nagyon jó megérzéseim vannak, biztos észrevetted!;) Neharagudj! Nem akartalak kérdőre
      vonni, csak sokkal magasabb szinten társaloghatunk, ha a cikkíró is benne van!:)
      Tudod én, és még egy pár lélek itt elég előre szaladtunk, téged is beleértve!:)
      Megmondom őszintén "figyellek" vajon hol is állsz? :) De ezt nézhetem sok szemszögből, lehet itt kell most állj mindenki érdekében, rugalmas vagyok!:)

      Kér(d)éseim buddha:) Miért olyan jajj most mi lesz hangulatú a legtöbb téma???
      HAARP=>Mi "az igazi! rendeltetése"? Űrfegyver, vagy az NWO-hoz kell a kötelező chip beültetés után önkéntes biorobotokhoz? Nem értem mit tehetnénk ellene odaszaladunk a kordinátákhoz vascsövekkel??? A Mars, és hold bázisokról is szívesen olvasna itt mindenki ha gondolod? Te hogy tudod kik irányítják a földet? Zsiráfok, vagy arkhónok... nem emberek?... Várjuk az új cikkeket, jó munkát..!De pihenj is!:)

      Törlés
  18. Ime egy kis kiegészítő infó a sugárzási határérték, és védekezés témában, csak türelmes olvasóknak:-)
    http://www.fengshuiradiesztezia.hu/elektroszmog.html#hivatalos_hatarertekek

    VálaszTörlés
  19. Fereday kalitka talán az egyetlen tuti megoldás

    A Faraday-kalitka az elektromágneses hatás kiküszöbölésére szolgáló, fémhálóval körülvett térrész, amelybe a fémháló védőhatása folytán a külső elektromos erőtér nem hatol be („árnyékolás”). Ezzel magyarázható például az is, hogy a vasbeton szerkezetből készült épületekben legtöbbször nincs elég térerő a mobiltelefonok működéséhez.

    A Faraday-kalitka belsejében nincs se elektromos, se mágneses tér, így a belsejében lévő emberek ezek hatásától védve vannak.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

      Törlés
    2. nem megoldás, a haarpnak egy komponense áthatol rajta, az elf hullám,

      Törlés
  20. A cikkben említve van, hogy a hárfa skalár hullámokkal dolgozik.
    Azt NEM lehet árnyékolni Faraday kalitkával. Szerintem nem jó megoldás hogy ezt több (egyébként káros) mikrohullámú sugárforrással tromfoljuk meg.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. mikrohullámokkal nem egészséges dolog kisérletezni, de van más megoldás

      Törlés
  21. http://www.tabulas.hu/haz/skalar.htm

    "1. Egy csapásra megoldható lenne az energiaválság. Szükségtelenné válnának az „olajháborúk”. Ez a fajta energia végtelen mennyiségben áll rendelkezésre szabadon és örök időkön át.
    2. Elképzelhetetlen energiájú fegyverek előállítása nemcsak lehetségesé válik megismerésükkel, ilyen eszközökkel már számos nemzet rendelkezik. E fegyverek ereje példátlan és rémületet keltő.
    3. Korunk súlyos betegségei, mint a rák vagy az AIDS, de közel valamennyi betegség, néhány évnyi fejlesztés után esetleg gyógyíthatóvá válik – megfelelő költségvetési támogatás esetén. Mindenki egészségessé válhatna és egészségben élhetne.
    4. Tömegek tudatbefolyásolása szintén lehetségessé válik, azok a berendezések pedig, amelyek ezeket a hullámokat gerjesztik, bizonyos nemzetek területén már elhelyezésre kerültek. Hamarosan lehetségessé válik teljes nemzetek tudati rabszolgasorsba süllyesztése néhány tárcsa elforgatása révén."

    Ezt az 1960-as években jegyezték fel...durva mi? ez IS igazolja a cikkben szereplő alany állításait...bravo bravo!

    VálaszTörlés
  22. Sziszatok! Én azt olvastam (Aryana Havah könyveiben), hogy a rézzel jól lehet árnyékolni a káros sugarakat. Azt írták, hogy érdemes az ágy köré, olyan helyek köré rézhuzalból "kerítést" rakni, ahol sokat tartózkodunk. Én akár ékszerként is el tudom képzelni, ma már mindenből lehet karkötőket, gyűrűket stb csinálni.
    De egyébként attól félek, hogy vannak olyan emberek, akik körülvehetik magukat akármilyen gátló cuccal, mert félnek, akkor is el fogja érni őket a hullám. Ez hülyén hangzik, de szerintem vannak "kiválasztottak", akiknek pedig semmire sincs szükségük, mert mindenképp ellenállnak.
    Sokszor eszembe jut az is, hogy ha ők irányítják az időjárást, akkor azok, akik frontérzékenyek, szintén az ő kezükben vannak. De furcsa, hogy nem mindenkinek fáj a feje egy hirtelen érkező hideg/meleg fronttól. Van, aki egyik héten még észre sem veszi, aztán utána már fel sem tud kelni a fejfájástól. Nem lehet, hogy a frontérzékenység végülis jó dolog? Mármint mi van, ha a fejfájás azt jelzi, hogy blokkolja az agy ezeket a hullámokat?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. réz kerités... hát nemtom, de eszembe jutott hogy van egy kaduceusz tekercsnek nevezett valami, az esetleg használ, amugy egy picit kell gondolkodni, két hullám ellentétes fázisban kioltják egymást....

      Törlés
  23. Ajánlom figyelmetekbe a szövegét

    http://www.youtube.com/watch?v=wCfsJR3YaFU

    VálaszTörlés
  24. 100531-100719 EMIs over Europe
    http://www.youtube.com/watch?v=ThdRRiUgYfE

    "This video shows changing locations of electromagnetic impulses detected by www.blitzortung.org lightning detector network since 2010.05.31. to 2010.07.19."

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Vándor, lehetséges az oldaladra bebocsájtást nyernem?

      Törlés
  25. Sajnos hatalmas LOGIKAI BUKFENC van ebben a dologban...

    a koordináták alapján és a rajzon is Japánban is van a hálózat részeként HAARP bázis....

    VAGYIS JAPÁN RÉSZESE A HAARP rendszernek!

    a csávó ott rontotta el, hogy a Japán földrengést is a HAARP-nak nyilvánította, vagyis Japán maga ellen követett el földrengést?
    Ezt azért NEM KAMUZZUK BE, bocsi.

    a csávónak olyasmit kellene mondania, hogy szeptember 5-én Iránt fogja hatalmas földrengés sújtani...és akkor ha be is következne, akkor azt lehetne mondani:

    - íjnye, no még is csak van ebben valami...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Santantica.... Logikai bukfencet csak azért érzel, mert bekorlátozod magad a hagyományos gondolkodás korlátai közé... A "csávó" sehol nem rontotta el.... erről vannak hosszas tanulmányok is, de nekem elég annyi, hogy Ő belül van bőven az Irányítókon... akik létrehozták anno.... Ha nekem Tesla azt mondja, "hogy figyelj elektromos áramot vezeték nélkül lehet továbbítani"...akkor nem mondanám neki,hogy csávókám Te tévedsz.... mert én nem veszem be ezt a kamut.
      Az már csak az én hibám lenne, ha így gondolkodnék....

      Ha a Te példádra akarsz konkrét bizonyítékot még a japán tanulmányokon kívül, akkor figyelmedbe ajánlom a cikkben is belinkelt eseményt:
      "a mexikói kormány 2012. március 20-án földrengés szimulációt és gyakorlatot tartott egy 7,9-es pusztító rengést szimulálva. És "furcsa módon" a rengés be is következett. Még a rengés mérete is hasonló volt...."

      Törlés
    2. mexico az sima véletlen és nem is azonos körzetben volt....

      de azt mond meg nekem, hogy japán mért pusztítaná magát olyan dologgal ami miatt 3 méter megy arrébb asziget és minden gazdasági eredményük évtizedik nollázódik ?

      ha annyira bennfentes akkor tudnia kell mi a következő, tehát mondja meg

      nyílván nem random földrengéseznek a Haarppal....

      Törlés
    3. Szerintem is igaza van Buddhának, ki kell tudni lépni az eddigi, jól belénk nevelt gondolkodásmódból és törekedni kell "felülről", objektív módon szemlélni, vizsgálni a dolgokat. Nemrég olvastam egy könyv bevezetőjét, érdekes dolgokat ír, nem tudom mennyi a valóságtartalma, de akár igaz is lehet. Sajnos a teljes könyvet még nem sikerült megszereznem. Annyi biztos, hogy bővíti a "látóhatárt", szépen elmagyarázza, hogyan is működnek a "tudjukkik" emberek, országok, politikai vezetők és mindenki felett: http://www.atlanlyra.com/atlan_foldonkivuli_valosag

      Törlés
    4. nincs bajom az extrém nem logikus helyzetek kezelésével, elfogadásával, ha van rá bármilyen ok, mégha látszólag semmi köze is a történéseknek.

      de még senki nem mondott egy (akár vakmerő feltételezést) okot, hogy miért kapták ezt pont a japánok?

      a csak nekem nem megfelelő indok....


      teszem azt mondjuk Japán bejelnti hogy Indiával Kínával Oroszokkal és Iránnal nem dollárban, hanem aramyban vagy nemzeti valutával hajlandó csak kereskedni a dollár helyett......és bumm kapnak egy lökést...



      csak hogy amit leírtam az az eset után történt meg....esetleg mint válasz?

      Törlés
    5. @SANTANTICA: Nem ORSZÁGOKBAN kellene gondolkodni, ennek ahhoz szinte semmi köze. A "háttérhatalom" bár az alrendszerekben nem teljesen egységes, de minden országban jelen van, irányít, mintha egy pohár vízben elkevernél egy kanál cukrot, - láthatatlanul.

      A JAPÁN esemény elméletem szerint egyik szinten biztosan szimbolikus és "jelző bója" értékű volt bizonyos köröknek, mert már 1995-ben PERCRE PONTOSAN (!!!) megadták a vízfal partra érésének dátumát (-> IlluMinati Card Game; a 4. hozzászólásban kifejtettem: http://pirospirula.blogspot.hu/2012/07/olimpia-2012-londonban-vagy-televizion_23.html)

      Mit jelzett szimbolikusan? Hogy kezükben a gyeplő, stb. illetve arra 40-42 napos periódusra utaltak ami 2012.11.9. és 12.21 között jön. Egyre inkább az a meggyőződésem látva a temérdek jelzést és mozaik darabot ami ezt erősíti, hogy a nov-ember MEGHATÁROZÓ lesz az emberiség életében.

      Hallottam olyan információkat is, hogy a HAARP rendszer egyik funkciója magának a Föld mágneses védőpajzsának megtámogatása lesz amikor bekövetkezik a ciklikus kozmikus esemény 11/6-án, s hatalmas dózisú sugárzások érik a bolygót (SgrA, AR-CH-ER/Nyilas -> fekete lyuk irányából; Tejút/Milky Way angolul=119; ...rengeteg példa van nyelvekbe rejtve), amelyet próbálnak csökkenteni, hogy a teljes élővilág nem halljon azért ki a felszínen. UGYANEZ van a Georgiai Guidestone gránitlapjára is vésve, ahol 500 millióban álmodták meg az emberiség (a túlélők) számát, de az 1929-ben (! =11=eleven -> =9...) kiadott EGYDOLLÁROSON is ott van világosan már a 2001.9/11. és a 2012.11/9. is, s a példákat szinte már vég nélkül lehetne sorolni.

      Erről mi a véleménye a bennfentes barátunknak? ...ha olvassa a fórumot.

      Egy másik szintem gondolom ezekkel az irányított földrengésekkel valahogy beavatkoznak a Föld energetikájába, a megfelelő helyen és időben. Nem véletlenül van a bolygó főbb energetikai csomópontjain, legyen az egy őserdő mélyén vagy a sivatagban, mindegyikén katonai támaszpont (Drunvalo Melchizedek).

      Törlés
    6. @SANTANTICA: Neked aztán Krónikázhatnak..
      Japánnak kiemelt helye van.
      Ennek egyik jele: a zászlójuk. méretei, arányai, formája. És az a közepén NEM a Nap (a Nap nem olyan szinű-nézd meg a szintáblázatban http://en.wikipedia.org/wiki/Flag_of_Japan ). Az egy korong.

      "teszem azt mondjuk Japán bejelnti hogy Indiával Kínával Oroszokkal és Iránnal nem dollárban, hanem aramyban vagy nemzeti valutával hajlandó csak kereskedni a dollár helyett......és bumm kapnak egy lökést...
      " - országok, pénz, vallás, bőrszin - NEM számit (Nekik). Ami számit (Nekik): arany, nehézföldfémek (és egyéb apró csecse-becsék)+ emberi- állati- és növényi-DNS átmentése.
      A többi csak szinház és parasztvakitás..

      @Vándor: gyönyörű kép: mintha egy pohár vízben elkevernél egy kanál cukrot, - láthatatlanul.

      Törlés
    7. Vandor nagyon jo helyen tapogatozol. valoban, a HAARP rendszereket a Fold fobb energetikai pontjaihoz telepitettek, jo pelda erre a Szerbiaban , Vysokonal telepitett rendszer, ahol a jelenleg ismert legnagyobb piramis-Nap piramis- is talalhato. Ezzel probaljak az emberiseg felemelkedeset megakadalyozni es bonuszkent hasznaljak csak idojaras, tudat es haboru befolyasolasara, de a fo cel amit elobb irtam. Es ez hiteles informacio! tovabba, Japan partjainal, a tengerben is vannak piramusok, ezek 17000 evesek. A vysokoiak 35000 ezer evesek. megjegyzem, magyar rovasirassal a labirintusaiban.

      Törlés
    8. Vandor nagyon jo helyen tapogatozol. valoban, a HAARP rendszereket a Fold fobb energetikai pontjaihoz telepitettek, jo pelda erre a Szerbiaban , Vysokonal telepitett rendszer, ahol a jelenleg ismert legnagyobb piramis-Nap piramis- is talalhato. Ezzel probaljak az emberiseg felemelkedeset megakadalyozni es bonuszkent hasznaljak csak idojaras, tudat es haboru befolyasolasara, de a fo cel amit elobb irtam. Es ez hiteles informacio! tovabba, Japan partjainal, a tengerben is vannak piramusok, ezek 17000 evesek. A vysokoiak 35000 ezer evesek. megjegyzem, magyar rovasirassal a labirintusaiban.

      Törlés
  26. nem teljesen látom az összefüggést...:DDDD
    vaaaaagy te nem érted, hogy miről is szól ez a dolog...ezek a vezetők a saját embereiket, saját országukat IS feláldozzák a cél érdekében...szted ha ténylegesen kezükben van a világ összes nagy vezetője, akkor a japánoknál nem így van????

    Az amerikai nép a "sajátjuk", ennek ellenére százakat ölnek meg 1etlen jól irányzott bombával...a japán vezetésnek akinek a helye fix a megmaradó 500 millió közt mennyire nem szarja le szted, hogy meghal jó néhány ezer ember, offol 1-2 atomerőmű és a gazdasági fellendülés visszaesik?

    Meg mi van akkor ha a haarp bázis egy magán tulajdonban létesítményben van?

    Tudom sok a dezinformáció, de meg kellene tanulni szelektálni a híreket...és esetleg egy több lépcsős szűrőt alkalmazni...attól, mert számodra és a normális emberek számára ez paradox, attól még lehet, hogy ez ténylegesen így van...."Elmebeteg emberek irányítják világunkat elmebeteg célokkal. És az egészben az a legelmebetegebb, hogy aki erről beszél, azt azonnal elmebeteggé nyilvánítják." ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az a baj, hogy sokan nem jutottak még el kutatásaik során arra, hogy megértsék : kik az irányítók és mióta és miért! Ez a legfontosabb. ameddig ezt magatoktól nem találjátok meg, nem fogjátok érteni.... Én megadhatnám a választ, de az az én válaszom lenne és az Ego-tok nem engedné a megértését vagy az elfogadását. Segítek de annak oka van, hogy a "munkát" , tájékozódást nektek is mellé kell tenni !

      A nagy többség még mindig kormányokban, elnökökben, népekben, és országokban gondolkodik. Ezért nem értik...

      Tegyük fel, hogy nem tudom az igazat és azt mondom Santantica gondolatát követve, hogy Japán maga ellen nem követhetett el földrengést... Ez logikailag szembenáll a mi fejünkben és szerintem sem maguk ellen tették.

      Viszont ismerjük már a 9/11 = Belső munka volt és hazugság az egész hivatalos sztori. Tehát maguk ellen csinálták....

      Azt már csak nagyon halkan merem megemlíteni, ami a II.világháborúban történt a tudjátokkikkel az államuk létrehozásához és mai napig belőle élnek....

      Törlés
    2. tehyük fel nem a japán kormány tudtával történt....miért pont japán?
      a világ második (usa után) legjobban eladósodott állama, tehát irányítható tejelő birka a Cabalnak

      miért tennék tönkre ?

      Törlés
    3. "Azt már csak nagyon halkan merem megemlíteni, ami a II.világháborúban történt a tudjátokkikkel az államuk létrehozásához és mai napig belőle élnek...." Vagy a zsiráfok szívatnak minket a gyíkos vonallal, vagy tényleg nem emberek irányítanak,
      de akkor az a legtöbb átlagos, megosztható embernek elég meredek!:)

      Ha igazán belegondolunk, hogy milyen ember képes ilyen szörnyűségekre, van e lelke?? Akkor ha hozzáadjuk a rituális szűzlánygyilkosságokat, egy általuk jónak tartott sátánista partin, kiderül ehhez embernek nincs gyomra! :) Nemde??:)

      Törlés
    4. Üdv Braveheart!

      "Ha igazán belegondolunk, hogy milyen ember képes ilyen szörnyűségekre, van e lelke??" Ha itt konkrétan Hitlerre gondoltál, akkor a válaszom igen: volt és van lelke. Őt is irányították a világháborúkban. Jelenleg nagyon jó helyen van, él most ő, de nem mondom meg hol, mert úgysem hinnéd el :)

      Törlés
    5. Üdv Atlantis753!

      Talán a föld belsejében??? Miért ne hinném el? Nekeeed?:)
      Én nem egy gombnyomásra, vagy egy parancsra gondoltam ott nem hallja a bunkerében az emberek halálsikolyát. Azokra a perverz negatív lényekre gondoltam akiknek
      az élvezet ha egy 13 éves szűz kislányt elrabolnak, egy közös rituálén megölik és isznak a véréből egy kis borral. Na ez kemény!

      Törlés
    6. azt hiszem erős volt, amit át akartam nyomni, mert küldés előtt elszállt- nem első eset..

      a lényege: hagyjátok abba a zsiráfozást.. nincs különbség bőrszin, népcsoport, nyelv, vallás, akármi alapján.. egyformán birkák vagyunk.. beáldozható gyalogok.
      És ne gyertek a palesztinokkal meg az izraeliekkel.. sok a birka mindenhol..

      Törlés
  27. A "spontán égéshez" érdekes anyag található a youtube-on:
    http://www.youtube.com/watch?v=6ZT5m16r2BI&feature=relmfu
    http://www.youtube.com/watch?v=TGBSIT8LIrQ
    A mai ismeretünkkel nem is olyan ismeretlen az oka-esetleg.
    Mert ugye "nem volt szaga a füstnek,fémes íze volt";
    "olyan volt,mintha bedugtak volna a konnektorba...";
    "egész testem izzott;éreztem a testemben fejlődő hőt"
    Elképzelhető a 2 videóanyag alapján,hogy valamit "megettek" és a gyomrukra sugároztak elektromágneses sugarakat-puszta kísérlet céljából...

    VálaszTörlés
  28. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  29. Sziasztok!
    Nem kis ellenérzéssel olvastam a cikket, több okból is. Ott kezdeném, hogy a fősulit rádióhírközlés szakon végeztem el, és utána több rádióban is dolgoztam, valamint tanultam mobiltávközlést is egy keveset, szóval egy kicsit értek a témához. Amit a forrás összehordott az úgy ahogy van sületlenség. Rádióhullámot rádióhullámmal csak egyféle képen lehet kioltani, ha a tökéletes ellentettjét állítjuk elő. Vagyis ugyanakkora erősségű, ugyanakkora frekvenciájú, csak éppen ellentétes fázisú jelet sugárzunk ki. Namármost ezt egy WiFi-s routerrel lehetetlen megcsinálni. Viszont meg lehet vele csinálni mást. A Router is csak rádióhullámot bocsát ki. És az agyhullámokat befolyásoló frekvenciákat ugyanúgy rá lehet ültetni a router frekvenciájára, pont mint a haarp-nál. (lásd FM moduláció, fázismoduláció) Szóval szerintem nem hogy véd a káros behatástól, de még pont be is viszi (illetve beviheti) azt a lakásodba.
    A másik dolog, ez az űrfegyver téma. Ez is nagy marhaság. Ha valaki megnézte jól a haarp működését, akkor láthatja, hogy az extrém kicsi frekvencián sugároz. kHz tartomány alatt. Ilyen hullámhosszú rádiófrekvencia az ionoszféráról visszapattan, és ismét a föld felé veszi az irányt, majd onnan ismét visszapattan, és ez addig megy, amíg el nem nyelődik teljesen. Ergo ki sem tud jutni a világűrbe. (A haarp oldalán ia az van, hogy az ionoszféra vizsgálatára építették) Nem véletlen hogy a bolygóközi kommunikáció (műholdak, űreszközök) mikrohullámon (GHz)történik, mert csak azok képesek hosszú távon eljutni az űrben, illetve az képes elhagyni a bolygónkat. Szóval ez is cáfolva.
    A védekezésről én is az gondolom, hogy a Faraday kalitka a jó megoldás, csak annyit tennék még hozzá, hogy le kell jól földelni, mert akkor az igazi. Nem kell feltétlen ALU fóliával beburkolni a teljes házat, elég megfelelő lukú fémhálót építeni a falba és azt leföldelni. A háló luknagysága a blokkolni kívánt frekvencia nagyságával fordítottan arányos. Vagyis minél nagyobb frekvenciát akarsz blokkolni annál sűrűbb háló kell.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. megerősítem, csak ellenfázisos ugyan olyan hullám olthatja ki a haarpot......

      Törlés
    2. Tisztelt Magyar Tamás !

      Végre valami szakmai és hiteles szöveg. Én is úgy tudom, ahogy te, csak egy dolgot tennék hozzá. Én úgy tudom, hogy extrém alacsony frekvencián is sugároz a hárfa, pár Hz-en, ezek az ELF hullámok. Ezekkel már érdekes dolgokat lehet kezdeni, úgy tudom, hogy ezek a legveszélyesebbek (emberi agy rezgése is ennyi). A másik még keményebb téma meg a skalár hullámok (ezt már nem kérdezik a szigorlaton). Állítólag így (is) működik ez az ördögi szerkezet. Ezek nem transzverzálisan haladó elektromágnesen hullámok, hanem longitudinálisak (mint a pocsolyába dobott kő). Na ha erről tudsz valami okosat, írd le nekünk. Kösz.

      Törlés
    3. Gondolati segítség: skalár energia=vákuum energia=éter=sötét energia ???????????
      Na ez lesz (van) az igazi atomrobbanás a fizikában. De már kapisgálják. Lsd.: ATV péntek 20h 40m, Tudósklub (éterről beszéltek!)

      Törlés
    4. Tamás! Te tanultad azt, ez rendben van ! Amit mondasz az radiofrekvenciarol szól és olyan hullámokról. Ezek nem azok ! Én nem szakember vagyok, de ez tény.

      De ha azon a főiskolás Tesla torziós hullámait használtátok vagy skaláris hullámokat, netán energiát, áramot továbbítottatok közvetítő eszköz nélkül, akkor lehet van közös pont ezzel..
      Ti már megint az ismert és a nagy közönség számára hozzáférhető klisékkel próbáljátok megérteni azt, ami azon kívül esik! Nem fog sikerülni, mert nem is sikerülhet.... Túl kell azon lépni. Nem vagyok polihisztor, ebben nem tudok segíteni, csak irányt mutatni vagy megosztani azt a tudást, amit olyan tud, akik használják is ezeket az állomásokat....

      Törlés
    5. Nem akarok senkit sértegetni de az iskolában bármilyen szinten, nem az igazi tudományt, és életet tanítják!!! Miért is kell mindenért fizetni ha itt kb.
      60 évvel előttünk járnak a technikával??? Hová is tűnnek az "ingyen energia" feltalálók? Akkor most hogy is van??:)
      Tehát mindenki csak találgat én is pedig nem értek hozzá, az is aki tanulta,
      mert sajnos ezt a haditechnikát + a többit nem fogják suliban oktatni:)
      De a magyar ember nagyon is találékony!!!:) Lehet már valamelyikőtök tudja rá
      a megoldást csak nem tudja, hogy ő bizony tudja!:) A legegyszerűbb odamenni és felrobbantani, felgyújtani... lenne, de elég sok van és jól védik, na meg tengeren is van belőle... :(

      Törlés
    6. Tamás Magyar igazad van abban hogy vissza pattan, a rádióamatőrök is használják ezt nagytávolsági összeköttetésekre, de ez abban az esetben jön létre ha egy szöget zár be vele, ha merőlegesen felfele sugározzák áthatol, természetesen frekvencia függő, nefelejtsük el hogy a nemrgég leszállt mars szondával is igy tartanak kapcsolatot, tehát át kell hatoljon rajta, viszont amit te nem tudsz, az az hogy milyen frekvenciákat használnak, amit az orrodra kötnek, abból tényleg az jön ki amit te mondasz, de korántsem ez az igasság, nagyon széles frekvencia tartományban dolgoznak vele, az antennák kialakitása is olyan hogy a sugarat arra irányitják amerre akarják, még akkoris ha az egész kóceráj fix , de antennákról egy rádióamatőr többet tudna mondani
      az hogy te egy műsor szóró rádióadót láttál , az egy dolog, az nem harap, van neki 4 vagy 5 dipól antennája, de mindegyik ugyanazt a jelet kapja egyszerre, tehát az eloszlás körkörös, de ha azt mondod értesz hozzá, akkor tudnod kell hogy a dipól antennának nagy a direktivitása, tehát ha fogsz egy 4 elementes yagi antennát akkor már az elég direktiv hogy ha nem néz a vevő irányába az ne is fogja a jelet tőlle.... és pont ilyeneket használnak ottis, esetleg nézd meg a haarp honlapján, van egy nagyvonalú leirás , hogy néz ki egy antenna, sokat nem irnak rólla, de ha szakértő vagy abból a kevéske rajzból mindjárt rá ismersz egy célirányzott adó rendszerre, ami ugy van megoldva hogy ha az antenna nem is forgatható mégis oda sugároznak vele jelet ahova akarnak

      Törlés
  30. Egy szintén érdekes cikk a témában, érdemes elolvasni: http://hungarianrealnews.com/news.php?readmore=158, valamint a chemtrails-ről: http://hungarianrealnews.com/news.php?readmore=271

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. ezek nem jönnek be....security letilt vagy mi.....mik ezek?

      Törlés
    2. Én is így jártam valamelyik nap, nem tudom mi az oka... De sok jó cikk van az oldalon, érdemes megnézni... ha majd engedi...

      Törlés
    3. ez nagyon durva mert csak úgy éred el az oldalt, hogy ha free proxyt keresel a neten....mint ha blokkolva lenne (nálam tszar) másnál is? (UPC stb)

      Törlés
    4. free proxyk

      http://www.proxy4free.com/list/webproxy1.html

      Törlés
  31. Bajok vannak itten: ,,de a gravitáció manipulálására is alkalmas"
    Buddha fiam, gravitációt nem lehet manipulálni, maximum előidézni valamiféle változást, de ahhoz valami komoly gravitációs erővel rendelkező dolog kell, többnyire valami nagy tömegű. Gondolkodni kéne, nem baromságokat írni. Gravitáció az tömegvonzás, nem valami játékos erőhatás. A HAARP az mágnese/elektromágneses teret manipulál te ész. És egyéb hullám rezgéseket képes a légkörbe és onnan bárhova eljuttatni. Semmi köze a gravitációhoz. Így nem leszel valami hiteles ha össze vissza írsz mindent. Légy tisztába a fogalmakkal ha lehet!
    Védekezni meg nem lehet ellene, vagy hat rád vagy nem, bocs, de ez van. Legyetek észnél mindig és legyetek tisztába mit cselekszetek, ez az egyetlen ami segít. Ez a legjobb amivel én vagy bárki más szolgálhat. Persze ha valaki ismer 1 jó bunkert ami el van látva ezen védelmekkel...nos az más tészta.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. János bajok vannak veled:) ajánlom a figyelmedbe a korall kastélyt, ottis gravitációs mező manipulálásával mozgatta leedskalin a korall köveket, és mivel idézte elő? egyszerű hang generátorral, az más dolog hogy nem ismerjük azt a frekvenciát amire rezonál, mert ugye tudjuk hogy egy rezgőkör rezonál a saját és fel, és alharmonikusokra is, gondolkodj tovább, a gravitációs erő is egyfajta rezgés , hullámhossza van, még a fénynek is, mégha nemis tűnik annak...

      Törlés
  32. János "fiam".... A régi beidegződés ha még gőggel is párosul, abból jönnek pont ki az ilyen egyének. A tudósok a mai napi nem tudják, hogyan is működik és miért a gravitáció és egyáltalán mi az! A tömeg önmagában kevés, ezt már tudják. A piramisok energiatovábbító funkcióról mit tudsz? Mekkora energiákat képesek előállítani és hogyan működhettek ? Jaaa .... hogy számodra azok még mindig sírkamrák, hiszen gimnáziumban úgy tanították... Ezen nagyon sok múlik, hogy mennyire ragad le valaki....

    De semmi gond ezzel, mert a világot nem ők viszik előre, hanem az a maroknyi kisebbség, akik túllépnek ezen. Ha Teslat vagy Einsteint meggyőzték volna az akkori "okoskodók"... de hagyjuk Ennyit az észről, a fogalmakról...
    Jaj Istenem, de nehéz lesz itt bármi is...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. HAARP can manipulate gravity

      Most researchers of HAARP suspected for some time that the technology can trigger earthquakes and ignite hurricanes. De Aquino's paper tends to confirm those suspicions, but goes farther.

      Utilizing high frequencies, he says, HAARP can modify, even control gravity by blocking gravity waves locally.

      De Aquino claims heavy objects can be moved, even transported by creating "gravitational shieldings." But, the scientists stresses, HAARP can do even more.

      The ELF technology can generate
      "Gravitational Shielding Mantles which are made by layers of high-dielectric strength semiconductor sandwiched by two metallic foils and insulation layers. The Gravitational Shielding Mantle can be made so that it is only 1 millimeter in thickness."

      Törlés
    2. A gravitáció eddig sem a tömegről, hanem a fényről (pontosabban az egyes tárgyak fényvisszaverő képességéről) szólt, mint ahogy készültek a legújabb majdhogynem antigravitációs vadászrepülők.

      Törlés
    3. Próbáltalak korrigálni, de látom a bajok mélyebben gyökereznek.
      Ez a cikk részlet amit ide bevágtál, nos kösz, de ezzel az emberkével az a gond, h elég problematikus a képlete. Van pár dolog amit mintha csak légből kapott volna és berakta a képletbe. Bár, nekem mindegy, ha te ebben hiszel hát legyen. Csak a logikus gondolkodást ne veszítsük el ha lehet, jó? Nincs gravitációt manipuláló eszköz. Ezen a bolygón kétlem, h valaha is lesz. Ha lenne (1 kis logika használata kéne), akkor azt észrevettük volna, nem de? Főleg, h a HAARP most is működik. Nem érzem magam könnyebbnek, és nem látok emelkedő hegyeket sem, sőt a víz sem folyik felfelé.
      Jó, h említed Teslát és Einsteint, ők most szegénykék jót röhögnének itt velem rajtad.
      A piramisok nem sírkamrák, soha nem voltak azok, alábecsülsz engem fiam és ez lesz a veszted. Már minden hülye tudja, h nem sírkamrák. Ha már említetted a gimnáziumot, ott is már rég arról beszéltek, h nem voltak azok temetkezési helyek. Persze nem mindenki jár ugyan abba az iskolába, ugye bár.
      Egyébként a piramisok energia vezetése és generálási képességében mi a meglepő? Logikával ezt is meg lehet magyarázni. Meg is teszem 1 mondatban.
      A piramisok puszta tömege képes jelentős töltést létrehozni, ez a nyomásból fejlődik, az energia vezetése pedig szintén logikus ha tudod, h a hegyek ugyan így tesznek. Szóval mit akartál mondani?
      Egyébként itt a legvégén amiről szó van az nem gravitációs pajzsolás meg akármit is hordanak itt össze, az elektromágneses tér. Hallottál már életedben a Maglev vonatokról? Láttál már vagy valaha is találkoztál már ufo felvételekkel vagy történetekkel?
      Igen fiam, az elektromágneses erők csoda dolgok lehetnek 1 ősember számára, már már antigravitáció szuper természet feletti erőnek. Sajnálatos módon ezt még a földi ember is ismeri és sok féle módon használja, ugyan kezdetleges ez a technológia itt még.
      A HAARP lényegében ezen technológián (elektromosságról beszélek) alapszik, ugye Tesla az elektromosság "bűvésze" volt és mindent értett ami az elektronok tulajdonságához csak tartozott. Földi ember ebben próbál valamit alkotni, természetesen, h manipulálja a fajtáját. Kezdjük ott, milliárdos üzlet az egész bolygón. Drága mulatság az áram!

      Törlés
    4. A HAARP a magas frekvenciájú hullámaival képes: túltölteni a légkört töltésekkel (magam is tanúja voltam az eredménynek és bárki aki nem birka), beomlasztani a felső légkört (ez nem szándékos, ez mellékhatás és mindenki láthatta a spirál plazmákat az égen világszerte a HAARP állomások közelében), képes viharokat manipulálni (azokat elterelni, felfokozni), képes valóban földrengéseket előidézni mert rezgést generálnak a talajban, és van még 1 mellékhatása ugye egyes embereknél okozhat "gondolati" elváltozásokat vagy tüneteket. Viszont semmi köze a gravitációhoz, mert az nem elektron(-mos) mechanikai erőhatás.
      Van a HAARP-nak további 2 kevésbé ismert és említett tulajdonsága és ez itt a lényeg!
      A HAARP elsődleges célja, h pajzsként szolgáljon és adjon 1 kevés esélyt az emberiségnek az elkövetkezendő időkkel szemben. Gondolom még az olyan birka is mint te észre vetted, h nem normális hőség uralkodik a bolygón, ugye? A Nap ébredezik és ha felébred... nos ilyenkor szokott jönni a tömeges kihalás. Erre ott van bizonyíték a geológiában, sőt, a "jegesek" is igazolni tudnák. Szóval inkább ezzel kéne foglalkozni mert ez már most van és most történik és benne vagyunk. A HAARP fő hivatása, h csökkentse a Föld légkörén át hatoló sugárzás mértékét. Észrevettétek, h a Nap milyen erősen tűz, vagy nem?
      Persze a HAARP-ban nem bíznak meg a milliárdosok 100%-ban, ezért építtették azokat a hatalmas föld alatti létesítményeket. Akármi is lesz, arra mindenki készüljön fel, h jövőre már új Nap készülődik születni és sokkal keményebbek lesznek a feltételek itt, sőt az áram hiányára is készüljetek. Pár év, de rendkívül veszélyes évek. Legutóbb majdnem kihalt az emberi faj a Földön.
      A HAARP másik kevésbé ismert tulajdonsága, h tömegpusztító fegyverként is lehet majd használni. Képes fókuszálni ezen hullámokat (légkör töltéseit) 1 adott földrajzi pontba, amivel képes 1 várost is megsemmisíteni. Olyan mint a nukleáris csapás csak kevesebb sugárzással és nagyobb lightshow-al.
      Persze a földi ember számára az igazsággal szembe nézni nehezebb mint csodákban és vallásokban hinni. Ha inkább földönkívüliekben hisztek, meg antigravitációs csoda dolgokban az a ti problémátok. Ha jövőre a hőségtől, áramhiánytól és ki tudja még mitől szenvedni fogtok, majd akkor jöhet a Buddha és az ő "felvilágosítása".

      Törlés
    5. Némi tiszteletet másoknak te tahó. A probléma ott van, hogy amit írsz nonszensz fikció. Nézzük végig, ki is vagy te hogy te korrigálsz másokat? A logikus gondolkodásba mióta fér bele az hogy "nincs gravitációt manipuláló eszköz"? Maximum te nem hallottál róla, de várjunkcsak, egy egyszerű antigravitációs kamra micsoda? De persze "aznemazefkéedkghérdflkhe" választ megelőzve, a gravitációt nem a tömeg okozza. Ami ezt a vonzást előidézi az a nap által közvetített energia, ami ide fény formájába érkezik. Sok idegen repülő tárgy, és mára már az amerikai kormány egyes gépei is ezt az energiát manipulálva képesek a gravitációt figyelmen kívül hagyva közlekedni. Utána lehet nézni nagyon sok helyen, csak hülyeségeket ne írjunk.
      Már miután sem Tesla, sem Einstein munkásságát nem ismered, mint ahogy azt bebizonyítottad, kedves János, mindkettő dolgozott antigravitációs szerkezeteken. Hoppá bocsi.
      És ne aggódj, te biztos nem vetted volna észre az antigravitációs találmányokat. Vagy a te világodban tényleg a tv-ben fogják azt mutogatni?
      Az már alapvető szövegértési hiba, hogy te a haarp létezését a gravitáció összeomlásával tulajdonítod, erről szó nem volt, ne csinálj magadból hülyét.
      Miután az "alábecsülsz engem fiam és ez lesz a veszted" halálos fenyegetés (feltehetően egy idősebb emberrel szemben lol) elhangzott, biztos boldog vagy. Csak annyira agyadra ment az eufória, hogy közben elfelejtettél gondolkodni... megint. Bár kissé nevetséges is így kezelni egy számodra új információt, mint ez a "japerszemindenkitudjahogy..." módszer, de ha ennyire nem szeretnéd bevállalni... De előszedtem a két évvel ezelőtt kiadott gimnáziumi történelemkönyvet, amiben mit ad isten only temetkezési helyként van definiálva. Méghozzá ahogy nézem nem kevés díjat kapott ez a könyv, szóval valószínűleg ez az állam által elfogadott igazság.
      Valahogy így nézhetsz ki most, kedves János: >:'( de megyek tovább.
      Az is logikus hogy nem hallottál még a piramisok energialétrehozó és -továbbító funkciójáról, és te máris szakértő vagy. Hát akkor hasonlítsd össze mondjuk egy számodra kedves pár ezer éves elfeledett vallási szertartás jegyzőkönyvének feljegyzéseit különféle energiákról, és nézd meg hogy kellemes délutánon ugyanezeket az energiákat érzed/látod-e például hogy ne menjek messzire a Kékestetőn. Segítek: NEM. Pedig az a hegy vetekszik egy piramissal, nemdebár? akkor hol van az energia? És ez még csak egy csecsemőhegy a többihez képest. Nemtudom melyik verziójú logikát használod, de istentelenül szar.
      Itt azért felhívnám a figyelmet egy érdekes következtetésre, ugyanattól a szerzőtől:"Nincs gravitációt manipuláló eszköz. Ezen a bolygón kétlem, h valaha is lesz. "
      " ősember számára, már már antigravitáció szuper természet feletti erőnek. Sajnálatos módon ezt még a földi ember is ismeri és sok féle módon használja, ugyan kezdetleges ez a technológia itt még."
      Tesla pedig nem az elektromosság bűvésze volt, sőt azzal az elektromossággal amire te utalsz neki semmi terve nem volt. Persze ehhez a wikipédia oldal kevés lesz. Ajánlanám figyelmedbe Tesla igazi munkásságát
      Csók, kedves János Németh, a logika (és minden más ember) atyja.

      Törlés
    6. A másik hasonló színvonalú kommentedhez pedig, hogy szeretnéd kivitelezni az új nap születését, azt az évmilliókon át tartó folyamatot egy év alatt? Illetve az ózonpajzs megvékonyodása az oka a hőségnek, amit az emberek okoztak. A nap nem csinált semmi rosszat, ne bántsd, mert meghallja és porrá éget, ha te nem teszed meg magaddal. Ahogy Géczy Gábor mondta az egyik beszédében a föld, mint minden másik élőlény, betegségével szemben (ami az ember) úgy lép fel, hogy megemeli a hőmérsékletét.

      Törlés
    7. Na, megjött az első jobbágy! Éljen!
      Figyelj ide értelmiségi barátom, próbálok az ilyeneknek segíteni.
      Először is, tömören fogalmaztam mert így is csak 2 részbe fért ide az írandóm. Ne fordítsad ki a szavaimat.
      Másodszor, az új Nap nem szó szerint értendő te lángelme. Szimbolikus, érted? Minden nagy korszak ezzel ér véget és minden új nagy korszak ezzel kezdődik a földi ember számára. A Nap most 1 változó stádiumba kerül és ez elfog tartani 1 darabig.
      Harmadik, h ezt nem mondod komolyan, h a Föld lázas és ezért van ez ami? Te jó ég, hát ez fantasztikus!
      Negyedik, annyi baromságot összehordtál, h már nehezen tudom pontokra szedni.
      Ötödik, nem fenyegettem meg halálosan a Buddha mutha emberkét, csak utaltam rá, h hülyeség bárkit is lebecsülni.
      Hatodik, itt számomra kiderült, h te iskolába se jártál jobbágykám. Képzeld el nálunk már nem tanították a piramisok temetkezési funkcióját. Ez nem 2 éve volt jobbágy, csak iskolába kellett volna járnod. Persze, mint mondtam, nem mindenki jár ugyan oda, állami suliban biztos ezt tanultad. Ne magadból indulj ki!
      Hetedik, lebegjél már ide az antigravitációs fenegyerek gépeddel ha van vagy bármi hasonlóval és ígérem térdre borulok a nagyságod és tudásod előtt. Bár, még ezen a bolygón senki még működő prototípust sem tudott építeni, pedig sokan próbálták.
      Nyolcadik, a geológiáról szintén semmit sem tudsz jobbágykám. Félve, de megkérdem már, h milyen energiákról beszélsz te a piramisoknál, mit kéne érezni? Sok volt a narkó? Mert én nem élek drogokkal.
      Egyenlőre ennyi, gondolom még termelsz ide jobbágyságokat, had röhögjek. Csak bátran, mert olyan dolgokban hisztek, h fizikusok már kivetnék magukat az ablakon. Energia, piramis... Szóval akkor mi a piramis? Erőmű? Érdekelne a dolog.

      Törlés
    8. János! Szeretlek és együtt érzek Veled! :)

      Törlés
    9. "csak utaltam rá, h hülyeség bárkit is lebecsülni"
      ha nem szereted, h lebecsülnek akkor te se tégy úgy.
      Egyébként jókat írtál tényleg jó olvasni de ha te gúnyolva emlegetsz valakit ne számíts kézfogásra.

      Törlés
    10. Köszönöm Ikely, én valójában minden létformát szeretek, csak az emberi hülyeségre nyers stílusban reagálok, ezért elnézést kérek mindenkitől. :-)

      Törlés
    11. Ezért gyűlölheted annyira magadat. Az az állami suli, ami az ország egyik legjobb alapítványi iskolája (szívesen adok adatokat) sajnos ezt tanította nekem a piramisokról, milyen gonoszak :(
      Komolyan, ki a rák mondta neked ezt az új korszak baromságot? És mi értelme van? Ki irányítja? Honnan jön, hova megy? Így eddig elég nagy hülyeség amit összehordtál, bármennyi spanod ért veled egyet.
      "Ezek a hatalmas gúla alakú kőépítmények a fáraók síremlékeként szolgáltak. és a fáraó korlátlan hatalmát jelképezték" :( Szárai Miklós Történelem I. 2006 Nemzeti Tankönyvkiadó. Hopika.
      Na már most nekem azt mondd meg, hogy ha az óegyiptomi, babiloni, inka, maja, keleti vallásokkal nem vagy tisztában, akkor miért pofázol a piramisokról? Azon kívül mert valami komplexus miatt azt gondolod magadról hogy te mindent tudsz, miért? Mert látszólag halvány lila gőzöd nincs róla, csak a maradi 21. századi panelfelfogásodat tuszkolod bele mindenbe.
      És ha már te vagy a világ legnagyobb vezetője, de annyira hogy mindent te irányítasz személyesen, akkor majd beszélhetsz erről. De amíg félmeztelenül ülsz a nappaliban egy forgószéken, a sötét, meleg szobában és miközben zabálsz valamit írogatod az alulinformált dolgaidat, addig semmi hitelessége nincs, még magaddal szemben sem.
      Vagy ha már annyira mindent tudsz a világ összes titkos katonai fejlesztéséről hogy ott van előtted az összes terv, akkor szívesen meghallgatom. De amíg számodra a nasa egy jószándékú csillagászati központ, addig hallgass a neved.
      Bár a geológia és az energia(<=kvantumfizika) kapcsolatát nem értem.
      A tudósaid meg rajtad nevetnek, nem veled. Tesláról csak annyit, hogy a Tesla tekercset a piramis mintájára építette meg.
      http://www.scribd.com/doc/13030581/Tesla-and-pyramid
      http://www.youtube.com/watch?v=q5wv_ZuFB0I
      http://www.gizafaces.com/page45.html
      http://www.ancient-world-mysteries.com/tesla.html
      Szóval miután semmi értelmes dolgot nem sikerült kiszarnod, megint, lassan abbahagyhatnád mások neuronjainak pusztítását

      Törlés
    12. Felmerült fentebb hogy mi a GRAVITÁCIÓ, hogyan, miért jön létre? Napjaink fizikusai csak találgatnak ezügyben... Egyáltalán hogyan működik az atomi világ, mi generálja, "mi hajcsa"? Miért mondják Keleten hogy MAJA, káprázat csupán a világunk...?

      A válaszok Kisfaludy mesternél (időfizikus) vannak - ajánlom figyelmetekbe! ;-)

      http://www.youtube.com/watch?v=cA1s9uclGvk

      Törlés
    13. Na jó, elnézést kértem, erre továbbra is kioktat az értelmiség. Nem bánom, de az a gond itt és ezért értelmetlen itt egyesekkel vitatkozni, mert már elítéltek előre és azt se tudják, h mit tudok. Bár már látom, h mi a helyzet ezen a téren. Szóval itt néhány önjelölt "bölcset" az előítélet hajt, akárcsak a vallási vezetőket. Ha valaki nem ért velük egyet, akkor rögtön jön, h nem tud semmit, meg azt hiszi, h... Gratulálok!
      Bálintka, gyakorlatilag mindenben tévedtél, sorolom.
      1. nem ülök nappaliban, nincs is olyanom
      2. meleg van mert a gépek befűtenek, na meg nyár van
      3. nincs forgószékem
      4. nem zabáltam, te lehet, h zabálsz mert disznó vagy, ez lesz egyébként a bece neved mostantól
      5. alulinformált vagyok? mert te felülinformált vagy? vagy Buddha az? ti is valami sötét veremből irkáltok vagy ki tudja honnan, nektek ez az életetek, nekem nem, én megtudom különböztetni a sok férges hazugságot ti nem

      Össze vissza hordtok minden áltudományos baromságot és úgy csináltok mintha értenétek is hozzá. Rám dobálóztok mert az igazat írtam. Tipikus reakció az agy mosottaktól, hőbörögnek, támadnak. Elismerem szándékosan voltam provokatív mert az ilyen primitívségtől elengedem magam. Elnézést kértem ezért, de látom semmi hatása nem volt. Látszik ki itt a barbár.
      Szóval Bálintka, vagyis disznóka, Buddha fiam, ti nem tudom mit hisztek magatokról, de nem vagytok vallási vezetők, nem lenne szabad, h azzá váljatok. Amit csináltok az undorító, a sok hiszékeny fejét tele nyomjátok a fél igazságaitokkal. Ti még azt se tudjátok, h mi az az új korszak ami most jön el, az egész olimpia erről szólt most, de én vagyok alulinformált. Félelmetes! Nincs értelme, ti vagytok az elveszettek. Rájöttetek az igazságra, de aztán elvesztettétek a képességeteket, h külön vállazzátok a fikciót a valóságtól. Zavarosak vagytok, sokkal inkább mint én, mert én tömören fogalmazok és sietek, de ti, dobálóztok itt mindennel.
      Gondolkodni kéne mielőtt tömitek a birkák fejét, mert lehet lesz aki komolyan veszi és abból tragédia is történhet. Ez veszélyes játék, mert itt az emberek elméjével játszotok. Nem szabad ezzel visszaélni! Jó szándékból szólok. Persze, gondolom most jönni fognak a támadások ismét. Át is adom a terepet a disznókának, gyere malacka, mond meg nekem a frankót a szét művelt pofázmányoddal, legalább röhögök még 1 jót.
      Meséld el a katonai terveket, mert biztos előtted ott vannak, vagy mesélj a NSA-ról mert biztos van ismeretséged onnan. Mesélj disznóka, várom izgalommal a következő magas színvonalú logikus elmelevezetésedet. Linkelgess is bátran, ne hagyd félbe a munkát, elvégre megtámadtam a szektátokat! XD

      Törlés
    14. Továbbra is elnézést a provokációs megnyilvánulásomért, de remélem akinek van esze az érti mért csinálom...

      Törlés
    15. Vannak tökéletesen megbízható szabadkőműves forrásaim, ez tény. De én inkább arra lennék kíváncsi, kedves János hogy neked mit jelentett az olimpia, és milyen összefüggésbe hozod az új korszakoddal? Vagy nevezzük új világrendnek, úgy talán érthető miről van szó.

      Törlés
  33. Tisztelt Író!
    Jó ideje figyelem az oldalt, rengeteg információhoz jutottam ami segit felnyitni a szememet!! De.. ahogy olvasgatom a kommentárjaidat, és olvasom a cikkjeidet.. TE tudol olyan dolgokat, amiket egyáltalán nem oszthatol meg velünk.. Jól látom a dolgot?!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jól látod ! Nem azért mert nem mondhatnám el, hanem mert mindent nem is lehet.
      Ha meg elmondanám, sokkolna... Illetve a fokozatosság a lényeg és az, hogy
      Ti magatoktól gyertek rá az igazságra, mert tőlem soha nem fogadnátok el !

      Magatoktól kell megtalálni. Segíteni tudok, ébresztgetni, meg teszem is 0-24 úgy hogy közben magam is fejlődöm, bővítem a tudást amilyen szinten csak lehet....

      Törlés
    2. Majd el felejtettem, ezzel most emlékeztettél Buddha: Néhány napja valaki kritizálta azt a tulajdonságod, hogy nem túl sűrűn posztolsz és hogy ez szerinte mekkora hátrány.. Szerintem pedig pont, hogy egyrészt így tartalmasabbak a posztok, másrészt ezzel csak növeled az adott cikk értékét, annak meg a valószínűségét, hogy (sokkal) több ébredőhöz jut így el. Így tovább!!! :)

      Törlés
    3. Az egésszel az a baj sajnos hogy az egész téma egy szándékosan generált végeláthatatlan vertigo féligazságokkal, elnevetségesítésekkel, zsákutcákkal.
      A hatalom pedig egyenlőre nagy sikerrel igazolja a saját materializmusát.
      És azt kell mondanom a jóslatok eddig "nevetséges" hoaxoknak tűnnek.

      Törlés
    4. Az egésszel az a baj sajnos hogy az egész téma egy szándékosan generált végeláthatatlan vertigo féligazságokkal, elnevetségesítésekkel, zsákutcákkal.
      A hatalom pedig egyenlőre nagy sikerrel igazolja a saját materializmusát.
      És azt kell mondanom a jóslatok eddig "nevetséges" hoaxoknak tűnnek.

      Törlés
  34. A Faraday kalitkával az a probléma, hogy az kizárólag elektromos mezőt képes árnyékolni, a haarp pedig mágneses. Az alufólia papírcsákó kiindulási pontként jó megoldás (nem véletlenül mutatjak iszonyatsok filmben a paranoiásokon) de szerintem az kicsit kevés lesz.

    VálaszTörlés
  35. Az biztos, hogy ahogy Tesla idejében az akkori fizikusok sem tudták elképzelni az Ő találmányainak alapjait, úgy ma is léteznek olyan találmányok, melyet fizikusok, gondolkodók rétege nem tud megérteni, elfogadni, felfogni.
    Az orvostudományban is azt veszem észre, hogy a nagyobb csoport a megszokott, egyetemen tanított dogmákhoz ragaszkodva igyekszik gyógyítani, míg egy másik, kisebb réteg valamiféle "kuruzslóként" hozzá-hozzá nyúl a természetes gyógymódokhoz a tanítottak mellett.
    Ebből arra a következtetésre jutok, hogy nem kötnek dolgokat az orrunkra, örömmel hagynak bennünket abban a hitben, mely erősen nélkülözi a valóságot. És ez az élet területén szinte mindenhol fellelhető.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Francia honban a kineziológusok olyan értékű diplomoával rendelkeznek, mint "normál" orvos kollégáik. Sőt, a háziorvos adott esetben beutalót ír vagy átirányít kineziológushoz. Sőt, válsztható, hova mész vizsgálatra.

      Törlés
  36. Géczy Gábor viszont atommagkutatóból lett jobbágy, ez azért érdekes váltás.
    Én értem, hogy itt mindenki pozíciókat, elismerést, figyelmet akar szerezni,de a vége a lényeg: mindannyian egy kasztba tartozunk akármennyire is nem szeretnénk, ami annyit tesz, hogyha beüt a crack, csak magadra és barátaidra számíthatsz, jobbesetben családodra, lehetünk bármilyen okosok, műveltek, tanultak. És, ha nincs józan paraszt eszünk, nem is boldogolunk.

    VálaszTörlés
  37. Sziasztok,
    végig küzdöttem magam ezeken a személyeskedést, és sértegetést nem nélkülöző kommenteken.....durva amit csináltok.
    Mi szükség van erre ?
    Ha valami nem tetszik a cikkekben; nem kell ide járni, nem kell olvasni.
    De egymás bántása nem (!) a szeretet utja. Próbáljátok emelni a rezgészintetek gyerekek !
    Béke!

    VálaszTörlés
  38. hohohóóó...látom komoly ego harcok alakultak ki. Amíg ezen nem tesszük túl magunkat, addig várhatjuk a felemelkedést. Miért kell személyeskedésbe torkolnia a beszélgetéseknek? Arra ott van a nokia vs. samsung fórum.

    Nem azt mondom, hogy mindig mindenben egyet kell érteni, de tiszteletben kell tartani a másik véleményét és ha van normális érv esetleg vitába szállni. VITÁBA, nem baszkurálásba. Na mindegy!

    Láttam én már olyan csodákat, amire pár tudós, fizikus kifeküdne. Saját tapasztalatom, hogy az ember csak akkor találkozik ezekkel, amikor már készen áll rá. Amit tanulok több szintes dolog és a szintek között időt kell hagyni, hogy az ember feldolgozza, megtapasztalhassa a dolgokat. Akik megtapasztalták "fura mód" nem dicsekednek vele, hagyják a többieknek is megtapasztalni azokat. Ezért nem látsz a TV-ben lámákat a levegőbe emelkedve meditálni.

    A fizikánkról meg annyit, hogy a látható világ az univerzum 5%-ka, a többi sötét anyag, sötét energia... amikről még azt sem tudjuk micsodák. Az 5%-kal ne legyünk már olyan okosak.

    Buddhanak meg gratula a hatalmas energiáért amit belefektett a blogba, még ha nem is minden hírt érzek magaménak! Mindenki szűrje meg magának!

    Szép napot!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Zatesz!

      Ezt jól megfogalmaztad, hogy minden ember azzal találkozik, amire saját szintje szerint készen áll! Ez annyira komolyan így van, hogy elmondani nem lehet, csak megtapasztalni. "Kezd el ott ahol vagy, azzal amid van, az összes többit úgyis útközben fogod megtalálni!" Ez nagyon igaz mondás és minden esetben működik....Azzal kiegészítve, hogy amikor a tanítvány készen áll, akkor a Mester is megjelenik !
      Tehát akár olyan személy is, akinek segítsége, egy-egy szava, támogatása pont abban a pillanatban kell és szükséges. Sem előbb...sem később...

      Erre meg csak a fogékonyság, nyitottság, intuíció fejlesztése tehet képessé bárkit is!
      Tehát mindenki azt a feladatot kapja, abba botlik bele, ami a szintjének megfelelő !

      Törlés
    2. "A fizikánkról meg annyit, hogy a látható világ az univerzum 5%-ka, a többi sötét anyag, sötét energia... amikről még azt sem tudjuk micsodák. Az 5%-kal ne legyünk már olyan okosak. "

      ha azt sem tudjuk micsoda, akkor miért gondoljuk (gondolják), hogy a világ 95%-a abból áll?

      a sötét anyag/energia kizárólag egy elmélet igazolását szolgálja.

      egy feltételezés igazolására kitalált feltételezés.

      és ha már szimbólum... milyen lenne másmilyen, ha nem sötét?

      Törlés
  39. Sziasztok!

    Kicsit sok itt a képzavar. A Faraday kalitka valóban az elektromágneses sugárzást árnyékolja le, de a Haarp is azt bocsát ki, hiszen elektromosan táplálják. Értem, hogy sokan megkérdőjelezitek az iskolában tanultakat. Ezzel egyet is értek, mert valóban sokmindenben hazudnak, de azért ne rugaszkodjunk el emiatt teljesen a valóság talajától. Azt nem állítom, hogy ismerem Tesla munkásságát, de elég sokat tanulmányoztam, és én is akarok majd építeni először egy egyvezetékes, majd pedig vezeték nélküli energiatovábbítót. (az nem olyan bonyolult mint egy Tesla rádió) Egyszóval, nem ismeretlen előttem a Haarp alapjául szolgáló Tesla rádiójának találmánya. Higgyétek el nekem, az márpedig elektromágneses sugárzást bocsát ki, valóban nem a szokványosat (longitudinális, vagy skalár), de akkor is elektromágneses az a sugárzás. Vagyis, ha egy Faraday kalitka le van földelve, akkor az elvezeti a sugárzás energiáját. De ha más nem, akkor meg tényleg ólomlapok. Azok még a gamma sugárzást is lefogják. Igaz minden a mértéktől függ. Mert mindegy mivel véded a házadat, ha atom villan a szomszédban, akkor annak az energiáját képtelenség normál ház esetében bármivel is leárnyékolni. És ha jól tudom a Haarp is képes akkora energiát kisugározni, hogy szinte minden eldisszipál a célkörön belül. Erre sajnos több bizonyíték is van. Volt hogy komplett erdők tűntek el nyomtalanul a fegyver hatására. Szóval szerintem ha valóban a tudat módosítást akarjátok kivédeni, arra (talán) jó a Faraday kalitka, de egy célzott energianyaláb elől elbújni max egy marha mély bánya fenekére lehet. De az sem tuti...

    VálaszTörlés
  40. Még egy dolog Hölgyek, Urak.
    Az odáig ok, hogy nem értünk egyet technikai, vagy filozófiai kérdésben. Sőt még az sem baj, ha ezekről még vitatkozunk is, ez viszi előre a világot. Hiszen mi lenne, ha minden tudós és gondolkodó egyet értett volna a kor aktuális tudásával, és senki nem kérdőjelezte volna meg azt. Akkor még mindig azt hinnénk hogy a föld lapos és minden körülöttünk kering. Szóval nem baj, ha másképp látunk dolgokat, de a veszekedés a személyeskedés és a bunkóság már más tészta. Ezek nem hogy előre visznek, de egyenesen rombolják a közösséget. Szerintem hanyagolni kellene minden ilyen indíttatású megnyilvánulást. Legalább egy ilyen céllal készült oldalon, mint ez legyünk kulturáltak, és tartsuk tiszteletben egymás véleményét és gondolatait.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. jaja, ez így igaz, csak kulturáltan.. :)akinek nem tetszenek az itt leírtak és képtelenek másra, mint "bunkóságra", menjenek máshová

      Törlés
    2. szerintem még ezt sem irhatod le nyugodtan, mert mi van akkor, ha a Föld mégis lapos és négy teknősbéka tartja? :D

      http://mesetleg.blogspot.com/2012/05/hatodik-bejegyzes-lapos-fold-tarsasag.html

      Törlés
    3. Köszönöm Tamás! Így van, ezt az oldalt azoknak szántam és hoztam létre, akik gondolkodó és ébredeznek a Mátrixból. Ebbe már rég nem fér bele a régi beidegződés és a személyeskedés pedig pláne nem!
      Awakening = Ébredés
      Every Heart Makes a Difference = Minden szív számít

      Aki ezt megérti, csak az legyen itt! Nekem nem a látogatottság a lényeg!

      Törlés
    4. "Akkor még mindig azt hinnénk hogy a föld lapos és minden körülöttünk kering."
      mert most már bizonyosan állítható, hogy nem körülöttünk kering minden?

      Törlés
    5. Csak egyet tudok érteni Buddha. Sőt, ez az oldal már inkább első sorban haladó ébredőknek szól, de persze mindenkinek is. Tudom, hogy akadnak trollok, de ez NE ÉRDEKELJEN! Egyébként az arány itt nagyon is jó, a mihez képest. A fejlődés pedig határtalan és annak nagysága nem számítható ki pontosan. Van, hogy jókor, jó helyen oszt meg dolgokat valaki másokkal és robbanás szerű a siker. Na meg sokan azt hisszük, hogy a fejlődés csak egy bizonyos tempóban emelkedhet és van egy maximális "ébresztési hatékonyság/tempó. Ez sem igaz. Lehet, néhány nap múlva egyszer csak az emberek nagy része félre tesz bizonyos dolgokat. Még túl sok az olyan ember, aki nem veszi számba önmagát és megy a világ után, legyen megáldva akármilyen pozitív érdeklődéssel. A lényeg, hogy HIGGY!!! És HIGGYÜNK! Ezen múlik minden :)

      Törlés
    6. " Élj boldogan és tegyél boldoggá másokat " ezt lehet, hogy kitenném "állandóra" az oldalra. De csak mellékes:_)

      Törlés
    7. Und Tamással én is NAGYON egyet értek. Ez égető probléma sok helyen, de a problémák azért vannak, hogy megoldjuk őket.

      Törlés
    8. NAGYON IS JÓL MONDOD BUDDHA!:) A MINŐSÉG A LÉNYEG NEM A MENNYISÉG!
      NEM VESZEKEDNI KELL IDE "JÖNNI", TANÍTANI SEGÍTENI EGYMÁST KI MIT TUD,TAPASZTALT MEG JOBBAN... NEM LEHET MINDENKIT MEGMENTENI, SOKSZOR MÉG A LEGKÖZELEBB ÁLLÓ EMBERT IS! FÉRJ, FELESÉG, SZÜLŐK... UGYE AKI HÜLYÉNEK NÉZ MINKET, MERT Ő MÉG EZT NEM ÉRZI, TUDJA, ÉRTI, ÉS KINEVET... MÉG AZ ASZPIKBAN PISLOG...:)
      CSAK EGYÜTT LEHETÜNK ERŐSEK MINDENKI ÉRT VALAMIHEZ, MI NEM NEVETJÜK KI A MÁSIKAT MERT NEM PONT AHHOZ ÉRT!:)

      Törlés
  41. Magyar Tamás, a fizikai háttérhez nézd át kérlek ezt: http://jnaudin.free.fr/html/sclxmtr.htm

    a) Take a AM pocket radio for LW band, select a broadcast radio with music for instance,
    b) Take a metal box, and put the radio into this metal box with the volume set to the maximum output,
    c) When the metal box is closed ( like a Faraday box ), all "normal" electromagnetics waves cannot pass through this shield, if the metal of your box is sufficiently thick... Now, you hear no more music....

    Ez a kisérleti berendezés pár tized watt teljesítmény ad.

    = = = = = = = = = = = = = = = = = = = = = = = = = = = = = = = = = = = =

    Érdemes még tudni a hárfával kapcs, hogy nekünk hajnali 3 óra tájban van egy idöszak amikor üzemel. Olyan frekvenciákat kapunk amik az egórendszert erösítik. Sokan vannak akik a hullámok bekapcsolásakor felébrednek. Nem tudják miért, de pont akkor nem tudnak aludni. Van aki hallja is, mint hangot. Hajnali 3 a máj-lép rendszer tisztítási idöszaka lenne, ami a vér tisztítás szempontjából fontos, ez van zavarva. Mindez azért, hogy az egó vezérelt tudati állapotból ne tudj kilépni, mert ekkor az akció-reakció elvén irányítható maradsz. Az egód mindig reagál, mégpedig pontosan kiszámítható módon.

    Van mód, hogy csökkentsük a hatását: a szervezet fizikai tisztítása, pszichikai tisztítás, a tudatosság emelése. A hárfa hullámok a tudatod csak bizonyos frekvenciatartományában (az egó vezérelt szakaszban) képesek számottevöen hatni. Ha ebböl kilépsz, egyre kevésbé zavar, vagy ha fizikai problémákat okoz is, de legalább nem reagálsz rá pszichikailag, nem csinálsz hülyeséget.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hajnali hármat hívják a boszorkányok órájának, ősi nézetek szerint ilyenkor a legvéknyabb a lepel a fizikai és a spirituális világ között. Hajnali háromkor általában mindig ébren vagyok még (sajnálom is, de rossz szokások nem engedik a biológiai órám visszaállítását) és olyan helyen lakom, ahol igen sok a családi ház, a gyerek és ezzel együtt a kutya. Na már most a kutyák képesek érzékelni a másvilágot, mint a gyerekek. Általában a boszorkányok órájának tulajdonítottam mindig a kellemetlen érzéseket, és a kutyák zavarodottságát, illetve vonyítását és hosszú ugatását hajnal körül, de ez így kissé más megvilágításba helyezi a tényeket.

      Törlés
    2. Ez erdekes. Hajnal 3kor a Hartman savok is polaritast valtanak. En is sokszor keltem 3 es fel4 kozott amikor a belvarosban laktam.

      Törlés
  42. Ez az egész dolog szép, és jó, és biztos félnék is, ha nem lehetne filléres dolgokkal útját állni, DE!

    Ez a rendszer egy nagy rakás ócskavas lesz, mikor megkap a bolygó egy nagyerejű Napkitörést, ami olyan szinten belenyúl az elektromágnesességbe, hogy talán még az élet sem biztos, hogy megmarad. De a civilizációs "vívmányoknak" tutira meszelnek akkor.

    Tíz éve fokozódik a Naptevékenység, hol a vége? Mikor kapunk egy olyan löketet, amelyet eddig még senki sem látott, és hazavágja a teljes áramrendszerünket, de úgy az alapoktól, onnan, hogy eltűnik az elektromosság is? Mert nem lehetetlen, megtörténhet akár már holnap is.
    Azt mondod, hogy ilyen nem lehetséges, mert ellentmond a fizikának? 150 éve a repülés ellentmondott a fizikának. 100 éve a baktériumok ellentmondtak a fizikának. 50 éve a teleportáció ellentmondott a fizikának. Ma a dongó repülése mond ellent a fizikának.

    Ez azt jelenti, hogy BÁRMI lehetséges.

    Mit fog csinálni a háttérhatalom, a bábosok, meg az összes csahosuk, mikor kártyavárként omlik össze az egész világ, és a térfigyelő kamerák, a csipek, az adatbázisok, elektromos eszközök mind mehetnek a kukába? Minden, amivel működni tudnak, a szemétben végzi? Mit csinálnak majd akkor? Költői kérdés volt, mindenki tudja a választ.
    Megdöglenek.
    De szerencsére ez az élet rendje. Mi meg majd örököljük a Földet.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Miki, erről beszélek én is, illetve utalgatok rá. Ezzel is foglalkozni kéne és nem a piramisok nem létező érző energiáival. Ne kérdezd ez honnan jött, ezzel támadtak le itt már 2x is. XD
      Szóval a Nap fokozott aktivitásától szenvedtünk egész nyáron és még csak most fog jönni a java az elkövetkezendő években. Amiről beszélsz az nem lehetetlen, ha megfigyeled mindenhonnan ez folyik (filmek, média, stb.). Próbálják az emberiséget felkészíteni, de az emberekben annyi ész nincs, h felnézzenek az égre. Az egész naprendszer melegszik, azt is az emberiség okozza? Ezt a hülyéktől kérdeztem nem tőled. :-)
      A tudomány pont, h bizonyítja ezt amiről te meg én beszélünk. Nézd meg a zionista híreket, ha van napkitörés rögtön pánikba esnek és főhírként szerepel. Ennek oka van, ez nem véletlen. Mert nem minket akarnak megijeszteni, hanem ők félnek, hiszen az átlag ember azt se tudja miről van szó.
      Mondtam, már egyszer az emberiség majdnem kihalt a Nap dühöngése miatt. Ilyenkor minden nagy civilizáció össze szokott omlani, mikor ilyen korszakokba lépünk. Eddig 1 civilizáció sem élte még túl, csak az emberek, de nem a birodalmaik.
      Ez az egyetlen amitől az "elit" retteg jelen pillanatban és ez az egyetlen reménye az emberiségnek is.
      Ez a mostani korszak még sérülékenyebb mint bármelyik, hiszen már nagyon régóta nem történtek komolyabb változások ezen a bolygón, ami ritka. Mielőtt valami értelmiségi belém kötne, nézzünk már utána pár kutatási eredménynek, jó?
      Ráadásul ugye itt az elektromosság, ami még sérülékenyebbé teszi ezt a világot, ugye nagyban függnek a mai emberek az áramtól. Én nem hiszem, h véletlen lenne az, h az ősi sokkal fejlettebb civilizációk nem építették a világukat az elektromos áram technológiákra és annak függőségére. Mert valószínűleg tudhatták, h annak nem lenne értelme.

      Törlés
  43. Sziasztok!

    Lehet, hogy köze van a hárfa dologhoz, ami most eszembe jutott: !???

    -Éjjelente néha arra ébredek, hogy iszonyat érzésem van. Mármint testileg -tünetileg.

    Megpróbálom leírni:
    -viszonylag rövid ideig tart, tán néhány perc lehet..
    -tán izomgörcshöz, vagy ízületi fájdalomhoz hasonló feszültség..
    -igazából nem hasonlít semmire...
    -tán olyasmi, mintha gyenge egyenáramot vezetnének keresztül rajtam.
    -nem tudok semmit csinálni, megvárom, míg elmúlik, aztán elalszom megint, ha sikerül.
    -helyhez nem köthető, odahaza Mo-n, és itt Németo-ban is éreztem.
    (Itt is hyperaktívak a permetezéssel)
    -Alig tudunk kimenni tájképet fotózni, mert elvétve vannak természetes felhők! FELTŰNŐ, de csak nekem :D

    Meg fogom figyelni,lejegyezni hogy hány órakor van.

    Orgonit van a lakásban, de egy kisebb.
    Gondolkodom azon, hogy beszerzek, vagy majd gyártok nagyobbant. Tipp: http://orgonitneked.info/

    Hiszem, hogy működik, a mobil sugárzás csökkentőt is használunk ( Radiation shield)
    A párom kimérte pálcával, a negyedére, ötödére csökkentette a sugárzáskört.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Érdekes Tesla, én is pont ezt szoktam érezni... Eddig azt hittem, ez egyéni dolog. A vádlimban szoktam érezni éjszaka, valóban olyan, mintha vmi gyenge áramot vezetnének bele, néhány percig tart.

      Törlés
    2. Olvastam erről az orgonitről, az ajánlott oldalon, tényleg olcsó megcsinálni, meg is fogom, letesztelem majd egy hervadt virággal. És itt egy szélhámos oldal,ami ugyanezeket árulja, de most nézd meg...a pofám leszakad,mennyiért árulják: http://www.porthologos.hu/1A7EDF18-85A3-485D-BB19-944626508ED3.php

      Törlés
  44. hm, hm, csatlakozom, velem is előfordult már nem egyszer

    érdekesség, hogy mikor leföldeltem magam éjszakára (a szabadban kellett aludnom, és a meztelen talpam a földön volt), hihetetlenül kipihenten és feltöltődve ébredtem, jóval a vekker előtt

    VálaszTörlés
  45. Toltsetek egy ejszakat a Pilisben. Olyan feltoltodes hogy 1 hetig reppesel az oromtol. Nagyon erdekes energiaju tiszta hely.

    VálaszTörlés
  46. Mikor indul be a budha webshop?:D Ezt a sok marhaságot biztos üzleti érdekekre alapotzva találta ki valaki:) Most jöhet a kaszálás a hülyék zsebéből...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Falra fested az ördögöt! Egyébként jó kérdés. Biztos hamarosan kijön a Buddha az igazság krónikái könyve és dvd-je, persze pénzért. Mert mindenki tudja, h csak a hazugságért kell fizetni, az igazság ingyen van. Ezt nem viccnek szántam. Mindig így kezdődik, aztán aki befut az elkezd pénzt keresni a sok húgyagyon. Azért még ne menjünk ennyire előre, hátha van bennük emberi józan ész.

      Buddha termék: HAARP alufólia védő sisak 2000 Ft/db XD

      Törlés
    2. azért egy kicsit megválogathatnátok a szavaitokat. És ezen gondolkodjatok el:
      1. mindenki magából indul ki
      2. ami a másikban zavar, az bennem van.

      És ha még árulna is valamit: nem kötelező megvenni..

      Törlés
    3. Tudod mióta "donate" szöveg megjelent az oldalon, én már nem csodálkoznék semmin. Mivel az
      oldal ingyenes blogszerveren fut, így nem tudom mihez kell az adomány. Persze mindenki szereti a pénzt:)
      "Tervezzük egy TV-adás beindítását is, ha segítetek!" Ha csak nem valódi tv adásról beszél (bár ahhoz csilliárdok kellenének), akkor megintcsak nem értem mihez kell a lé, mert egy youtubos videó sem kerül semmibe. Ja, hogy azzért kell a pénz, hogy kifizetődő legyen neki ezekkel a dolgokkal foglalkozni, vagy szeretne jobb számítógépet :) Viszont ha már anyagi érdeke fűződik valakinek ahhoz, hogy olvassátok az oldalát, akkor ott baj van.

      "És ha még árulna is valamit: nem kötelező megvenni.." - igen ám, de kicsit más megvilágításba helyezné a dolgokat. Meg lehet nézni Alex Jones oldalát, ő is olyan mint egy piaci kofa, árulja a szarjait jó pénzért, a szükségességüket alátámasztására meg olyan híreket publikál amilyet akar.
      Valami bűzlik dániában...

      Törlés
    4. Próbáljuk másképpen (látom, nagyon nem akarod megérteni): képzeld el, hogy ez a munkád. Mennyit szeretnél havonta keresni?
      Jaaa, hogy ezt a szabad idejében csinálja? Próbáld ki. Csináld. Van is egy ötletem, legyen az oldalad neve pl. (betű)-akta-(ingyenestárhelypontakármi). Szerintem ha okosakat irsz, még SGB Buddha is felvesz a linkek közé. Várjuk megvilágositó soraidat.

      Törlés
    5. A Donate gomb azért került ki, mert sokkal több embernek szerettem volna segíteni, mint jelenleg futja. Az ember nem reklámozza, hogy mikor milyen ügy mellé áll vagy melyik rászoruló családnak, kerekes szék nélkül boldogulni nem tudó srácnak, vagy az országot itt hagyni készülő, anyagi gondban lévő mindenki számára értékes elemző videókat készítő barátunknak segít... Ebben szerettem volna még többet tenni és IGEN, ha olyan emberek élnének nálunk is, akik támogatni tudnák a TV vagy online csatorna elindítását, azt is meg tudnám csinálni.

      De eddig mindent saját erőforrásból, munkahely mellett (nem éppen a topon anyagilag) pusztán lelkesedésből csináltam és építettem fel.
      A TV megvalósítása ebbe nem fér bele. Az hogy Te nem érted, milyen eszközökre vagy erőforrásokra van szükség ehhez, arról én nem tehetek.
      Nem is Neked kell megmagyaráznom.
      És mivel lehetetlent sem ismerek rendes TV adásban is gondolkodom....IGEN !
      Nem árulok könyveket...a tudás mindenki számára nyitva áll az univerzumban, ha van rá igénye és keresi...

      Mindig vannak lehúzó emberek, de biztatók is szerencsére sokan !

      Törlés
    6. A kritikus ember lehúzó ember? A Te célközönséged az olyan emberek lennének, akik minden kritika nélkül olvasnak el olyan híreket, amelyeknek egyetlen egy forrása van? Semmi különös nincs ebben, százszor elmondtam már: aki a tv2-ről vált a vilaghelyzete blogra, vagy akármilyen "hír"oldalra, és minden kritika nélkül olvassa ezeket a sorokat, egy hangyafasznyit sem ébredt fel, csak más meséivel alstzik el minden nap.
      Az igazságért általában nem kérnek pénzt, és ha az oldal üzemeltetőjét nem önzetlen non-profit célok vezérelnek, az igazság szeretete, hanem a pénz, akkor nem vagy hitelesebb a tv2-nél, vagy rtl klubnál, ők is a pénzért csinálják a híradóikat.

      "zplus": "Szerintem ha okosakat irsz, még SGB Buddha is felvesz a linkek közé. Várjuk megvilágositó soraidat." Nem célom senkit félrevezetni. Amiről ma azt hisszük igazság, holnap bebizonyosodhat, hogy hazugság. Sokkal fontosabb lenne az elvet oktatni, ami alapján az igazságot lehet kutatni, felismerni. Ti meg vegyétek az alufólia sisakokat kétezerért, ahogy Németh János is írta. :)

      "Az ember nem reklámozza, hogy mikor milyen ügy mellé áll vagy melyik rászoruló családnak, kerekes szék nélkül boldogulni nem tudó srácnak, vagy az országot itt hagyni készülő, anyagi gondban lévő mindenki számára értékes elemző videókat készítő barátunknak segít..."
      Pedig többen segítenek, ha tudják mire megy a pénz, mint látatlanban puszira adományozni.

      Törlés
  47. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  48. Midig megmosolygom ezt az "emeld a tudatodat magasabb rezgésszintre" szöveget.

    És mégis hogyan fogja ez az (ételekből összeálló spermából) és (ételekből összeálló petesejtből) elburjánzó, halandó - múló - pillanatnyi porhüvely a gondolatok és értelem által felérhetetlen, örök - végtelen - időtől és tértől mentes tudatosságot irányítani, vagy annak rezgéseit emelgetni? :DDD
    Még az "elburjánzást" sem volt módunkban befolyásolni. :DD

    Hát nem fordítva lehetséges ez csak?
    Amíg ezt nem látjuk, addig tart az alvás.
    Ameddig a gondolatok tartanak, addig takar a fátyol.

    Apropó... Buddha! :)

    Ahogyan ma feljöttem az oldalra, megakadt a szemem valamin, ami már nagyon régóta ott van, mégsem "tűnt fel". Ez pedig a fejlécen a THRIVE felirat alatti első bekezdés:

    "Az Emberiség Ébredése" !!!

    Amik utána jönnek, azokról valóban rengeteg cikk található, aktuális témák, médiában nem fellelhető dolgok, stb., de "Az Emberiség Ébredéséről" vagy ennek módszereiről nem.
    Ezt nem kötekedésből mondom, hanem mert tényleg hasznos lehetne ezzel is foglalkozni egy Ilyen oldalon.

    Mint már korábban írtam, itt egy kis zavart látok azzal kapcsolatban, hogy mi az a "Felébredés", és mi az a "Tájékozódottság". Mert a kettő iszonyatosan távol áll egymástól.

    Attól, hogy valaki a fejében lévő információkat "cserélgeti", vagy újakat ad hozzá, még soha nem "ébredt fel"! Ha ez így lenne, akkor itt már mindenkinek Ébren kéne lennie, hiszen gyermekkorunktól folyamatosan ezt tesszük. Cserélgetjük az információkat, és hozzáadunk újakat, és ugyan ez a halál pillanatáig tart, mégsem ébred fel tőle senki.
    Nem értem, hogy sokan hogyan akarják megismerni a világot, ha még magukat sem ismerik igazából. Ez a 2. képzavar...

    Indulhatna az irány abból, hogy KI VAGYOK ÉN? (nem a test tulajdonságaira gondolok)
    Folytatódhatna az identitás lehámozásával, és hogy ez hogyan rakódik évek alatt az emberre, miért azonosítja egy idő után önmagát ezzel az identitással, ami korai gyermekkorban még sehol sem volt.

    "Bizony mondom néktek, ha meg nem tértek (VISSZA NEM TÉRTEK) és olyanok nem lesztek mint a kis gyermekek, semmiképpen nem mentek be a mennyeknek országába." Mt18,3)

    Aztán folytatódhatna azzal, hogy ez miért rendkívül fontos. (Nem ugyanazt látjuk a földről nézve, és az asztalra állva. Máshogy látunk „tiszta” állapotunkban, és máshogy „kondicionáltban”. Gondoljunk csak arra hogy érzelmektől felfűtve milyen képtelen döntéseket tudunk néha hozni :)

    Azt hiszem, a többi "magától jönne" mindenkinek.

    No... csak arra akartalak buzdítani, hogy ne csupán "kívülre tekintő" cikkek legyenek. Főleg annak tudatában mondom ezt, hogy itt úgyis sokan osztják azt a véleményt, miszerint valamilyen módon "mi vetítjük ki a világot".
    Ennek tudatában nem lenne még fontosabb a fényforrást jobban körüljárni, többet foglalkozni vele? :)

    Az oldalhoz sok kitartást kívánok... köszönjük hogy fáradhatatlanul dolgozol vele!

    VálaszTörlés
  49. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  50. Kedves Ikely:-)
    Örülök neki ha mosolyra fakasztottalak keresetlen szavaimmal:-)
    Úgy gondolom hogy nem kell Neked semmit elmagyaráznom....érted Te hogy mit szerettem volna elérni...
    have nice day:-)

    VálaszTörlés
  51. Kedves lp64738,
    köszi az infót a hajnali 3 óráról, én is sok esetben ébredek percre pontossan akkor, és eddig nem tudtam hogy miért van ez velem...
    Más.
    Tegnap megnéztem a nem rég említett "Lakott sziget" című ( betiltott filmek) mindkét részét.
    Igazán mély benyomást tett rám, és értem hogy miért nem játszák a hivatalos médiák erre felé:-(
    (de aki akar azért hozzá fér ehhez is)
    .... az orosz filmgyártás szépen megoldotta a regény adaptációját...

    VálaszTörlés
  52. Sziasztok..mar regota olvasom ezt az oldalt...sok hezitalas utan..gondoltam egy nagyot s mereszet...es ugy dontottem megosztok veletek egy tapasztalatom..hatha nem vagyok egyedul vele..es hozza tudnatok szolni
    Szoval mostanaban ugy latom a vilagot, mint gyerekkoromban lattam..nagyon erdekes..ha oromteli a hangulatom, vagy ha csak siman bekes vagyok..akkor apro aranyszinu pontocskakat latok magam korul...kicsit olyan kaprazat ez, mint mikor a hofeher hora rasut a nap..es ezer szinben szikrazik...annyi a kulonbseg, hogy ezek szinte megfoghato tavolsagban is vannak es iszonyatos gyorsasaggal vibralnak..valaki tudja, hogy mit lathatok?..olyan mint egy elvarazsolt vilag olyankor...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem lehet feltétlen mindent spirituális irányból megközelíteni, lehet hogy valami gyermekkori sérülés következtében megsérült az agyad primális látókérge, vagy egyéb mirigyed, ami aztán begyógyult, de valami a közelmúltben ismét triggerelte azt az eseményt. Ha a sérülés csekély mértékű, nem biztos hogy nagy figyelmet kell rá fordítani.
      Persze lehet úgy is megközelíteni, hogy a tobozmirigyed élénkült fel, mivel az gyermekkorban szennyezetlen és élénk, így nagyobb a rálátásod arra "ami a szemnek láthatatlan". A tobozmirigy felelős az ember harmadik szeméért, a gyermekek sokmindent látnak amit felnőttek már nem. De egyik pillanatról a másikra csak úgy nem valószínű hogy kitisztulna az ember tobozmirigye, főleg évek-évtizedek felhalmozódott fluoridja és egyéb lerakódásai után. Nem történt valami azelőtt, mielőtt elkezdted a pontocskákat látni?

      Törlés
    2. Nem tortent semmi sokkolo..egy kicsit maskent kezdtem megint nezni...mint mikor az ujsag hasabjain vannak azok a 3d-s kepek...azokat is feltuno egyszeruseggel tudom nezni..es egyszer csak eszembe jutott, hogy mi lenne ha a vilagra is igy neznek..egy piciket maskent..es akkor tunt fel..es jutott eszembe, hogy gyerekkoromban is jatszottam igy a szememmel..

      Törlés
  53. És ezeket mégis mi a faxomra alapozzátok? Az oldalon lévő ÖSSZES cikk igazságtartalma egyenlő a 0-val, csak ti k*rva unalmas szerencsétlen vesztes emberek ilyen szánalmas dolgokkal akarjátok bemesélni magatoknak, hogy inteligensebbek, tájékozottabbak vagytok mindenkinél... ha lenne egy titkos szervezet, akik világuralmat akarnak, meg elfoglalták a holdat meg titkos háborút akarnak indítani, szerintetek mi a szarért raknának logókat egy kicseszett piramisról mindenhova, miért szivárogtatnák ki a saját titkaikat, és miért tennének egyéb teljesen logikátlan lépéseket...? Várom a kioktatást, hogy a piramis meg a náci okkultizmus áldozata vagyok.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :) De minek ez az indulat? Ha szerinted ez egy ilyen társaság (mármint ami jelzőket írtál), akkor minek vagy itt??? Tök egyszerű, nem kell olvasni az oldalt. Oly tág még az internet. Vagy nyiss saját blogot!
      Valóban vannak témák melynek igazságtartalma megkérdőjelezhető, de hát...ááá nem is kezdek bele, sokan kifejtették már. Elhiszed, vagy nem, saját döntésed. Ahogy mindenkinek az, saját, szuverén döntése.
      Nincsenek titkos szervezetek, nincsen okkultizmus, nincs szimbolika.
      Nem is vót sosé.

      És hogy miért raknak mindenhová jeleket és hogy miért tartanak titkos szertartásokat??? Biztos hogy téged idegesítsenek. A szánalmas sok félhülye.

      Az azért jó hogy kételkedsz, teee ... mesüge.

      Törlés
    2. Mindent elhinni a médiának, és mindent elhinni az ''anti-médiának'' (amibe most beleértem a sok teljesen egyértelműnek kikiáltott összeesküvés elméletet) ugyan az. Aki nem az egyik hülye csoportba tartozik, az megy a másikba. Ezért az indulat. Itt mindenki úgy beszél, hogy ők jobbak a csordánál, de mégis egy másik csordába tartoznak.

      Törlés
  54. Amit írok, nem kapcsolódik szorosan a témához, ezért előre elnézést kérek!
    Új vagyok a blogon, visszaolvasva a korábbi cikkeket nem értem, hogy a háttérhatalom, miért használ különböző a motívumokat, szimbólumokat, hiszen a céljaikat ezek nélkül is meg tudnák valósítani.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. mert ők tulajdonképpen hívők, csak nem Istenben hisznek.

      majdan természetesenek kell vennünk ezeket a jelképeket, imádni kell majd mind. ez egy vallásalapítás... Lucifer semmire sem megy hívők nélkül... az imádatra készítenek fel. légy nyitott, légy spirituális (változott a taktika... eddig az ateizmust nyomták, már a new age tör előre), hisz el kell majd fogadnod az antikrisztust.

      Törlés
    2. De mi van ha csak dezinformálásra használják és csak nevetségessé akarják tenni az ellenük fellépőket?

      Törlés
    3. mivel? hogy egy olimpiai megnyitóból sátánista szeánszot csinálnak?

      ezzel kit dezinformálnak?

      vagy hogy.?.. ők tulajdonképpen aj jók?

      Törlés
    4. Dehogy is ők a jók, csak teljesen feleslegesnek tartom, hogy ilyen motívumokat használnak.
      Nekem furcsa, hogy "ők" vallásosak, a józan ész azt diktálná, hogy egyedül a pénzben és a hatalomban hisznek.

      Törlés
    5. és az olimpia megnyitón hol volt a sátánista orgia? :3

      Törlés
    6. ja ez egy másik jó kérdés?

      Törlés
    7. Nehéz kifejteni néhány sorban, vagy egy kommentben, hogy mi a céljuk, vagy miért csinálják, minek használnak szimbólumokat, stb., stb. Erről rengeteg irodalom van már. (és nem, én sem tudom jobban mint bárki más, csak a sok infóból kialakul egy kép, amiben jobban hiszek mint a ménsztrím valóságéban.)

      Először is azt kell elfogadnod/átgondolnod, hogy ahol ma a tudomány tart, vagy legalább is hiszed, hogy tart, az csak kis részlete az Igazságnak. Mert csak a tudomány nyelvén nem lehet mindent leírni, definiálni.
      Ekkor lépnek színre a különböző tanok, ismeretek, mágia...
      Ma ezen nevetnek és letűnt korok bárgyú hiedelmeinek, tudatlan emberek fantazmagóriáinak tartják csak, mely részben igaz, de azért ott van az a tartomány, mely igazán kézzelfogható. Elfogadható pl., hogy minden varázslás, alvilági, túlvilági lény, csak a félelmeknek, a fantáziának köszönhető, a világ bármely pontján??? Vagy hogy minden nép kultúrájában fellelhető a szellemvilággal való valamilyen szintű kapcsolat? Az összecsengő ősi mítoszok, mondák? Szóval valami nekem nem tiszta a hivatalos magyarázattal...

      Nem véletlen, hogy rengeteg gondolkodó, tudós fordul ezek a tanok felé. Mind rájön... (az sem véletlen hogy Hitlernek volt egy osztaga,mely az okkult dolgokkal hivatott foglalkozni, ahogy amcsik, ruszkik súlyos összegeket költöttek a természetfeletti kutatására.) Mind szánalmas idióták lettek volna??? Ugyan, max mi tudunk keveset...

      Hogy mire jó a szimbólum használata? Milyen energiák mozdulnak meg általa? Nem tudom, de érdekes az is, hogy minden nép használ szimbólumot, motívumot, mandalát, írásjelet a rossz elűzésére, átok szórására, védelemre, szerencse bevonzására. A mai napig jelen van civilizációnkban. Nem veszed észre, de használod. És ezeket lehet jóra, rosszra használni. minél több emberhez jut el, nézni, isteníti, annál nagyobb lehet a hatása.

      Azt figyeltétek mit mondott Gundel a Pandemonium c. jelenetnél??? Valahogy: " Ezt inkább nem kommentálnám..."

      Törlés
    8. végre valaki, aki nem azt mondta, hogy teljesen egyértelmű túlvilági lények, mágia, szellemvilág, hanem hogy LEHETSÉGES túlvilági lények, mágia, szellemvilág..

      Törlés
  55. Valentino, Neked itt senki nem akar bemesélni semmit ! Egyszerűen rossz oldalra tévedtél, ez nem Neked szól ! Sem kioktatást, sem magyarázó szavakat nem fogsz kapni...
    Egy másodpercet sem érne, hogy mi vesztes szerencsétlen emberek válaszoljunk egy győztes és ilyen okos embernek, mint Te. Szavaidból sugároznak !
    Sokan az ilyen emberekből kapunk erőt, hogy van értelme és iszonyatosan szükséges lenne tenni valamit, mert ez az emberiség és társadalom pont oda tart, ahová látható, hogy már vagyunk....Pont ahová a csordát terelik. Csak már nem mindenki tagja annak a csordának...

    VálaszTörlés
  56. Azzal egyetértek, hogy irányítani próbálnak minket, de azért ti se gondolhatjátok komolyan ezt a sok marhaságot...

    VálaszTörlés
  57. Pl az olimpiás hírnél, hogy hajajaj többszázezer hullazsák, itt terrortámadás lesz. Nem. Ezt elővigyázatosságnak hívják, és egy biztonsági cégnek az a dolga, hogy mindenre felkészüljön.

    VálaszTörlés
  58. ''Sokan az ilyen emberekből kapunk erőt, hogy van értelme és iszonyatosan szükséges lenne tenni valamit, mert ez az emberiség és társadalom pont oda tart, ahová látható, hogy már vagyunk....Pont ahová a csordát terelik. Csak már nem mindenki tagja annak a csordának...''

    Egyébként pont erről beszéltem. Kitaláljátok itt ezeket a teljes baromságokat, és ezért ti már felvilágosultak vagytok, sajnáljátok az átlag hülye embereket akik nem tudnak annyit, mint ti, satöbbi.... :D

    VálaszTörlés
  59. Nem találjuk ki..., Itt ,még egyetlen egy olyan cikk nem volt, amit kitaláltam volna... és nem vagyunk felvilágosultak sem..., és én személyesen nem is sajnálom az átlag hülye embereket bármennyit is tudjanak vagy sem... :D
    Mindenkit a saját szintjének megfelelő dolgok és feladatok találnak meg az életben....ez egyénenként változik... Ha van feladatod ebben a folyamatban, meg fog találni úgyis...ha nincs akkor tehetek én bármit...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Buddha!!! Azért tiszteld a => :"és én személyesen nem is sajnálom az átlag hülye embereket bármennyit is tudjanak vagy sem... :D" embereket!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

      Amiért még nem érettek a változásra, addig nics jogod sértegetni, lenézni őket,
      azért mert te érettebb vagy!:( "Mindenkit a saját szintjének megfelelő dolgok és feladatok találnak meg az életben....ez egyénenként változik... Ha van feladatod ebben a folyamatban, meg fog találni úgyis...ha nincs akkor tehetek én bármit..."
      Ez igaz de neked se esnének jól -e sorok ha közéjük tartoznál!

      TESTVÉREIM!!!!: EZT NÉZZÉTEK MEG NAGYON JÓ ÉBRESZTŐ VIDEÓ!!! NEM BLA BLA BLA EZ AZ EMBER AZ ÉLETÉT TETTE FEL ÉRTÜNK, MIDANNYIUNKÉRT, ÉS SENKIT NEM SÉRTEGET A JÓKBÓL!!! http://www.youtube.com/watch?v=aMsE8osnbV8&feature=youtu.be
      (David Icke - The Lion Sleeps No More . Moon Control (magyar felirattal)
      Buddha ha te annyira akarsz szívből segíteni, de igazán, akkor dobd fel a témát!!!Most kiderül hol állsz!!!:)

      Törlés
    2. ''Amiért még nem érettek a változásra, addig nics jogod sértegetni, lenézni őket,
      azért mert te érettebb vagy!''

      Én komolyan nem hiszem el, hogy nem látjátok magatokat... milyen alapon éretlenebbek mások nálatok? Mert nem hisznek a gonosz gyíkemberekben meg az olimpiai sátánista maszturbálásban?

      Törlés
    3. Bocs, ha úgy tűnt, csak szándékosan idéztem a szavakat, nem személyeskedésből...

      Vajon melyik oldalon állnék Braveheart....? Szerintem Te tudod...
      Én csak az igazságot keresem és igyekszem minél több oldalát megmutatni...
      Segíteni akarok az embereknek a magam eszközeivel. Akinek csak lehet...

      Abszolút a David Icke pártján állok, ezért is idézek és osztok meg tőle sok mindent! Nekem nagyon sokat segített és ébresztett rá dolgokra... Örülök, hogy azóta egyre többet van már magyarul is...
      Tényleg az életét tette fel erre. Az szlogent és tőle vettem (Every heart makes a difference).

      Törlés
    4. Valentino! Nem tudom mennyit olvastál már -e témában. Miről tudsz, de őszintén
      te mit érzel szerinted most minden rendben???? Így kell éljünk??? érzed te azt az erőt hogy a lelked hallhatatlan? Voltál már a halál közelében többször is???
      Hmmm?? Mit érzel csak 300 bankár kavar itt???! Miért halt meg annyi ember társunk a háborúkban??? Ja ez csak az olajért volt??? Vagy az aranyért??? Te ha tehetnéd, hogy megnyomj egy gombot, TE megnyomnád, és megölnél egy idegen országot..???
      Akkor ha te ezt át tudod érezni egyáltalán, a kis gyereker halálsikolyát egy atombomba után!!!!!!!!! Olyan bölcs vagy és laza???? Hmmm?? Akkor ha átgondololjátok úgy IGAZÁN TI TESTVÉREIM MINDANNYIAN, EMBERNEK NINCS SZÍVE, GYOMRA LELKE, EGY KISLÁNYT, VAGY EGY ORSZÁGOT LEDARÁLNI!!!!!!!!!!!!!
      LÁTTÁTOK MÁR AZOKAT A KÉPEKET AMIKOR A KÖZEL KELETEN SÍRVA TARTJA KEZÉBEN AZ APA A VÉRES KISLÁNYÁT EZT EMBER INTÉZTE!!!!!????? NEM HISZEM!!!!!!!!!!!!!!!!!
      http://harcunk.com/2012-03-23/toulouse-i-meszarlas-elozmenyei-okok-kezdetektol
      Na??? Melyikőtöknek van ehhez szíve???? Akkor emberek irányítanak??? NEM!!!!

      Törlés
    5. Nem, a vezetők úgy szarok ahogy vannak. De attól még nem földönkívüli náci sátánista gyíkemberek, akik egy többszáz éves titkos szervezet tagjai, akik arra maszturbálnak, hogy mindenhova piramisokat csesznek, és földrengéseket szórnak el kedvük szerint. Történnek szörnyű dolgok a világban, nagyon is, a média befolyásol minket. De nem úgy ahogy azt a 600 káoszelmélet tartja..

      Törlés
    6. Tessék Braveheart, friss cikk és egyezett az én szándékaimmal is, mert nélkülözhetetlen lesz sok ilyen információ a folyamatok megértéséhez. Csak ez már tényleg túl fog menni az átlagemberek gondolkodási képességein. De elkezdjük és meglátjuk, mennyire bírjátok....

      Törlés
  60. Jó, de feltud itt akárki mutatni bármilyen bizonyítékot bármire..? Az egy dolog hogy tartunk az összeesküvésektől, de pl abban a posztban is, ahol állítólag már vagy 40 éve a marsra járunk, egy filmből bevágott jelenet volt.. és lehet rá mondani akármennyire, hogy az pedig igazi felvétel, nem lesz az, ennyi erővel a Star Wars-ra is magyarázhatom hogy dehát ezek valódi felvételek (+ összeszedtek valami ezotériás szomszéd karcsibácsit, hogy had beszéljen a földönkívüliekről..) És ugyan ez a baj nagyjából az összes cikkel. Semmi felmutatható bizonyíték. Akkor miért beszéltek erről úgy, mintha köztudott tények lennének..?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ha nem veszi be a gyomrod, akkor nezz retekklub hiradot vagy telaviv2-t! Ott megmondjak a tutit hogy 9/11et barlangban bujdoso terroristak csinaltak egy gyors tanfolyam es repulos jatekszimulator utan.
      Na azok tenyek?

      Törlés
    2. Nem. De most azért mert az USA szeretne pénzt, és lerobbantja a saját tornyait hogy háborúzhasson, még nem lesz nyilvánvaló, hogy a világ összes természeti katasztrófáját, háborúját, sőt még a földönkívülieket is 13 sátánista pedofil tervezte meg...

      Törlés
    3. ahhoz képest a civil felvételeken hol átrepült a repülő a tornyon, hol az egyik szárnya hiányzik.. nem tökéletes a vetités.. leomlik egy torony, amelyikhez közel nem járt semmi.. nem gyanús valami?

      Törlés
    4. Nem, nem lesz nyilvánvaló, ahogy azt senki sem írta. Vagy ha belinkeled azt a cikket, amiben ez így le van írva, utána én elmagyarázok neked mindent amire kíváncsi vagy bármilyen témáról.

      Törlés
    5. fenti cikk röviden: globális elmemanipuláló fegyver, ami az ÖSSZES KONTINENSEN kivan építve. Mivel globális, ezért azt vonom le, hogy nem az USA a gonosz, hanem egy szörnyen gonosz szervezet, akik az összes kontinensen befolyással vannak.

      ''Eredetileg az időjárás befolyásolására és földrengések előidézésére, de a gravitáció manipulálására is alkalmas. ''

      Honnan tudja innen mindenki, hogy egy titkos ''űrfegyver'' hogy működik, és mire képes...? Elmentetek a műszaki egyetem professzoraival egy HAARP állomásra és megvizsgáltátok a működését? Esetleg tornádóknál, földrengéseknél láttatok egy órási fénygömböt az égen amibe kivolt írva hogy ''maguk a HAARP titkos apokalipszisszerkezet legújabb áldozatai''? Nem, mégis mindenki fizikaprofesszornak érzi magát az interneten.

      És ne mondja senki azt, hogy ''DEHÁT LEVAN ÍRVA A CIKKBE EGY BENFENTES ÁLTAL!!!!''

      Ez a véleményem:
      http://anongallery.org/img/4/8/go-on-the-internet-and-tell-lies.jpg

      Törlés
    6. http://hu.wikipedia.org/wiki/HAARP
      Lehet hogy onnan, hogy publikálták? o_O

      Törlés
    7. ''A Wikipedia szövegét csak az olvassa el, aki a meséket szereti.''

      Köhh..

      Törlés
  61. Ezeket a vibralo csiilogo pontokat en is lattam mar. Altalaban nem tart tovabb 4-5 masodpercnel. Erdekes nyugott erzes jar at ilyenkor.
    Biztos en is serultem gyerekkoromban :) (ahogy valaki irta)

    Meg mielott valaki megmagyarazna hogy beszedultem, nem mert teljesen tisztan, kontrasztosan lehet latni.

    Es a forgo fogaskerek szeru fenykör megvan? 2 napja lattam megint vagy 3 percig

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Te is ugy latod..mint mikor a szemedet egy kicsit ellazitod? Teljesen kiveheto egy-egy arany vibralo pontocska helye is iranya..arra gondoltam, hogy lehet egyfajta energiareszecske...minden esetre nagyon erdekes..

      Törlés
  62. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  63. http://youtu.be/YSubC55KI2c

    Sült delfinek a 'tornádó' után...

    VálaszTörlés
  64. A csillagászok valamint az Asztrofizikusok tehetetlenül állnak a jelenség előtt!
    Megállapítottak,hogy teljesen abnormális a jelenség.
    800,000 Km hosszú és növekszik,hatalmas aggódás van,mert egy hatalmas soha nem látott Nap kitörés követheti majd.
    A NASA szerint 2012.Szeptember környékén várható ennek hatásai,óriási Nap kitörés amelyet a mi civilizációnk sosem látott eddig.
    Daniel Baker asztrofizi
    kus szerint,hatás hasonló lesz egy nukleáris háborúhoz, vagy egy hatalmas aszteroida belépése a Föld légkörébe.
    Elég komolyan fennáll a veszélye,hogy ez teljesen törli az elektromosságot a civilizációnkból.
    Űr időjárás szakértők már most figyelmeztetnek, hogy a következő napenergiai vihar sokkal rosszabb lehet, mint korábban bármikor.
    Egyenlőre lehetetlen még megbecsülni is,mekkora katasztrófával járhat.http://www.messagetoeagle.com/crackinthesundanger.php#.UCYRUqCNc1K Szerintetek?????

    VálaszTörlés
  65. "Mint tudjátok, az emberi test 1.2 Volt áramot termel" gratulálok...

    VálaszTörlés
  66. Az egész világ úgy fel van fordulva, ahogy van... Bármerre fordítom a fejem, mindenütt, mindenhonnan és mindenből a borzalom jön! Természet, emberek, emberi (vagy mögöttes kormányhatalmak) tevékenységek és következményei - MINDEN!!! A naptevékenységet már ne is említsem... Mégis mi lesz ebből!?! Talán nem is kérdés. De ez így, ez az egész pusztulásra van ítélve. És, mint azt a Mátrix-ban említették, az emberiség e bolygó rákfenéje... Szégyen. Menekülnék innen - nem most, már nagyon rég óta, mert már nagyon rég óta belül érzem, hogy ez a minden így nagyon nem jól van és minden sejtem tiltakozik ellene -, de hova. Nincs hova, az a büdös nagy helyzet. Rohadtul elkeserítő.

    VálaszTörlés
  67. "1,2 volt áram" meg Tesla nevének egy kontextusban történő említése eléggé sértő az utóbbira nézve...

    Áramot termel... Energia- meg anyagmegmaradási törvények ismerősek?

    Ilyen interferenciába, amplitudó- meg frekvenciamodulációba már ne is menjünk bele. Több sebből vérzik ez a cikk, meg az összes többi, ami az oldalon van. Egy témáról, több "szakértő" oldalt olvasva egymásnak ellentmondó állítások, téves következtetések, logikai bukfencek és elvi hibákkal van tele az összes írás.

    VálaszTörlés
  68. Istenem! Miért tetted velem ezt, hogy erre az oldalra kellett tévednem??? Bizonyára próbára teszel....Bizonyosan kibírom megzakkanás nélkül, hogy ennyi rengeteg ember ennyi rengeteg baromságot összehord, ahelyett, hogy apró üveggömböckéket lukra gurítanának vagy más intelligens dolgokat művelnének.
    Az a hihetetlenül exkluzív interjú így betett a nagyagynak?Akkora baromság az egész mint egy hegyomlás és ez le is sír róla. Hiteltelen,gyermekded,áltudományos maszlag, nincs benne egyetlen elfogadható logikus összefüggés, és meg akarja "mutatni nekünk az irányt de nem segíthet mert nincs ideje"....Ennyire elfoglalt....Na mindegy,annyi időt elcsesztem már hülyeségre ez a fél óra már nem oszt nem szoroz, az ördögé lett.

    VálaszTörlés
  69. Biztos én leszek a közellenség a hozzászólásommal, de... na és?
    Ha a hárpia tényleg képes redukálni 500 millióra a populációt és meg is teszik, hát hajrá!
    A bolygó kb 600 millió embert képes optimálisan (!) eltartani, több mint hét milliárdan vagyunk.
    Persze elhiszem hogy mindenki önző és a saját életét félti, de ha van lehetőség redukálni az emberiséget, hogy legalább valamennyivel kevesebb faj kihalását idézzük elő nap mint nap, push the button!
    Félreértés ne essék, nem vagyok öngyilkos típus, sőt, jóformán minden nap vidám vagyok és boldog, szerencsés vagyok mert jó az életem, de tudom milyen áron és én nem fogok remegve sírni, ha meg kell halnom mert abba a hat és fél milliárdba tartozok, akiknek menniük kell.
    Jah és nem a globális felmelegedésre, meg ilyenekre gondolok a fajpusztítás említésekor, ezerféleképp és nagyon hatásosan csináljuk!
    Hét milliárd te jó ég... tele van a fészek, úgyhogy hajrá hárpia!
    Jelzem hogy véletlenül kerültem ide és nem is volt erőm végig olvasni, nem tervezek vissza jönni, úgyhogy nem érdemes sok energiát fektetni az őrjöngésbe, hogy "akkó dögöljek meg, ha annyira akarok" :D.
    További jókat!

    VálaszTörlés
  70. "Mint tudjátok, az emberi test 1.2 Volt áramot termel és ez az elektromosság "hajtja" meg a szívet és ezáltal a vérkeringést és az agyat, de ha én ennek a testnek több lépcsőben erős impulzusokat adok, illetve úgymond bombázom a testet, akkor ez a test egy idő után a túláram miatt összeomlik és leáll."

    A többi is hülyeség, de ez kicsapta a biztit, hogy stílszerű legyek...

    Tetszik ismerni a koordináta rendszert? az y tengely a feszültség, az x pedig áram, kis ferdítéssel...
    Egyébiránt ha "volt" mennyiséget használsz, akkor tudd, hogy feszültségről beszélsz, nem áramról (illetve áramerősségről)-általános iskola, fizika óra.
    Ha a testet "bombázod impulzusokkal", akkor vagy kicsapódik a fehérje és trombózist okoz, vagy ellenütemű impulzust adsz a szív szinuszcsomójának, és az ingert kioltod, vagy egyenáramot vezetsz a testbe és kitűnő galváncellát kapsz, ami nem annyira természetes állapota az emberi testnek. De ezeket a tüneteket szigorúan, vellanyvezeték érintésével lehet produkálni... Nem pedig "impulzusos bombázással"... Nem vagyok én villanytrafó, hogy a váltakozó jel feszültséget indukáljon bennem... :D Kikérem magamnak.

    Kellően kis frekvencia, elég teljesítménnyel már viszont késztetheti az atomjaimat rezgésre, amitől megfőlök (többek közt ezért nem szerencsés bekapcsolt adótornyot szervízelni, igaz télen fasza, hogy nem fázol meló közben csak konyhakészre párolódsz...)

    Nem igaz, hogy egy "ilyen szinteken" mozgolódó ember az alapvető fizikával nincs tisztában... ezt nem csak tanítják, de ki is próbálhatod otthon igen egyszerűen...

    Egyre több ilyen oldalon találkozhattok velem majd a jövőben, mert pillanatnyilag elcseszett módon ráérek és ami tőlem tellik, szeretném kiírtani ezeket az ostoba fos blogokat.

    A cikk szerzőjének: A Butaság teherbe verte a Hülyeséget és lettél te.

    VálaszTörlés
  71. Nem vagyok egy fizika zseni de esetleg ellenhullámmal nem lehetne kioltani vagy mérsékelni ezt adolgot?Hatás elenhtás?

    VálaszTörlés
  72. Hali!

    Ha érdekel valakit hogy lehet védekezni, akkor 8. perctől kezdi elmesélni:

    http://www.youtube.com/watch?v=KD4DXHIezCA

    VálaszTörlés
  73. Na akkor hogy iható legyen a víz!! Tesla bátyó energia továbbításra találta ki az antenna rendszert. A működési frekvenciája pedig ellentétben az itt leírtak ellenére sem védhető ki semmilyen wifi-vel sem . Mivel működési frekvenciájuk kb. olyan messze van egymástól mint a vifi éppen aktuális működési frekije mínusz- kb 10Hz.
    5 Ghz körüli tartományban talán használható űrfegyverként , az antenna hálózat méreténél fogva elképzelhető. Mivel a nagy frekis jelek egyenes vonalban közlekednek íigy azt irányítani csak parabola antennákkal lehetséges. Vissza verődése van de nem a felhőkről, így földi célpontra alkalmatlan. Más a helyzet az eredeti elképzelésalapján (Tesla elképzelése energia továbbítás vezeték nélkül) használt alacsony frekvencián. Amely meg egyezik a föld elektromágneses frekvenciájával. Aminek a amplitúdóját ezzel az antennával meg tudják változtatni és egy másik helyen egy másik antennával a bevitt energiát vissza nyerik. Ám ez a frekvencia jól körbe szaladja a földet és modulálható. olyan frekivel amilyet mondjuk dili dokik rögzítettek skizoknál. Ezzel befolyásolható az ideg rendszer, mivel sokkal nagyobb a külsö hatásból eredő elektromos impulzus a szervezetben mint amit saját maga állít elő.
    És ez elnyomja az eredeti értékeket. És alacsony ferkivel talán valóban el lehet érni földrengést ha megfelelő amplitúdóval rendelkezik.

    Tesla azért állította le az antennája üzemeltetését mert rájött hogy több problémát okoz vele mint amennyi a haszna. Bár a cionista médiában az van elő adva hogy nem vált be és azért lerombolták.

    VálaszTörlés
  74. Isten fizesse! Máris megvan a ma esti porgramom! :-)

    VálaszTörlés