A Reuters frissen kiadott jelentésében, vatikáni tisztviselők szerint Joseph Ratzinger a Vatikán örökös lakója marad lemondása után.
"További jelenléte a Vatikánban szükségszerű, máskülönben teljesen védtelen marad..."
Főleg úgy nem, hogy megérkezett a hivatalos diplomáciai jegyzék a brüsszeli Nemzetközi Törvényszéktől, mely az egyházi bűncselekményeket vizsgálja (ITCCS)
Még a végén tényleg igazzá válik a Malakiás -püspök próféta által írt "a Vatikánt érő számos megpróbáltatás", melynek végén az egész darabjaira hullik....
Előzmények: 1. RÉSZ
Joseph Ratzinger pápa történelmileg példátlan lemondását az magyarázza, hogy az Európai szervezetek közelgő fellépésével nézett szembe, mely elfogatóparancs kiadását rendeli el Ratzinger ellen, és a Vatikán vagyonára nyilvános zálogjog bejegyzését Húsvétkor.
Az ITCCS Központi Hivatala kénytelen Benedek pápa hirtelen lemondása okán a következő részleteket nyilvánosságra hozni:
1. 2013 február 1-én az általunk csatolt bizonyítékok alapján (itccs.org), hivatalunk megállapodást kötött az európai nemzet képviselőivel és bíróságával, hogy elfogató parancsot foganatosítsanak Joseph Ratzinger, másnéven Benedek pápával szemben, az emberiség ellen elkövetett bűncselekmények és bűnügyi összeesküvésekben való részvétele miatt.
2. Ez az elfogatóparancs kézbesítve lesz Rómába a "Szentszék" részére 2013 február 15-én.
Ez lehetővé teszi Ratzinger őrizetbe vételét mint bűncselekmény gyanúsítottját a városállam saját felségterületén.
3. Az említett nemzetek kormányai által kiadott diplomáciai jegyzék a Vatikán Államtitkára, Tarcisio Bertone bíboros részére lett átadva 2013 február 4-én hétfőn, tájékoztatva Bertonét a közelgő elfogatóparancsról, és felkérte hivatalát, hogy ennek tegyenek eleget.
Válasz nem érkezett a jegyzékre sem Bertone bíborostól, sem hivatalától;
de hat nappal később Benedek pápa lemondott.
4. A törvényszék és az említett nemzetek közti megállapodás egy második rendelkezést is tartalmazott kereskedelmi zálogjog bejegyzésére ezen nemzetek bíróságai által a Római Katolikus Egyház ingatlanaira és vagyonára 2013 március 31-ével kezdődő Húsvétkor. Ez a zálogjog csatolva lett a közös és globális "Húsvéti helyreállítási kampányhoz", amely a Katolikus egyház tulajdonait a polgárok részére lefoglalja mint közvagyont a nemzetközi jog és a Nemzetközi Büntetőbíróság Római alapokmánya alapján.
5. Ez a határozata a törvényszéknek és az említett nemzetek kormányainak, hogy folytassák le Joseph Ratzinger letartóztatását, aki Római pápai hivatalával együtt felelős az emberiség ellen elkövetett bűncselekményekért és bűnözői összeesküvésért.
6. Ez a döntésünk a továbbiakban, valamint a vádirat és Joseph Ratzinger letartóztatása a pápa utódjára ugyanazon kötelezettségekkel jár, így érvényesíteni kell a kereskedelmi zálogjogokat és a "Húsvéti helyreállítási kampányt" a Római Katolikus egyházzal szemben a tervek szerint.
Zárásként a Törvényszék elismeri, hogy Benedek pápa Vatikáni Bankkal kapcsolatos bűncselekményekben való bűnrészessége volt az, mely a legmagasabb vatikáni tisztviselők részéről kényszerítette őt lemondásra.
Forrásaink szerint Tarcisio Bertone államtitkár kérte Joseph Ratzingert az azonnali lemondásra, és a közvetlen válaszra az elfogatóparancsra vonatkozó diplomáciai jegyzékre, melyet az említett nemzetek kormányai adtak ki a részére.
Felhívunk minden polgárt és kormányt, hogy segítsék erőfeszítéseinket, hogy jogilag és közvetlenül függesszék fel a Vatikán nevű vállalatot, és letartóztatni mindazon tisztviselőt és papot, akik bűnrészesek emberiség ellen elkövetett bűntettekben és a folyamatban lévő bűnügyi összeesküvésekben, a gyermekek kínzása és az emberkereskedelem megszüntetésére.
További értesítéseket a "Húsvéti helyreállítási kampányról" hivatalunk ezen a héten tesz közzé.
Kiadta a Brüsszeli Központi Hivatal
2013 február 13-án
12:00 GMT
Előzmények: 2. RÉSZ
A Nemzetközi Törvényszék felhívja Napolitanot, hogy "ne játsszon össze a bűnözőkkel", és jelentse be a globális kampányt a Vatikán tulajdonainak lefoglalására és indítson vizsgálatot az emberi jogokról Olaszországban.
Benedek pápa, Joseph Ratzinger már leegyeztetett egy találkozót az olasz köztársasági elnökkel Giorgio Napolitanoval február 23-ára, szombatra, hogy megvitassák védelmének biztosítását és a vizsgálattól való mentességét az olasz kormány által, egy olasz médiaforrás szerint.
Ratzinger a találkozót látszólag azután kérte, miután a Vatikán megkapta az Európai kormány nem nyilvános diplomáciai jegyzékét február 4-én, mely a Ratzinger elleni elfogatóparancs kiadásáról szól, aki egy héttel később lemondott a pápaságról.
Válaszképp a február 23-i találkozóra, az Állami és Egyházi Bűnügyeket Vizsgáló Nemzetközi Törvényszék (ITCCS), területi titkárán Kevin Annett-en keresztül írt Napolitano elnöknek, kérve őt, ne segítse Ratzingert abban, hogy elkerülhesse az igazságszolgáltatást.
Nyílt levél és felhívás Giorgio Napolitano köztársasági elnökhöz az olaszországi Kevin D. Annett, a Állami és Egyházi Bűnügyeket Vizsgáló Nemzetközi Törvényszék titkárától.
14 February, 2013
Al Presdente della Repubblica Italiana Giorgio Napolitano
Presidenza della Repubblica
c/o Palazzo del Quirinale
00187 Roma
Italia
Tisztelt Napolitano elnök úr,
Törvényszékünk és számtalan lelkiismeretes ember, és az egyház több millió áldozata nevében fellebbezéssel élek az Ön és Joseph Ratzinger közelgő találkozójával kapcsolatban, aki mint Benedek pápa, a Római Egyház vezetője fog hamarosan nyugdíjba vonulni.
Úgy véljük, azon nyomás következtében mondott le hivataláról, mert bebizonyosodott bűnrészessége az egyháza által eltitkolt gyermekkereskedelemben, és más emberiség elleni bűncselekményekben, ezért Joseph Ratzinger az olasz kormány segítségét és védelmének biztosítását, valamint mentességet kért a büntetőeljárás alól.
Nem kell önt emlékeztetnem elnök úr, hogy a nemzetközi jog értelmében, melyeket Olaszország is ratifikált, önnek és az ön kormányának tilos segítséget nyújtania olyanoknak, mint Joseph Ratzinger, aki támogatott és bíztatott másokat olyan bűnügyekben, ahol elrendelték püspökök és bíborosok védelmét Amerikában és máshol is, hogy megvédjék őket a papság körében gyerekek ellen elkövetett nemi erőszakkal kapcsolatosan ismertté vált ügyekben.
Az ön kötelezettségét nem teszi semmissé a Vatikánnal kötött Lateráni Szerződés, illetve nem teszi semmissé a magasabb erkölcsi és nemzetközi jogszabályokat, mely megkövetelné, hogy bármiféle védelmet vagy mentességet nyújtson Joseph Ratzinger személyére vonatkozóan, főleg azután, hogy elhagyta a pápai hivatalt.
Szükséges, hogy Ön tiszteletben tartsa a nemzetközi jogot, és hogy ne játsszon össze Joseph Ratzingerrel még inkább igaznak kell lennie, figyelembe véve azon bűncselekmények nagyságát, mely szerint a Vatikán és legmagasabb tisztviselői egyértelműen bűnösök a Törvényszékünk és más csoportok által összegyűjtött bizonyítékok alapján, és amelyeket számos kormány elismert.
Egyedül Kanadában a Római Katolikus Egyház és a vatikáni ügynökségek bűnösnek találtattak 50.000 bennszülött gyermek ellen elkövetett népirtás és gyilkosság vádjában a Jezsuiták által létrehozott indián bentlakásos iskolai rendszerben, amely 1996-ig működött.
Írországban több mint 10.000 nő szenvedett és használta ki őket a Katolikusok által működtetett Magdalena mosoda, ahol nagyon sokan haltak meg. Hasonlóan egyházi fenntartású intézmény a világ minden táján óriási számban okozta emberek halálát, betegségeket és gyermekek millióinak tönkretételét. És mégis, az egyházat még sosem vonták felelősségre illetve büntetőeljárás alá e halálesetek és nemzetek vagyonainak ellopása miatt.
A legújabb Európai kormány és egy sereg ügyvéd általi kezdeményezéssel kapcsolatban, hogy Joseph Ratzingert és más egyházi tisztviselőket bíróság elé állítsanak ezekért a bűncselekményekért, úgy érezzük, hogy elvárható az Ön közreműködése, vagy egyetértése az arra vonatkozó kísérletben, hogy elkerülje az igazságosság akadályoztatását, vagy azt késleltesse, nehogy esetleg Ön is egy bűncselekmény részesévé váljon.
A törvényszék és számtalan ember nevében, akik szólni nem tudnak kérem, hogy álljon a törvényesség és az emberiség oldalára, és ne nyújtson támogatást és védelmet Joseph Ratzingernek és társainak azon erőfeszítéseikben, hogy elkerüljék a felelősségre vonást a bizonyított bűncselekményekben.
Várom válaszát, és hogy több mindent is megvitathassak Önnel, amikor májusban ellátogatok az Ön országába egy emberi jogi küldöttséggel, hogy közelebbről is megvizsgáljuk az ügyet.
Üdvözlettel,
Kevin D. Annett
Titkár, Állami és Egyházi Bűnügyeket Vizsgáló Nemzetközi Törvényszék
Központi iroda, Brüsszel
Válaszul a dokumentált bűncselekményekre a gyermekkínzásra, emberkereskedelemre és népirtásra vonatkozóan melyek Benedek pápához és vatikáni tisztviselőkhöz köthetők, az ITCCS támogatni fogja a 2013 március 24-ével és 31-ével kezdődő Húsvét hetében elkövetkező tüntetéseket és a római katolikus egyház és hivatalainak elfoglalását folyamatosan meghatározatlan ideig.
Ezek az akciók fogják kísérni a jogi erőfeszítéseket annak érdekében, hogy Joseph Ratzinger és más vatikáni tisztviselők eljárás alá kerüljenek bizonyítottan emberiség ellen elkövetett bűncselekményeikért és bűnözői összeesküvésért.
A "Húsvéti helyreállítási kampány" megragadja az egyház vagyonát, és megakadályozza azoknak a gyermekeket megerőszakoló papok általi használatát, akiket a katolikus kánonjog megvédett. A polgároknak joguk van ahhoz, hogy megvédjék közösségeiket és gyermekeiket, amikor a hatóságok ezt megtagadják a nemzetközi jogra hivatkozva.
Kevin Annett és az ITCCS Központi Hivatalának egy hivatalos küldöttsége összehívott egy emberi jogi vizsgálatot Rómában a 2013 május 13-ával kezdődő hétre, hogy megfontolja a további lépéseket a Vatikán és az új pápa ellen az emberiség ellen elkövetett bűncselekmények és az igazságszolgáltatás akadályozása miatt.
Kevin Annett és delegációja együtt fog működni több olaszországi szervezettel ebben a vizsgálatban. 2009-ben és 2010-ben számos helyen tartottak gyűléseket a Vatikánon kívül, és találkoztak média és emberi jogi csoportokkal szerte Olaszországban, hogy felszámolják a Vatikánt, mely több mint 50.000 kanadai gyermek haláláért is felelős.
Ezek az akciók fogják kísérni a jogi erőfeszítéseket annak érdekében, hogy Joseph Ratzinger és más vatikáni tisztviselők eljárás alá kerüljenek bizonyítottan emberiség ellen elkövetett bűncselekményeikért és bűnözői összeesküvésért.
A "Húsvéti helyreállítási kampány" megragadja az egyház vagyonát, és megakadályozza azoknak a gyermekeket megerőszakoló papok általi használatát, akiket a katolikus kánonjog megvédett. A polgároknak joguk van ahhoz, hogy megvédjék közösségeiket és gyermekeiket, amikor a hatóságok ezt megtagadják a nemzetközi jogra hivatkozva.
Kevin Annett és az ITCCS Központi Hivatalának egy hivatalos küldöttsége összehívott egy emberi jogi vizsgálatot Rómában a 2013 május 13-ával kezdődő hétre, hogy megfontolja a további lépéseket a Vatikán és az új pápa ellen az emberiség ellen elkövetett bűncselekmények és az igazságszolgáltatás akadályozása miatt.
Kevin Annett és delegációja együtt fog működni több olaszországi szervezettel ebben a vizsgálatban. 2009-ben és 2010-ben számos helyen tartottak gyűléseket a Vatikánon kívül, és találkoztak média és emberi jogi csoportokkal szerte Olaszországban, hogy felszámolják a Vatikánt, mely több mint 50.000 kanadai gyermek haláláért is felelős.
Forrás:
Nem indiai bentlakásos iskolában történt a gyilkosság, hanem indián bentlakásos iskolában, ezt onnan is tudom, hogy Kevin Anett-tel és az ügyben érintett indián vezetővel hosszú ideig leveleztem ez ügyben, és kértem ezt az oldalt is, hogy tegyen fel híreket ide, mert komoly dologról van szó. Úgy látszik, nem hittetek nekem.
VálaszTörlésEz is olyan hír lehet mint a Soros György ellen elfogató parancsot adtak ki ?
VálaszTörlésA sok álhír között nehéz megtalálni a valódi igazságot . Két hónap múlva kiderül hogy kamu volt az egész , de abból már nem lesz hír.
Nyugi leo biztos lehetsz benne, hogy ez nem kamu ugyanis Wilcocktol meg Fulfordtól származó infókról van szó. Ráadásul még a Reuters is írt róla ha megnézed, úgyhogy nyugodj meg. Nem kamu.
TörlésItt az ideje szétrombolni a vatikáni pénzmosodát.
Elírtam..."Nyugi leo biztos lehetsz benne, hogy ez nem kamu ugyanis NEM Wilcocktol meg Fulfordtól származó infókról van szó."
TörlésSzerintem a biztos szó leszerepelt az ébredező honlapon.
TörlésVárjuk ki a végét , mert az az érzésem lejárató kampány folyik az egyház ellen.
Én mint igazság kereső örültem amikor megtaláltam ezt az oldalt, de azóta sem tudtam meg egyetlen igazságot sem .
Az oldal nagyon jól van szerkesztve és sok jó ember jár ide olvasni s írni , de az igazságot itt se találjuk meg.
Leo, az igazságot nem fogod kívül megtalálni...
TörlésNem értem amit írtál. Hol kívül? Min kívül?
TörlésLeo, kívül információkat találsz, az igazságot pedig önMAGadban.
TörlésÍgy már értem és el is tudom fogadni.
TörlésMindkettő igaz, és egyik sem, ami az igazságot illeti. Az Igazság ugyanis nem valami elvont dolog, hanem valaki. Úgy hívják Jézus Krisztus. Ismerd meg. Jézus így válaszolt: "Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, csakis énáltalam." (Jn 14,6) „Megismeritek az Igazságot, és az igazság szabaddá tesz benneteket” (Jn 8,32)
Törléshttps://sites.google.com/site/chrestotes/mi-az-igazsag-es-mi-nem-az
Megtaláltam Cion bölcseinek jegyzőkönyvében a Pápával kapcsolatos TERVÜKET, idézem:
Törlés"Régtől fogva azon vagyunk, hogy lerontsuk a gój papság tekintélyét s így meghiúsítsuk földi küldetését, amely ezekben a napokban még nagy akadályt jelenthet számunkra.
A nem zsidó papságnak a világ népeire gyakorolt befolyása napról-napra csökken.
Mindenütt kihirdették a lelkiismeret szabadságát, úgyhogy most már csak évek választanak el bennünket a keresztény vallás teljes összeomlásának. pillanatától.
Ami a többi vallást illeti, azokkal még könnyebb dolgunk lesz, de korai volna erről most beszélni. A PAPI URALMAT és a papokat olyan SZŰK KORLÁTOK KÖZÉ fogjuk szorítani, hogy befolyásuk olyan arányban csökkenjen, ahogy azelőtt növekedett. Ha majd elérkezik a PÁPAI UDVAR VÉGLEGES ELPUSZTÍTÁSÁNAK IDEJE, egy láthatatlan kéz ujja a Vatikán felé fogja irányítani a nemzeteket.
Ha azonban a NEMZETEK RÁVETIK MAGUKAT, MI MAJD A PÁPA VÉDELMEZŐNEK KÉPÉBEN LÉPÜNK FEL, mintha elejét akarnánk venni a vérontásnak. Ezzel az ürüggyel be fogunk nyomulni a pápai udvar legbelsejébe és nem fogjuk elhagyni mindaddig, amíg teljesen meg nem törtük a pápaság hatalmát.
A ZSIDÓK KIRÁLYA LESZ A VILÁG IGAZI PÁPÁJA, EGY NEMZETKÖZI EGYHÁZ PÁTRIÁRKÁJA.
Idézet CBJ. 17. jegyzőkönyvéből
Gyanítom, hogy ez egy átfogó, megsemmisítési terv alapján készül..... ahogy a banki ügyletekben is gyanús, kiknek a kezében van a gyeplő......
TörlésRengeteg kérdés merült fel bennem.
VálaszTörlésA nagy, (független) brüsszeli Nemzetközi Törvényszék:A Katolikus egyház tulajdonait a polgárok részére lefoglalja?A nagy független Nemzetközi Törvényszék már tárgyalás nélkül "bűnözőknek" nevezi a Vatikán tagjait?
Miért érzek zsidó szagot a háttérben?Biztos el antiszemitálodtam.
Mert ennyi erővel a zsidó egyház ellen is lehetne indítani eljárást. Hiszen úgyszintén rendszeresen halunk a pedofilia, gyerekkínzást,ember és szervkereskedelmet irányító,gazdasági bűncselekményeket el követő rabbikról.Ráadásul náluk ezek ősi szokások is.(lásd,csak a hazai kegyetlen,mindmáig tisztázatlan esetet: Solymosi Eszter) Na igen, ezeket nehéz utolérni és támadni egységes egyházként,mert szét vannak szóródva és ahány rabbi annyi(egyház).
Nekem erről az egészről(már ha a hír igaz) a zsidók által épített new yorki két torony felrobbantás jut eszembe.Létrehoznak egy jelképet,majd ha egyszer eljön az idő, ledöntik.Ezzel traumát és szorongást keltve az emberekben.A vén Ratzingerre húzzák majd a vizes lepedőt?De az csak báb,legalább is csak egy a sok vatikánban hemzsegő sötét alak közül.
Polgárok részére lefoglalják a vatikán vagyonát?Ez vicc ugye?Lehet,hogy a Fed féle aranygyűjtögetésnek köze van ehhez?Gondolom itt feltehetem ezt a kérdést mert ez a kétkedők és (összeesküvés) elméletek oldala.
De mélyebben, leginkább David Icke hüllő elmélete gondolkodtat el.Igaz ez gyerekorom óta az 1001-dik össze esküvés elmélet amit hallok.Ezt is gyanakvással olvastam(Főleg ez a sok gyanús Dávid nevű informátor és elmélet gyártó.)Sajnos elég sok érdekes egybe esés van az elméletével kapcsolatban.(Ráadásul pont gyerekkori kedvenc játékaimon keresztül vezeti le elméletét:)
Na kíváncsian és tárt karokkal várom a véleményeket és leszólásokat is :)
Na igen! Valahogy ilyen szaga (is) van a dolognak. Mivel ha azt nézzük, hogy pl Győrszentivánon vagy Borsodivánkán vagy bármely kisebb település templomára, hívőire, normális papjaira hogyan fog hatni ez a dolog, háát lesz itt kérem indulat rendesen. Félreértés ne essék, nem vagyok keresztény, még keresztelkedve sem vagyok, de minden esetre elgondolkodtató a dolog.
TörlésFőleg tényleg ez a lefoglalásos dolog a nép részére.... Akkor én is kapok belőle?
Mondasz valamit-ha megérjük, fény derül sok mindenre-de ettől sem lesz jobb semmi, ha tudjuk, hogy mi miért történik, mi úgyis csak nézők maradunk egy filben, amit mindenki máshogyan értelmez...
TörlésGreeneyes: ha a gondolkodásod egyenlő a helyesírásoddal, akkor simán figyelmen kívül vagy hagyható...
TörlésAztán meg: a zsidókról semmi dokumentum, csak itt-ott egy-egy szóbeszéd, míg a mi egyházunkról sok-sok-sok dokumentált és feltárt eset derült ki.
Ha csak a tudomány elnyomásából indulunk ki, majd a háborúba induló (gyilkos) fegyverek megáldásáról, aztán az egyház által működtetett iskolákban történt erőszakról és kínzásról, a kereszténység égisze alatt egész népek kiirtásáról...
Ehhez képest a te kis jobboldali, félnáci nézeteid kisdedóvóba való népmesei motívumok...
Azért ne felejtsük el, hogy ki adta el a "saját" hazáját a vh(k)-ban.... Az a baj, hogy ilyenkor az ember csak a kisebbik rosszat tudja választni. Csak az a kérdés, hogy melyik a kisebbik rossz??...
TörlésTisztelt MIHÁLYI József!Tőlem még az IQ szintemet is kiszámolhatja .Magánügye.Igen, a helyesírásom lehet pocsék,de talán ettől még leírhatom amit gondolok...
TörlésMég hogy nincsenek dokumentumok a zsidókról csak szóbeszéd. Akkor talán az USA-ban, a hírekben látható bilincsbe vert rabbikat ártatlanul ítélték el,szervkereskedelem, pedofília,adócsalás,ügyekben?És nem egy ilyen eset történt már.Ahogyan két hete is.De ha fellapoz a könyvtárakban magyarországi 70-80-90 évvel ezelőtti újságokat érdekes dolgokat olvashatna az akkori zsidó magyar viszonyról.Amúgy meg sok idős magyar ember tudna önnek mesélni a régi eseményekről.
Ha nem úgy állnának a dolgok ahogy jelenleg, sok-sok-sok dokumentálható eset derülhetne ki.Egyébként meg nézzen csak kicsit utána a zsidó szokásoknak.(még egyszer leírom. Tiszaeszlár 1882)
Érdekes azt mondja,hogy a "mi egyházunk" .Akkor ön furcsa viszonyban lehet az egyházával ha ilyen véleménnyel van róla.
Én ma már azért fenntartással kezelném a régi kereszténység nevében indított háborúkat,hogy valójában kik és kiknek a nevében követék el.
Tudomány elnyomás,gyilkos fegyverek megáldása, népíratás.Hát,jó példákat sorolt fel.Nem látta mikor zsidó kisgyerekekkel üdvözlő üzeneteket írattak gyilkos rakétákra a palesztinok számára,aminek kilövése után csecsemők,iskolás gyerekek és ártatlan emberek haltak meg. Ezt akár megáldásnak is tekintheti.De az egyház nem össze keverendő a hívőkkel.Csak hogy ennél a fajnál más a helyezett.(A faj szót ők is használják saját magukra,nem én mondom rájuk.)
Ettől függetlenül még sem veszem egy lapra az összeset.Vannak zsidók akikre elismeréssel emlékezek,mert sajnos már nem véletlenül nem élnek.
Engem 12 évvel ezelőtt ezek egyáltalán nem érdekeltek.Maximum csak vicc szinten,ahogy skót,székely,cigány,rendőr viccek.De ahogy az utóbbi években cselekszenek és viselkednek a saját hazámban...Igen csak kinyílt a bicska zsebemben.Napi szinten szembesül az ember a dolgaikkal,hatalmi törekvéseikkel.Ön nem jár utcán,nem látja mi folyik a médiában,a politikában,nem beszél emberekkel?
Jobboldal meg baloldal.Ilyen valóságban nem létezik a politikai színtéren.Ezt csak kitalálták,hogy ezzel is megosszák az embereket,nemzeteket.Csak két fajta politika van a nemzetét szolgáló és a nemzetett eláruló.
De ha megengedi,ahogy ön úgy én is ismeretlenül jellemzem magát.
Ön egy kommunista baloldali,hit gyülekezetbe járó aki a gyenge szövegével egy zsinagógában biztosan nagy sikert aratna...
Lehet, hogy ár mutattam. Ez esetben elnézést kérek:
Törléshttp://www.youtube.com/watch?v=7PZB4h9oXD0
Drábik papa meg a VNTV-s idióta. (Nem a véleménye miatt mondom, hanem ahogy beszél vagy amit Prandtl Viktóriával készített műsoraiban művel. Álszerény egómajom. :D Az elbúcsúzásnál különösen látszik.) Egyrészt elemzik az Icke-féle Rotschild cionizmus koncepcióját. Aztán Drábik még hozzáteszi, hogy azért ennél árnyaltabb a kép. Mert az átlag zsidó is ha más népek között él akkor vagy asszimilálódik vagy őrzi indentitását. Ha nem épül be, akkor viszont szükséges és kikerülhetetlen a kettős mérce alkalmazása. Tehát ez nem faji kérdés, hanem kőkemény logika - az ő olvasatában. Ha "idegenek" között vagy és nem akarsz beépülni - sem mint közösség, sem mint egyén - akkor valahogy meg kell különböztetned magadat a vendéglátó néptől. Nyilván a magad előnyére...
Ez persze még mindig nem általános érvényű, de végre elég nagyra szélesíti a halmazt, amin a zsidó kérdés értelmezendő.
Tisztelt Greeneyes !
TörlésNem akarom megvédeni MIHÁLYI József-et (aki valószínűleg a becsületes nevét is adta ide), de mindezt honnan veszi: "Ön egy kommunista baloldali,hit gyülekezetbe járó aki a gyenge szövegével egy zsinagógában biztosan nagy sikert aratna..." Maga jós ? Vagy csak szerencsejátékot játszik más élete fölött ? Ezek a nyílvánvaló célzattal kitalált megbélyegző titulusok másokra aggatása kielégíti Önt ? Rám is mondták már, azért vagyok kissé indulatos (pedig nem vagyok ennek a gyülekezetnek tagja). Szóval mi ebben a pláne ? Nem értem. Kérnék egy épkézláb magyarázatot. Nem vagyok zsidópártoló sem, főleg azért sem mert a mai ún. zsidók, mindenek csak éppen nem a bibliai zsidóság 12 törzséből valók. De még soha nem hallottam ilyen pedofil stb. ügyeket a sajtóban a szidó rabbikról. Ellenben a katolikus papokról igen.
A faj fogalmáról pedig ennyit: élőlények olyan csoportja, amelyben az egyedek
közös származásúak, lényeges tulajdonságaik (fejlődésük azonos szakaszában) megegyeznek, és szaporodni képes utódokat tudnak létrehozni. Ehhez nem kell nagy IQ, csak biológiából általános iskolai szint.
Hogy a zsidókérdéssel teljességében és valósan tisztában legyen, javaslom ezt olvassa el:
http://churchofgod.hu/content.php?act=satzsina
http://churchofgod.hu/content.php?act=satzsina2
Üdvözlettel
"Ha csak a tudomány elnyomásából indulunk ki"
Törlésmiről beszélsz???
nézd már meg, milyen kultúrkörben fejlődött a tudomány!
hol vannak a tibeti egyetemek? hol vannak a nagy tibeti találmányok? épp a keresztény világfelfogás tette lehetővé a tudomány fejlődését - miszerint a világ megismerhető. abból a világképből, hogy a világ egy illúzió nem születik tudomány. az összes nagynevű egyetem keresztény alapítású.
Ennek ehhez semmi köze. Ahhoz van köze, hogy hol volt a pénz. A hatalmasok úgy döntöttek, hogy nyugaton csinálnak egy ideig "jóléti társadalmat". Ott volt pénz kutatásra is. Gondolom előtted is ismeretes az "agyelszívás" fogalma. Orosz, indiai, japán, magyar, arab, stb. tudósok tízezrei dolgoznak nyugaton egyetemeken, kutató laborokban úgy általánosságban a kutatás-fejlesztésben és az oktatásban. És ők bizony sokan muszlimok, buddhisták, ateisták meg miegymás. Szóval itt bukik az elmélet. Sőt ha kicsit messzebbről nézzük, akkor pont a lesajnált népek érték el a legmagasabb tudást eddig. Hány olyan csillagászati ismerettel rendelkeztek, amire mi még csak most jövünk rá? Amik eddig csak buta mitológiának számítottak. Csak ha az építészetet és a csillagászatot vesszük, évezredekkel ezelőtt többet tudtak mint most mi.
Törlésöreg, én nem mostanról beszélek, hanem a középkorról, az újkor hajnaláról.
Törlésa keleti kultúrák (kivéve az iszlámot) nem tették lehetővé a tudományok fejlődését, mivel hitük szerint a világ megismerhetetlen, így azt kutatni dőreség - ezzel szemben a kereszténység mindig is azt vallotta, hogy a világ megismerhető, hogy a teremtett világ ép ésszel felfogható, hogy Isten értelmes és értelmeset teremtett. ez a gondolkodás teremtette meg modern tudomány alapjait.
Igen, az 1800-as évektől. De előtte, aki "modernet" gondolt, megégették....
TörlésAz inkvizíció meg ugyebár, a maga kemény törvényeivel, ugyancsak nem viselte el a másképp gondolkodókat, hiszen nemcsak a boszorkányokat égették meg, hanem azokat is megkínozták, akiknek a fejében nem gyertya pislákolt...
Kedves Zöldszemű!
TörlésTermészetes, hogy minden úgy van, ahogy te mondod. Azt hiszem, ezzel kinyilvánítottad, hogy ebben a kérdésben maximálisan inkompetens vagy, a beállítottságod okán például.
Tehát: hit gyülis vagyok és zsinagógába járok, természetesen ez miatt aztán teljességgel műveletlen is vagyok, hiszen egy zsinagógába járó az eleve alacsonyabbrendű, ergo: kilóg az árja sorból...
Abszolute igazad van! Ja, és posztkommunista is...
Hoppá, várjunk csak... Hiszen ebben az országban mindenki az... senki szülei nem juthattak előrébb, nem juthattak lakáshoz, akik nem mentek közelebb a tűzhöz melegedni...
Az a rendszer nevelt fel téged is, apádnak-anyádnak az adta a munkát, amire alapozva téged is összehoztak... Úgyhogy óvatosan a kijelentésekkel.
Naszóval összegzem: én egy posztkomcsi hitgyülis zsinagógába járó személy vagyok.
Ez több, mint képzavar, ez már fogaskerék probléma... :))))))
@Jeromos:
Törlés"világ ép ésszel felfogható" - oly' annyira, hogy még nem is kapizsgáljuk a megoldást. Sok millió tudós évezredes munkája után is csak tele vagyunk kérdésekkel. Intellektuálisan lehetetlenség fölfogni a teremtést. Ez csak a keresztényeknek megy, egy könyv megoldja. :)
Azt tegyük hozzá, hogy egy olyan könyv, amit jóval az események után tippeltek össze...
TörlésA szájhagyomány alapján, meg az alapján, hogy milyen pogány ünnep esik milyen napra, no, arra tesszük a mi ünnepeinket is...
Ennyit a biblia hitelességéről....
@Mihályi József:
TörlésEzt a vonalat jobb ha hagyod, durcás lesz tőle. :) De előbb utóbb el kell jöjjön a keserű felismerés, hogy a "szent könyv" és főleg annak értelmezése az ugyanúgy az elnyomás egy eszköze. Képtelenebbnél képtelenebb magyarázatokkal jönnek elő, hogy miért is hiteles az a könyv - megerőszakolva saját lelküket a folyamatban, és ezt elvárva másoktól is.
@Jeromos:
Majd elfelejtettem:
"mivel hitük szerint a világ megismerhetetlen, így azt kutatni dőreség" - ezt honnan vetted? :) Arpiel new age-es félrebeszélésével egy kategória. Gyorsan mindent bele a sátános dobozba, ami nem tetszik. :)
Tisztelt arpiel és a többi itt hozzászóló!
Törlésapriel
Ön nem halott ezekről a esetekről?Pedig még a köztévé híradóiban is beszámoltak ezekről az ügyekről pár évvel ezelőtt.És azóta újabb és újabb ilyen esetek derültek ki.Hát ha ilyen szintű a tájékozottsága akkor nehéz bármiről is beszélni.Biztos nem véletlenül mondták önre már mások is hogy hitgyülekezetes:)
De én nem mondom :)
(A faj szót ATV nevű csatornán használták magukra nem én találtam ki.)Talán nem szemezgetniük kellene a hozászolásokból ha nem végig olvasni ha már hozzászólnak.
Mielőtt bármit is írnak elkellet volna olvasniuk a válaszom felett MIHÁLY József megjegyzését."Ehhez képest a te kis jobboldali,félnáci bla bla bla..." Neki ezek szerint joga van ilyet írni,mert biztos jós vagy lehet csak felsőbb rendűnek képzeli magát.
MIHÁLY József
Szüleim családom emlegetését milyen jogon veszi a szájára?Én semmi ilyet nem írtam önre.EZZEL MINŐSÍTETTE ÖNMAGÁT.NA LÁTJA EZ AZ ÖN SZÍNVONALA ÉS TUDÁS SZINTJE.Érdekes hogy olvasó barátainak ez nem tűnt fel.
Amit ön mond az hiteles és csak az az igaz?Én csak leírtam a véleményem és senkit nem akarok meggyőzni az igazamról. Látom önök számára a zsidó kérdések nagyon kényes dolgok.Pedig ha kilépnek az utcára meglepődnének hogy az emberek már nyíltan beszélnek hasonló dolgokról zsidó ügyben.
Napi szinten tapasztalható a sötét ténykedésük.Ők akarják megmondani mit és hogyan gondoljon az Magyar ember...
De ha az országommal ugyanezt művelnék a buddhisták, muszlimok,hottentották akkor róluk írnám ugyanezt. De gondolom így is náci vagyok.
A lényeg.Amit írtam nem a vatikán védelmében tettem mert számomra semmit nem jelent ez hamis, álszent (egyház). Még egyszer leírom.A hívők nem egyenlők ezzel az egyházzal.
Ettől függetlenül nem sértődök meg és haragot sem érzek :)
És továbbra is olvasom a hozzászólásokat is, még ha majd kitiltanak egyszer innen.
Amíg meg nem unom a sok beszédet.
Az alap témához vissza térve.Eddig más hírekben nem olvastam erről az ügyről,ezért kíváncsi leszek tényleg fog majd valami történni vagy csak egy kacsa hír ez is.
MIHÁLY József még egy megjegyzést ha tehetek.
TörlésA kommunista vezetőkről és bérenceikről kiderült hogy van közük a zsinagógákhoz a másik részük meg kriptozsidó volt vagy jelenleg is az.
Attól hogy kommunizmus volt nem lett mindenkiből kommunista.
De ha az ön értelmezését veszem alapul akkor végül is nem tévedtem hogy ön is az :)
Jeromos:
TörlésEl vagy tájolva. Nem bűn, nem is szívatlak miatta, csak mondom:
1. Kína és India sokáig a tudomány fellegvárai voltak a középkorban.
Matematika? Jóval fejlettebb volt Indiában, mint a Római Birodalomban.
Iránytű? Optika? Navigáció? Papír? Ezek mind Kínában lettek felfedezve, kutatva, feltalálva, és még lehetne sorolni.
Filozófia? Nálunk a teológiára korlátozódott. Előttünk a görögök és a rómaiak mentek előre, Kínában, Indiában sorra jöttek a nagyobbnál nagyobb filozófiai irányzatok az ókortól.
2. A mi sötétnek nevezett középkorunkban:
A keresztények tűzzel vassal irtották azokat akik nem az egyház tanait magolták be és terjesztették, hanem a saját gondolataikat hangoztatták. Az asztronómia konkrétan 1000 évet fejlődött vissza ebben az időben.
Ezzel szemben szerencsénkre az arabok mentették meg azt, amit a görögök kiizzadtak az ókorban megtudható dolgokból.
@Balázs Csordás:
TörlésNem hallgatsz el, te sátánfattya?! :) Kit érdekel az igazság? A kereszténység a lényeg, a legjobb, az egyetlen! Minden bizonyíték, minden kultúra, minden vallás vagy tudományos eredmény, ami ezt megkérdőjelezi a sátán műve. Jobb ha te sem állsz a szolgálatába, mert elkárhozol!!! Vagy netán szeretnél a dél-amerikai indiánok vagy a kánaániták sorsára jutni? Térj meg még ma szabadító uradhoz, hogy tied lehessen az örök élet! :))))
(Ne köszönd meg Jeromos, szívesen írtam helyetted. :P)
A Mózes: 17,863°x12^2-től 61:57,559 amúgy is azt írja, hogy "akinek B-betűvel kezdődik a neve, az ne igyon tejet." Ebből pedig világosan következik, hogy nem lehettek okosabbak keleten. Mert ott mindenkinek B-vel kezdődik a neve. Tej nélkül meg nincs IQ, az írás is ezt mondja. :) Térj meg még ma, hogy megmenekülhess!
Törlés"Igen, az 1800-as évektől. De előtte, aki "modernet" gondolt, megégették...."
Törlésdehogy égették meg. az a baj, hogy az inkvizicióról filmekből összeszedett kép él benned.
ajánlom becses figyelmedbe:
http://web.t-online.hu/kesz/jel/03_01/mitosz.html
" Kína és India sokáig a tudomány fellegvárai voltak a középkorban.
TörlésMatematika? Jóval fejlettebb volt Indiában, mint a Római Birodalomban"
a Római Birodalom bukásával az ókor véget ért... csak mondom.
még szó sem volt a kereszténység elterjedéséről.
én egy más kort említettem. és ahogy a kereszténység megjelent, megugrottak a természettudományos (nem matematikai) felfedezések.
sorolj már nekem lécci indiai, avagy kína, indiai fizikai/biológiai/kémiai felfedezést (persze a puskaporon kívül).
hány középkori/újkori keleti felfdezés van? hány fizikai törvény kapcsolódik indiaihoz, kínaihoz ami a középkorra, újkorra datálható.
európait csuklóbol vagy ötvenet mondok. várom a neveket, törvényeket.
másrészt a matematika elméleti tudomány, magyarán nem tapasztalati (vagy szólj, ha valaki tapasztalta már a 9. térdimenziót, vagy akár a végtelen számegyenest). a keresztény felfogás elsősorban a természettudományokban előrevivő.
"Nem hallgatsz el, te sátánfattya?! :) Kit érdekel az igazság? A kereszténység a lényeg, a legjobb, az egyetlen! Minden bizonyíték, minden kultúra, minden vallás vagy tudományos eredmény, ami ezt megkérdőjelezi a sátán műve. Jobb ha te sem állsz a szolgálatába, mert elkárhozol!!! Vagy netán szeretnél a dél-amerikai indiánok vagy a kánaániták sorsára jutni? Térj meg még ma szabadító uradhoz, hogy tied lehessen az örök élet! :))))"
Törlésjobb, ha befejezed ezt a cinikus, lesajnáló hangvételt, mert csak magadat teszed nevetségessé.
egy kérdést azért engedj meg... milyen alapon szállsz vitába, ha saját bevallásod szerint nincs meggyőződésed?
Ja! a stílusod kiváltképp nevetséges, úgy hogy hiányos történelmi ismereteid okán a nyilvánvaló anakronizmust észre sem veszed.
TörlésElírtam..."Nyugi leo biztos lehetsz benne, hogy ez nem kamu ugyanis NEM Wilcocktol meg Fulfordtól származó infókról van szó."
VálaszTörlésA francba ...és én még naívan azt hittem, hogy Benedek bácsi szeretetrezgésileg felemelkedett a mocsokból, ezért mondott le... :))
VálaszTörlésDe hát ugye ismert a mondás, hogy "Sándor JOSEPH BENEDEK, zsákban hozzák a meleget"! :)
No de persze azért továbbra se felejtsük, hogy színházban vagyunk, és az olyan szervek, mint "Brüsszeli Központi Hivatal" semmivel sem ember-barátabb, mint a Vétekán ... ööö akarom mondani Vatikán, amelyet most úgy tűnik központilag bedarálni szándékoznak ugyanazon körök, akik létrehozták.
Eljutottunk a forgatókönyv ezen részéhez, ennyi történt, nem kell betojni.
Sosem szabad elfelejteni, hogy a nagy igazságtevő szerepében tetszelgő hivatalok is ugyanúgy a háttérhatalom szervei. Nem belső háború van csak átrendeződés, szerintem... Majd az idő válaszol. Addig is pár példa hasonló helyzetre:
TörlésCromwell pénzelése/irányítása az "első demokrácia" kiépítéséhez, a nemzetállamok megalakításához. Majd most ugyanezek lebontása, EU-ba és hasonló kollektivizáló egységekbe tömörítése.
A II. világháború elejétől a végéig.
Hidegháború dettó.
Szóval mindig valamivel megcsinálják a tábort és az ellentábort, aztán valamelyiket bedöntik mikor a helyzet úgy kívánja. Ez is szép kis egyházellenesség és egyházpártolás közti csatározásokat fog szülni. Ők meg addig a háttérben ki tudja mit csinálnak. Jó hír ez a hír, csak azért várjunk még a helyzetértékeléssel szerintem.
Egyetértek Mazsola.
TörlésAmi még lényeges és az ügy kezdetén, pár napja felmerült bennem, nyírtass fentebb levő idézete a C.B.Jegyzőkönyvéből.
A cionisták rátették a kezüket a Vatikáni anyagi és szellemi vagyonra... Ha Erdő Péter zsidópápa lenne az új maffiafőnök, azon sem lepődnék meg....
VálaszTörlésA cionizmus ugyanannak a 6-alomnak az egyik keze, amelyik a másik kezében a Vatikánt tartja. Ezt figyelembe véve a vagyon tulképp egyik zsebből a másikba fog vándorolni, számunkra irreleváns, viszont nem javaslom nagyon elmerülni a történet materialista szálában, mert nem ott van a lényeg.
Törlés"Nagy elismerés lenne, ha megválasztanák pápának Erdő Péter bíborost, írja a Fülemüle étterem, ám sajnálnák, ha emiatt kénytelenek lennének nélkülözni őt.
VálaszTörlésErdő Péter bíborosról sütött el poént Facebook-oldalán a Palotanegyedben lévő, zsidó konyhát vivő Fülemüle étterem. Mint írják, aggódva figyelik a Vatikánból érkező híreket, hiszen Erdő Péter bíboros úr is azok között van, akik esélyesek a pápai címre. "Nagy elismerés lenne, ha megválasztanák, mi viszont valószínűleg nélkülözni lennénk kénytelenek egy kedves, régi, visszatérő vendégünket" - teszik hozzá.
"Erdő Péter bíboros úr ugyanis gyakran megfordul a Fülemülében, és nem kér soha étlapot, úgy rendeli meg a kóser pálinkát, a macesz gombócos libalevest és a sóletet. Többször volt, hogy, magas rangú egyházi méltóságokkal, pápaválasztó bíborosokkal érkezett, és mindig nagyon elégedetten távoztak ökumenikus itt-létük után. :)" - szól az étterem bejegyzése.
Az étterem arra utal, hogy XVI. Benedek pápa február végi távozását követően a bíborost vatikáni források a legesélyesebb európai pápajelöltnek tartják, emellett az osztrák APA hírügynökség listáján is az esélyesek között szerepel."
Ezt a sok ocsmányságot, gyáárekeeek... Már csak pár ősmagyar rövásírással feltöltött bosnyák piramis hiányzik a sztoriból. Félreértés ne essék, az egyház sok rondaságot követett már el és a nevében mét többet követtek el mások, de ez a hosszas eszmefuttatás görcsös részletcitálással ez tipikus.....
VálaszTörlés"pár ősmagyar rövásírással feltöltött bosnyák piramis hiányzik" - akkor utazz el Boszniába és nézd meg őket. :)
TörlésRómai Péter pápára hivatkoznak, mint utódra. Erdő Péter személye ez esetben elég logikus, meg a származása tekintetében is....
VálaszTörlésBeigazolódik lassan Malakiás próféta elmélete. Tényleg ,ha igaz a hír nagy megrázkódtatás fogja érni az Anyaszentegyházat, és végül bűnösnek fogják vallani az összes keresztényt. Nemsokára lehet, hogy elkezdődik majd a nagy üldöztetés ideje. Most már lassan minden ember érzi, hogy valami meg fog dőlni. Így is Usában már nagyon nagy a katolikus ellenesség. És tényleg nemsokára jönnek a jó papokért is a községekben és bilincsben fogják elvinni őket. Egy szempillantás alatt romba dőlhet a katolikus egyház.
VálaszTörlésEljátszák a józsarú-rosszzsarú szubrutint
VálaszTörlésmagyarul Józsi+rozsi ---- dó ré mi fá szó lá ti dó ---- okozat hagy esztelenséget a zsibongóknak
Amikor először olvastam ezeket a vádakat, tematikáját, rendezési elvét, nem akartam hinni neki.
VálaszTörlésMert.
Ezen az alapon elindulva, Magyarország összes szomszéd állama(föi) ellen lehetne ilyen, ehez hasonló elfogató parancsot foganatositani. És még lehetne sorolni "egyházakat", népcsoportokat, stb, stb.
Volt, van egy sokat mondó animáció, aminek nem tudtam a végefelénél levő snittet megérteni, de most már megvan. (elöbb itt az anim - heliofan, petgoatII)
http://youtu.be/MSCkm1z-15I?t=5m49s
Onnan indul a video amiről irok.
A csóka fején a szimbolumok, a szemében felvillanó tűz (gyülölet?). A fejről eltünő töviskorona és az azt követő a háttérben leomló templom.
A következő (utolsó snitt) a napból induló meteorok lerombolják a piramisokat, számomra még mindig nyitott, megne válaszolt kérdés, de gondolataim már vannak.
Másfél évvel ezelőtt gyermek tömegsírokat tártak fel a cikkben is említett indián bentlakásos iskolák mellett. Kevin Annett nemcsak a pápát vádolja, az angol királynőt is perelni fogja, mert része volt több indián gyermek erőszakos elhurcolásában, akiknek a sorsa felől nem tudni semmit. A szemtanúkat pedig szó szerint eltették láb alól.
VálaszTörlésAz indián dolgot javítottam. A forrásként megjelölt "ujvilagtudat" oldalról vettem át és igaz, hogy azt nem tudhatjuk mekkora ereje van ennek az ITCSS nevű szervezetnek vagy, hogy egyáltalán kik állnak mögötte....
VálaszTörlésEttől függetlenül a vádban szereplő bűncselekmények megtörténtek és dokumentálva vannak.
Ilyen formán a jogalap elég nevetséges. Az pedig, hogy a levelet előre megírták a köztársasági elnöknek szintén. Még nem is találkoztak de kedves Anett már tudja miről lesz szó, sőt figyelmeztet, hogy ne engedjen a pápának? :D
TörlésCsak hát mint tudjuk az ilyen kis "hibák" a háttérhatalomnak nem jelentenek gondot. Kis médiatúlsúllyal elfedi. Szóval megint csak oda jutunk, hogy ha meneszteni akarják akkor kirakják. De az i lehet, hogy csak színjáték és hamarost elhal az ügy.
Kedves SBG Buddha !
TörlésMi lesz a kérésemmel ??? Nem válaszoltál.
1. Nem tudom, hogy ki próbált utána nézni a „Malakiás próféciáinak”. Ez a Malakiás nem azonos az ószövetségi prófétával.
VálaszTörlésEzért én próbáltam a neten megkeresni ennek a Malakiásnak a próféciáit és megdöbbenve minden lap, (számtalan van belőle) csak a pápákról szóló jövendöléseit hozta le.
(Teljes prófétai anyaga sehol nem érhető el.)
Akkor éreztem azt, hogy „büdös” ez a prófétai megjelenési forma. Ráadásul találtam egy cikket, amely azt írja le, hogy az egészet a XVI század körül hamisították. –hiszek ennek a cikknek.
2. NEM AZ ÉN TISZTEM MEGÍTÉLNI SEM A PÁPÁT, SEM AZ EGYHÁZAT !!! – (nem is szándékozom)
3. Az viszont mindenki előtt nyilvánvaló, hogy a „papjai cölibátusban” élnek, - nem nősülhetnek meg.
(Pedig akár hogy is nézzük, ők is emberből vannak.) Ez már eleve egy súlyos támadási felület a papokra nézve, még akkor is, ha van köztük olyan is, aki meg tudta tagadni „emberi szükségleteit.”
4. A cölibátust a Vatikán azért rendelte el, hogy az egyház vagyonát a papjainak gyermekei ne örökölhessék meg, ezzel az Egyház vagyona „egybe maradhasson, növekedhessen.”
Erről az a véleményem, hogy „ebül jött jószág ebül vész el.
5. Benedek milyen bűnöket követett el nem tudom.
(Nincs bűn nélküli ember, aki ne tévedne, vagy ne hibázna!)
De a „vád ellene a lehető legsúlyosabb, amit emberre és egy Egyház Vezetőjére ki lehet mondani.”
Azzal, ha Benedek a Vatikán falainak „védelmét” elfogadja, - akár elkövette a vádpontokat, akár nem, - ezzel elismeri a világ minden népe előtt, hogy elkövette ezeket a vádpontokat.
6. Ha a Vatikán „befogadja” Benedeket, ezzel a Vatikán elismeri, hogy „bűnpártoló” – és ezzel megszűnik minden ERKÖLCSI joga a „tisztességhez” - Isten igazságát, kegyelmét, Jézus váltságáldozatát hirdetni.
7. Ez viszont kihatással lesz úgy a papjaira, mint az eddigi híveire. A hívek elfordulnak az Egyháztól, papjai „munkanélkülivé” válnak rövid időn belül világviszonylatban.
8. Mivel tudjuk a Cion bölcseiből, hogy a cionisták Európát akarják első kőrben totálisan leigázni, így az is egyértelmű, hogy a Romanus Petrus „titulus” az „európai” származású, Magyarországon élő Erő Péternek szól. (Erdély – Erdő hasonlóság szembetűnő. Romanus – Román hasonlóság szint úgy. Főleg ha még azt is előássa valaki, hogy Erdő Péter Románia területén, netán Erdélybe született.)
9. Ha figyelembe vesszük, hogy Malakiásból csak a pápa jóslatok jutottak el hozzánk, (és nem fellelhető az egységes és teljes próféciája) akkor az is egyértelmű, hogy itt egyértelműen előre megtervezett „kártya kavarásról” van szó, amit cion évszázadokkal – ezredekkel előre eltervezett.
Az teljesítik mos éppen be.! – ami viszont FÜGGETLEN a Pápa BŰNEITŐL, (legfeljebb csak jó kifogás rá.)
10. Ha figyelembe vesszük azt is, hogy pont egy „emberjogi bizottság” lép fel ellene, akkor megkérdezném én ettől az emberjogi bizottságtól, hogy hol volt akkor, amikor a világban az „igazságosság nevében” gyermekeket mészároltak halomba, és az akkori bűnözők ellen milyen intézkedéseket tett, vagy milyen ítéletet hozott?
Annak az időszaknak a bűnöseit, egyáltalán beidézte-e? – vagy hagyta futni?
Mert ha igen, akkor ez egyértelműen KONCEPCIÓS PER / KUTYA KOMÉDIA
Szeretettel: Erika
Erika, ott a pont! :)
TörlésSzerintem is, kedves Erika, nagyot írtál ! Köszi
TörlésCsak azt a fránya vörös sárkányon ülő parázna Babilont kellene már megnevezni (mert úgy tűnik nem a Vatikán lesz, USA alias Illuminati ???)
Érdekes dolgok vannak... Tuti.
VálaszTörlésDe egy videót észrevettem, ez egy vicceskedő amerikai paródia, a hírességek kifigurázásáról szól. Tényleg elég viccesen mutatja be az embereket.
De pontosan 2013. 02.11 én jelent meg ez a daluk Ádámról és Éváról és azelőtti zenéjük Mózes vs. télapóról szólt.
http://www.youtube.com/watch?v=liLU2tEz7KY
Nézzétek meg a dátumot, most már tombol ez a vallási hatalom.
A LÉNYEGET lefelejtettem, hogy ez a kutyakomédia a Katolikus Egyház ellehetetlenítésének szól, illetve "újjá tételének" amely a CBJ szerint így hangzik:
VálaszTörlésMindazonáltal még a szabadság is ártalmatlan lehet és elfoglalhatja a maga helyét az állam gazdasági életében anélkül, hogy ártana a népek jólétének, ha nem az istenhitben van, az emberiség testvériségén nyugszik és nincs összekapcsolva az egyenlőség fogalmával, amely ellenkezik a teremtésnek alárendeltségre alapozott törvényeivel.
Ilyen hittel rendelkező népet (VALÓS keresztény hit nélkülit !!!) kormányozni lehetne papi felügyelettel, megelégedetten és alázatosan haladna lelkipásztorainak irányítása alatt, alávetve magát Isten földi törvényeinek.
részlet a 4. jkv-ból
Egyértelműen kimondva így hangzik:
…alávetve magát a FÖLDI ISTEN – már mint Cion királya- TÖRVÉNYEINEK.
(Amely törvény arról szól a fent leírtak alapján, hogy a cionisták a felsőbbrendűek, kiválasztottak, - a többiek pedig a rabszolgák alsórendűek kasztjaihoz tartozik.)
Az Antikrisztusra gondolsz, mint nefilim (sátáni) vérvonalból jövő ál zsidóra ? Aki a cionista (ál zsidó) illumináti háttérhatalom kegyeltje lesz ?
TörlésHa abból szempontból nézem, hogy... az egyik bürokrata, a jelenlegi diplomáciai szabályok betartása mellett bejelenti a másik diplomatának: "hogyhátbizony, most mink majd jól elvisszük a főnöködet, haverjaidat, megmég tégedet is, azér mer sokáig rosszak vótatok". Akkor... némiképp kacarászhatnékom támad.
VálaszTörlésHa egy másik nézőpontot tekintek... Monnyuk eztet: "2013 március 24-ével és 31-ével kezdődő Húsvét hetében elkövetkező tüntetéseket és a római katolikus egyház és hivatalainak elfoglalását folyamatosan meghatározatlan ideig." Akkó... azér mán nem olyan széles a vigyor a fejemen, mer megin' bebizonyosodik (sokagyára), hogy ha az egyik bohóc kitalál valami okosságot, akkor aztat simán lenyomkodja a átlagpógárok torkán.
Ám az is mókás kérdés, mér nem vonták ki sunyiban a forgalomból a felemlegetett gaz (meg mocsok, meg rohadék, meg tisztességtelen) vatikáni arcokat, ahogy eddég láthattuk? Elvégre, mint tugyuk, az emberkék néha szenvednek baleseteket, meg mindenféle erkölcsi/lelkiismereti okokból még le is öngyilkolják magukat. (Persze... értem én, hogy egy ekkora "tehénkét" nem egyszerű felvagdalni, mer némiképp nagyobb bázisa van, mint pl. egy országnak, amit csak úgy pikk-pakk le lehet rohanni.)
Persze... arra azért roppant kíváncsi lennék, hogy ez a szép nagy kavics, amit mostan belevágtak a pocsolyába a hozzáértő bácsik, milyen ordenáré nagy mocsokságot hivatott elleplezni? Vagyis, mi van most (vagy lesz) példának okáért a Közel-keleten, Afrikában, A Zúnijóban, Amrikban?
Merugye... minden összefügg mindennel ezen a golyóbison.
Kedves Quedra!
VálaszTörlésEz a "világra szóló cirkusz" az Egyház lejáratásához kell!
Azért, hogy akik idáig kereszténynek mondották magukat, ragaszkodtak az "eredeti Bibliához" elforduljanak tőle. Ugyan ez az "egyház" bevezethessen olyan "tanokat" a "valódi tisztességre" hivatkozva, amelyik nem a Biblián, nem az Igaz és Örökkévaló Mennyei Isten imádatán nyugszik, hanem egy "leendő földi istenén."
Azoknak az embertársaimnak akik idáig úgy gondolták, hogy a keresztényi Istenimádat hamis, vagy a Biblia valótlan, hiányos, meghamisított, - ideje lenne elgondolkodni, hogy akkor rabszolgatartóink még is miért akarják "átírni, átalakítani"?
A válaszom erre az, hogy az Örökkévaló Isten azért adta a Bibliába lefektetett törvényeit, erkölcsi és mindenféle tanításait, hogy akik ezt be is tartják, ne lehessen őket "leigázni".
Gyakorlatilag ezek a törvények a MI ÉRDEKÜNKBEN adattak!
Már értem mire gondolsz a Pápa lemondatása kapcsán. Te jó Isten. Ez elég meredek. Pár év múlva megtudjuk. Egy biztos, aki függő kapcsolatban áll az élő Istennel, Jézus Krisztussal, annak szembe jöhet a sátán is, nem árthat neki, nem szakíthatja ki Isten kezeiből. Nem soká jön a próba.
TörlésÉs kijővén Jézus a templomból, tovább méne; és hozzámenének az ő tanítványai, hogy mutogassák néki a templom épületeit.
VálaszTörlésJézus pedig monda nékik: Nem látjátok-é mind ezeket? Bizony mondom néktek: Nem marad itt kő kövön, mely le nem romboltatik.
Mikor pedig az olajfák hegyén ül vala, hozzá menének a tanítványok magukban mondván: Mondd meg nékünk, mikor lesznek meg ezek? és micsoda jele lesz a te eljövetelednek, és a világ végének?
És Jézus felelvén, monda nékik: Meglássátok, hogy valaki el ne hitessen titeket,
Mert sokan jőnek majd az én nevemben, akik ezt mondják: Én vagyok a Krisztus; és sokakat elhitetnek.
Hallanotok kell majd háborúkról és háborúk híreiről: meglássátok, hogy meg ne rémüljetek; mert mindezeknek meg kell lenniök. De még ez nem itt a vég.
Mert nemzet támad nemzet ellen, és ország ország ellen; és lésznek éhségek és döghalálok, és földindulások mindenfelé.
Mind ez pedig a sok nyomorúságnak kezdete.
Akkor nyomorúságra adnak majd benneteket, és megölnek titeket; és gyűlöletesek lesztek minden nép előtt az én nevemért.
És akkor sokan megbotránkoznak, és elárulják egymást, és gyűlölik egymást.
És sok hamis próféta támad, akik sokakat elhitetnek.
És mivelhogy a gonoszság megsokasodik, a szeretet sokakban meghidegül.
De aki mindvégig állhatatos marad, az idvezül.
És az Isten országának ez az evangyélioma hirdettetik majd az egész világon, bizonyságul minden népnek; és akkor jő el a vég.
Buddha, csak szólok, itt már megint rontja valaki a levegőt.. ma 11.45-kor és 11.47-kor írt 'kedves' hsz-aival.
VálaszTörlésKöszi, h tegnap törölted a gyalázkodásait.
Meg is tettem most is és ezután is mindig! Köszi, hogy szóltál!
TörlésSBG B. nincs ennek a cms-nek olyan pluginja, ami az oldalsó meübe mutatja a legújabb hsz-eket? Nem kellene minden alkalommal, legenerálni, lekérni a teljes oldalt, hogy lásd a friss hozzászólásokat.
TörlésEgyetértünk sok mindenben nyirtass, bár nem tartom magam hívő katolikusnak!
VálaszTörlésBrüsszeli Központi Hivatal? Téényleg, el is felejtettem, hogy ott milyen frankó emberek dolgoznak és képviselik a nép érdekeit...Vicc, Színjáték, Fertő...
Ha ez az egész így lesz és szét bombázzák a jelenlegi keresztény egyházat, annak sok minden lesz az oka de, hogy nem a mi érdekünkben fognak cselekedni abban biztos vagyok.
Hogy mennyire igaz, hogy Kevin Annettnek köszönhető a pápa lemondása, nem tudjuk bizonyítani. De tény, hogy Kevin Annett két éve készült erre, gyűjtötte a dokumentumokat, a tanúkat, jól felkészült ügyvédeket fogadott, filmeket készített stb. A probléma éppen az indiánoknál kezdődött, az ő területükön volt lelkész, amikor lassanként megismerte, milyen szemét dolgok történtek. Az indiánokkal sohasem foglalkozott senki, az ő holokausztjukról még ma sem beszélnek, pedig a népirtás még a 20. század második felében is folytatódott. Viszont most már kezdik felemelni az indiánok a hangjukat, részben ennek köszönhető, hogy Kevin Annett sikeresen folytatja harcát. Innen már csak egy lépés volt, hogy Annett foglalkozzon a katolikus egyház világ minden részén, így pl. az Írországban tapasztalt disznóságaival, amit az egyház eddig sikeresen leplezett. Akárhogy is nézzük, fura egybeesés a letartóztatási parancs megküldése és a pápa lemondása.
VálaszTörlésKedves HartmanL!
VálaszTörlésIgen, "szétbombázzák", de szinte észrevétlenül. Valószínűsiteni lehet, hogy ez egy két lépcsős folyamat lesz.
Célja az "igaz hit" megalázása és derékba törése lesz, ez által a pedig a cion királyának, (hívő körökben: Antikrisztus) IMÁDATÁNAK bevezetése.
Meglátjuk, mindenesetre óvatosan kell kezelni mindent...
TörlésEbben az a jó, hogy ahogy közeledik a törvénytipró, úgy közeledik az igazi Krisztus is. "Térjetek meg, mert elközelített a mennyeknek országa !"
Törlésnyirtass!
VálaszTörlésTe a jelenlegi Bibliában hiszel?
Kedves Schwaben!
VálaszTörlésIgen.
:D De szerintem te is sokszor gondolsz arra, hogy az Ószövetségi rész megkérdőjelezhető?!
VálaszTörlésSchwaben
VálaszTörlésAz Ószövetség zsidó biblia . Ami nekünk számít az újszövetség . Jézus alapította a katolikus egyházat.
Ne szabad leragadni az Ószövetségnél.
Tudnod kellene, hogy Jézus nem alapított katolikus egyházat.
TörlésKeresztre feszítése után még egy jó darabig nem volt keresztény egyház, csak elszórtan keresztény szekták, csoportulások.
És felelvén Jézus, monda néki: Boldog vagy Simon, Jónának fia, mert nem test és vér jelentette ezt meg néked, hanem az én mennyei Atyám.
TörlésDe én is mondom néked, hogy te Péter vagy, és ezen a kősziklán építem fel az én anyaszentegyházamat, és a pokol kapui sem vesznek rajta diadalmat.
És néked adom a mennyek országának kulcsait; és amit megkötsz a földön, a mennyekben is kötve lészen; és amit megoldasz a földön, a mennyekben is oldva lészen.
Igazad van. De azért az már alapból fura az ószövetségben, hogy Isten azt íratta fel Mózessel a kőtáblára, hogy ne ÖLJ, erre a zsidók Kánaánban lekaszabolják az összes bálványimádót. Ez milyen dolog?XD
VálaszTörlésDe azzal egyet értek én is,hogy a katolikus egyházat Jézus alapította. Az egyház lehet,hogy megromlott, de azért a katolikus hit alapjában véve nem rossz!
Kérlek mutasd meg az Újszövetségből, hogy mikor és hogyan vagy hol alapította a kat.egyházat Jézus. Köszi. Azért segítek. Sehol, sehogy, semmikor. Jézus Krisztus a kereszténységet (nem a mai vallásos, államhatalmi, tradícionális, "történelmi" egyházat) alapította. Sőt, pontosabban nem is Ő hanem a Szent Szellem. Lsd.: pünkösd. Olvasd az Igét !
TörlésTe mit tennél azokkal a veszélyes, destruktív törzsekkel, akiknek vérvonalában "idegen (gonosz) lények" konkrétan bukott angyalok vannak (Kánaániták, Amalekiták, Filiszteusok stb.) ? Amely angyalok az emberi faj megrontásáért és részben elbukásáért is felelősek. Ugye így már más a leányzó fekvése. Csak mert nem tudsz (tudnak) valamiről, nem kell az Istent hibáztatni. Nincs semmi se a múltban, se a jelenben amit jól vagy teljesen tudnánk, ismernénk.
TörlésInfo:
http://churchofgod.hu/content.php?act=nefilim
Kész röhej az egész XD Az Egyház sokmindent elkövetett a múltban, s a Vatiknon belül talán még most sem minden teljesen tiszta. Nagy hatalomról van itt szó, s mint minden rendszerben, így az egyház szervezetében is megvannak azok a figurák, akik aljas módon megpróbálják kezükbe ragadni azt. De ezért nem lehet mindenkit válogatás nélkül börtönbe dugni, sem egy vezetőn számon kérni, vagy minden tulajdont lefoglalni "a nép javára".. Kinek a kezébe kerülne az a temérdek minden ennek értelmében? Mert ez nem valami egyenlően szétosztható dolog. Ha valós lenne az a sok vád, s maga az intézkedés is, az sem így folyna le, ahogy itt levezették nekünk. Fogalmatok sincs, hogy hogy működik ez a dolog, de szerintem még annak se, aki mindezt leírta. Csak a dolgok mögé akartok látni, de nem veszitek észre, hol lépitek túl a realitás határait.
VálaszTörlésEz esetben szükség van egy ilyen magadfajta tisztánlátóra. :) Ha volnál kedves beavatni minket...
TörlésVan egy igaz állítás viszont az Ószövetségben. Ez a következő: Mindent alaposan ki kell vizsgálni, rágódni kell az állításokon és vakon csak Istenben és Jézusban lehet hinni.
VálaszTörlésA forgatókönyv gyanúsan hasonlít a Strauss-Kahn IMF puccs ügyre.. Ha ilyen alapon lehet eljárást kezdeményezni, akkor a világ összes kormányát elővehetik azonnal, élen az USA-val! Készül a New World Order, semmi kétség, leginkább ez érzékelhető a nimbuszok megdöntéséből, a banxterek ellentámadnak..
VálaszTörlésÉn igenis a dolgok mögé akarok látni. Mert nem az minden aminek látszik. Ha a hegyet látom magam előtt, pontosan tudom, hogy mögötte egy település vagy egy tó vagy egy szántóföld van. Tehát pontosan lehet tudni, hogy minden hírnek van mögöttes tartalma.
VálaszTörlésKedves Schwaben!
VálaszTörlésNem gondolok rá, márt csak azért sem, mert az Ószövetségből végig vezethető szinte az egész Újszövetség is.
Igen, az Ószövetséget valóban a zsidók kapták, de már az Ószövetség is előárnyékolja az Újszövetséget.
Az Ószövetségből a kedvenc két könyvem I. és II. Mózes.
Jákob áldása Efraimra az Újszövetség áldása.
Szeretettel: Erika
Tény és való, hogy a Katolikus vallás is ugyan azt a Bibliát tanítja. (Katolikus Bibliában van néhány olyan könyv is ami a többi fajtában nem található meg, de ez jelentéktelen eltérés a lényeghez képest.)
VálaszTörlésA Pápa is ugyan ezt a Bibliát prédikálja. Viszont, ha nem annak alapján él, az már nem a Biblia hibája.
A keresztény tanítóknak egy nagyon nagy hibája, hogy a zsidó alapokat félre söprik, mint érvénytelent, (pedig nem az) és az Újszövetséget és Jézus Krisztust "kisajátítják" a "keresztények" részére.
Azt mindenki el és ki akarja felejteni, hogy Jézus maga is zsidó volt és a zsidósághoz küldetett legelején.
Jézusnak ez a "küldetése" még nem fejeződött be, mert a maga idején a zsidó emberek egy jelentős része is Urának fogja elfogadni Jézus Krisztust.
Erről szól I. Mózesben József és testvéreinek története.
A zsidóságnak más útja lesz, és más feladata is, mint a kereszténységnek.
"Azt mindenki el és ki akarja felejteni, hogy Jézus maga is zsidó volt..." - Ezt remélem nem gondoltad komolyan :) Jézus arámi nyelven beszélt és a Galileai Betlehemben(a nem zsidók országában) született. Merthogy a Júdeai Betlehem a kr. utáni 2. századig nem létezett.
TörlésNagy ámmen !!!
TörlésIgen Erika, tényleg az Ószövetség útja tartalmazza az Újszövetség beteljesülését. Csak sajnos a izraeliták minden áldott pillanatban magára hagyták az Urat, eltávolodtak tőle.
VálaszTörlésAz okkult erejüket kihasználva a a mai napig ők irányítanak mindent. A Biblia szerintem is kifogott rajtuk, mivel sohasem tudták értelmezni a jövendöléseket. Isten ebben segített az embereknek, és megalkotta az Újszövetséget.
Az akkori pogány népeket Jézus kiragadta és megtanította őket az igaz hitre.
Jézusnak köszönhetjük, hogy az ősmagyar vallásokat, a germán vallásokat, az egyiptomi vallásokat egyesítette egy hitben a kereszténységben. Ez a kereszténység a Jézusi kereszténység. Jézus kereszthalálát nem tagadhatjuk meg.
Ezt próbálom meg ezen az oldalon elmondani, hogy az ősmagyar vallás az tényleg jó és nem gonosz, de a túlzás az ami elfajulttá teheti az embereket.
Ez olyan dolog, hogy tegyük fel, hogy van egy mondatom:
Az alma piros.
Ezt a mondatot ha leírom, és vallási könyvbe foglalom akkor 100 év múlva ez kb. így fog kinézni:
A szent almánk amit XY királyunk tartott a kezében, az egy misztikus színnel volt jelölve és ,ez az alma legyőzette XY bolgár királyt, csak a színével amely piros.
Ez igaz a Bibliára is amely 100% hogy, "hülyeségekkel" lett kiegészítve, de a tartalma amelyre jelen esetben a " piros alma " szinonímával utaltam IGAZ.
Tisztelem, becsülöm az itt jelenlévő szkíta hagyományokat tudó kedves embereket. Hiszen Isten szeret mindnyájunkat, de nem szabad eltávolodni annyira a "pontos tudás" felé, hogy tiszta szívvel azt merjem állítani, hogy Jézus magyar volt. Akkor az az eset állna fenn, hogy Jézus a magyar vallásból keresztelkedett ki.
VálaszTörlés"vakon csak Istenben és Jézusban lehet hinni. "
VálaszTörlésLehet, hogy minden hívő ember vakon kezdi a hitét. De itt nem szabad megállni, mert ekkor a "hit" meginog!
Meg kell győződni a "hit igazságáról"!
Kutatni kell a Bibliát, annak igazságosságait.
- Persze ez nem abban merül ki, hogy ezt és ezt a részt nem értem, akkor már nem is úgy van, hanem ha alázattal el tudjuk ismerni, hogy attól, hogy én nem értem, az azt jelenti, hogy nem minden összefüggést láttam meg benne. Kutatásunk alkalmaival megdöbbentően rátalálunk a "sötét területek" összefüggéseire.
- A meggyőződés másik ága, hogy ezeket az összefüggéseket egyeztetjük a világ eseményeivel.
Ha ezt meg tudjuk tenni, akkor nem csak azt értjük meg, ami a világban zajlik, hanem azt is látjuk előre ami még nem következett be.
Ekkor már nem csak "hitről" beszélhetünk, hanem meggyőződésről is.
(Bár mindezeknek az alapja - az elsődleges "vak" hit.)
Én azért vettem meg a Szent István társulat Bibliáját, hogy ne ma múltat kutassam azáltal, hanem a jelent és a jövőt. Furán hangzik, de szerintem csak egy dolog tartalmaz pontos, de még elrejtett jövendöléseket a végidőkről és ez a Biblia. Én kutatni akarom, hogy milyen jelenben élünk, és hogy hol tartunk pontosan. És pont jókor vettem meg a Bibliát, mert szerintem a szent könyv utolsó idejében élünk vagyis a Jelenésekben. Érdekes de engem mindig is János jelenései érdekeltek a legjobban a Bibliából, de nem utolsó sorban Jézusról szóló próféciák valamint Jézus élete és kereszthalála és Isten tanításai.
VálaszTörlésIndulhat a katolikus üldözés! Ahogy nyirtass irta: ha nem annak alapján él, az már nem a Biblia hibája. Ez nekem ugy hat mint a kommunizmus! Ami szintén másként lett leirva, mint ami lett belőle és most mindenki a kommunistákat utálja.
VálaszTörlés"Vak hit" alatt azt értelmezem, hogy elfogadom, hogy a Biblia minden szava igaz, még akkor is, ha adott területeket nem értek belőle.
VálaszTörlésNem nevezem sem "hülyeségnek" sem "zagyvaságnak" sem emberi "ki-be toldásnak" inkább csak saját értelmem pillanatnyi korlátozottságának.
De nem rekedek meg a "nem értem"-nél, hanem tovább kutakodok benne, hogy Isten mit is akar mondani vagy tenni. Kitartó munkával - és imával - megkapod a megoldást.
Nem szabad erőltetni, emberi dolgokat, vágyakat, nézeteket bele erőltetni, mert hamis útra visz.
Nálam is voltak olyan sötét területek, amiből évtizedekig "nem láttam ki." Nem erőltettem, sem el nem vetettem.
Aztán egyszerre, csak hirtelen megnyílt, - egyetlen szóra való "felfigyelés" által.
- A zsidóról azt kell tudni, hogy nem mindenki zsidó, aki zsidónak vallja magát.
- Közöttük is vannak Isten kegyelméből olyanok akik már elfogadták Uruknak Jézus Krisztust, (és megtartották zsidó identitásukat - nem keresztényeknek, hanem Krisztus Testének vallják magukat.
Tudjuk, hogy Krisztus Teste két részből tevődik össze:
Jézust Uruknak valló zsidókból
Jézust Uruknak valló más nemzetiségűekből.)
- Zsidóság is megtér Jézushoz a "maga idején"
NINCSENEK ELVETVE !!!
"Mert nem akarom, hogy ne tudjátok atyámfiai ezt a titkot, hogy magatokat el ne higyjétek, hogy a megkeményedés Izráelre nézve csak RÉSZBEN történt, ameddig a pogányok teljessége bemegyen." Róma 11:25
"Sőt mind máig, amikor csak olvassák Mózest, lepel borul az ő szívökre.
Mikor pedig megtér az Úrhoz, lehull a lepel." 2. Korintus 3:15-16
De vigyázz nyirtass!
VálaszTörlésA Bibliában tényleg sok írást, és mondatot átírtak! Ezt nem szabad elfejteni!
Luther is átírta az eredeti Bibliát, nem nagy mértékben hanem csak kisebb szavakat tett bele, neki nem tetsző szavak helyére!
Ha a nemet igenre cseréjük egyből megváltozik a mondandó.
Pl. A fák ősszel lehullajtják levelüket, de tavasszal mégis fakadnak rajta a levelek.
Itt, ha a TAVASZ-t kicseréled tél végére, akkor a Tavasz szó feledésbe és homályba merül. Remélem érted mire gondolok.
Elküldtem az e-mail címedre Nyirtass egy levelet.
VálaszTörlésKöszönöm a visszajelzésedet.
VálaszTörlésSziasztok, gondolom rajtam kívül sokakat érdekelnek már a napjainkban zajló események.Azon kívül, h az alternatív média egyre több infot (dezinfot is?) közöl, mindenesetre nekem van egy ilyen kis halvány sejtésem és amit egy régi szép magyar mondás is mond: nem zörög a haraszt....
VálaszTörlésDe bizony fújja, és sorra kerülnek a nyilvánosság elé az eddig elrejtett úri huncutságok.
Előrebocsátom, h nem vagyok senki mellett, se ellene.
Egyedül a Legmagasabb Teremtőnk, akit elismerek "Főnökömnek", és ez nem egyenlő az egyházakkal a szememben.
Minden elismerésem Buddhának, mert kutatja az igazságot.Nem könnyű ezt mostanság.És még, ha nem veszitek rossz néven, feltennék egy másik blogot is, ahol szintén időt és fáradságot nem kímélve kutatják a dolgok mélyét:
http://2012felemelkedes.blog.hu/
Ez a poszt egy hoax. A közel másfél milliárd valamilyen módon az egyházhoz tartozó emberen kéne átgázolni ezeknek a jelentéktelen szervezeteknek, ahhoz, hogy bármit elérjenek, arról nem is beszélve, hogy az egyház vagyonát lefoglalni lehetetlen, abszurd dolog. Nem beszélve az olaszokról, akik nagyon vallásosak, és ahhoz egész Olaszországot a földbe kéne döngölni, hogy hajlandók lennének kiadni a pápát csak úgy, bármilyen peres eljáráshoz. Szóval nem kéne ennyire lekicsinyelni a Vatikánt, ahhoz túl befolyásos, ezeket csak belülről lehet szétverni.
VálaszTörlésSzemélyeket perbe lehet fogni a tettükért, és ennek meg is kell történnie, de egy ilyen hatalmas szervezetet lehetetlen. Akkor én perbe fogom az USA-t, mert kiirtották az indiánokat, hahaha...
Megfigyeltem hogy mindig a valassal kapcsolatos bejegyzesek valtjak ki a legnagyob(legtobb)vitakat.Meg azt is eszre vettem hogy csak latszolag figyelnek egymasra a hozzaszolok, kulonben csak hajtjak az igazukat.Vagy is mindeggy hogy ki mit mond, az egyen az nem valtozik marad a sajat dogmatikus vilagaban, ugy hogy tudomast sem vesz a masikrol.Itt most nemszamit hogy kinek van igaza, nagy valoszinuseggel egyikuknek sem.En ebben latom a veszelyt.Meg hozza tennem hogy a masik megteritesere iranyulo erofesziteseket nem sorolom a masikkal valo torodesnek vagy rafigyelesnek, ennek tobb oka is lehet de az kulon tema.
VálaszTörlésSzerintem ezek a viták kevésbé szólnak a résztvevő feleknek. Azokkal (mint velem) nem sokat lehet kezdeni. :) Az érdeklődő olvasóknak viszont jól jöhet. Aki, mondjuk előítéletek nélkül őszinte igazságkeresés okán olvasgatja ezeket, az képet kaphat a különböző alternatívákról. Mérlegelhet, utánanézhet, stb. Ez pedig csak hasznos... Ráadásul néha van olyan, hogy a vitatkozó feleknek is hasznára van. :)
Törléspuma Igen azt hiszem jó meglátás.De szerintem ez arról szól hogy kiírja mindenki magából ami éppen benne van.Egy szelep.Itt szinte nem ismer senki senkit, ezért érdekesebb hogy akár egymással ellentétes vélemények,nézetek,dogmák találkoznak.
TörlésIgaz hogy előbb vagy utóbb unalmas és felesleges lesz ez a sok beszéd (magamra is értem),mert lassan ránk szakad az ég ha nem cselekszünk.
Van aki meg teljesen megvadul.Például ahogyan szegény j.e. itt feletted :)
Hat pont ezaz.Most kepzeld el irom a magasztos dolgokat, kozzeteszem es mitlatok felette?Haat nem reszletezem.Nos, megadtam az egomnak ami jar neki, most haladhatok tovabb:)Igy van en is pont azt erzem hogy sok beszednek sok az alja.Lemond a papa? ES?Nem ez lenne az elso eset hogy manipulalva lennenk(erdekes, mindenki tudja hogy iranyitva vagyunk), meg is ugy megugrik a nezettseg, olvasottsag, hozzaszolas egy ilyen hir hallatan hogy csak csuda.Mindenki tudni veli hogy mi miert tortent, tortenik.Termeszetesen a maga oldalarol nezve.Nem mindeggy?Lekene mar raznunk magunkrol ezeket a bekjokat, mert igy csak egymasnak feszulunk meg akkor is ha ajtatosnak latszunk kozben.Mar tobbszor leirtam "a vallasok kozti kulonbseg lesz a vesztunk" ha nem fejezzuk be azt hogy a masikat akarjuk meggyozni hogy a mienk nagyobb.Mert semmi sincs mar ami miatt egymas torkanak lehet ugorni, csak a nemzetiseg es a vallas.A tobbi oppciot mar a nagyhatalmak le stipistopiztak.Es mi hu szolgakkent elnenk is vele ha itt az ido.
TörlésAzom gondolkodom hogy aki ilyen blogot vezet annak nincs ralatasa az ip cimre?Es ha igen nincs lehetoseg azt blokkolnia?
VálaszTörlésItt egy jó és talán kivételesen hitelesnek mondható cikk:
VálaszTörléshttp://konteo.blogrepublik.eu/2013/01/23/sunstein-vermeule-algoritmus/
Sok mindent megmagyaráz a fentebb olvasható János Elek-Maki-stb. "hozzászólásokból", a kérdéses motivációjú illuminátus-vadászokról, a hitelesnek tűnő hoaxokról... Vagy hogy miért mennek átlátszó üvegű autóval a fejesek a Bilderberg buliba. A konteósokat is etetni kell valamivel. Addig se a lényeget birizgálják.
Ennek a pápa-mizériának a kapcsán meg az jutott eszembe még, hogy egyelőre szerintem még várjunk és figyeljünk, ha értelmes következtetést akarunk levonni. Végülis az EU meg a Vatikán ugyanazon gazdáknak felel. Fentebb említettem a II. vh. példáját meg a hidegháborút. Vagy Strauss Kahn esetét. Az is úgy festett, mintha kapott volna egy maflást az IMF; oszt közbe meg jött Lagarde asszonyság és az IMF megy tovább. Ameddig arról nem hallunk, hogy a Rotschildék meg a Rockefellerék meg a Kissinger és hasonlók lemondanak, addig ne nagyon örüljünk. Sőt valószínűleg még ők is csak frontemberek. Az igazi irányítóknak nincs se hivatalos státuszuk amiről lemondhatnának, se nevük, se arcuk. Persze amikor elvesztik a helytartóikat akkor azért érdemes résen lenni, de általában elmaradt a hőn várt meglepetés. És csak egy újabb bábu lép a színre. Tehát esetünkben a pápa lemondása meg a Vatikán esetleges hanyatlása/összeomlása csak egy félrevezető-gépezet átalakítás/modernizálás lesz. Ezek a fejek, nem azok a fejek, akire mi várunk.
Ha elolvassátok a bejegyzést, a kommenteket se hagyjátok ki. :) Van pár jó gondolat.
TörlésEgyetértek, színház, ha átalakítják a Vatikánt és beperelnek 30 bíborost is, azt nem azért teszik mert kiderült pár gyermek botrány és sikkasztás. Egy követ fúj mindenki...más lesz a cél! Nem tudom mi de remélem idővel kiderül..
TörlésLenne egy kérdésem amivel nem vagyok tisztába.
TörlésA new age az általatok hátérhatalomnak nevezett szervezethez tartozik?
Attól függ mire használod ezt a kifejezést, hogy new age? Sok mindent ami hozzá tartozik tudatosan hoztak létre és kapcsolták össze vele, propaganda céljából. Ebben a tekintetben mondhatjuk, hogy van közük hozzá.
TörlésLeo. Itt kevés kérdésre lehet egyértelmű és biztos választ adni. A tiedre lehet. IGEN ! Nagyon is. És nincs olyan, hogy mire nézve. Ha nem vagy "megfertőzve", láthatod a New Age (Új kor) azonosságát, céljaiban, eszközeiben és legfőképp származásában. A New World Order a projekt, az ideológia (vallás) a New age. A közös és kiinduló pont mibenlétét vagy kibenlétét rád bízom, hogy kitaláld. Nem lesz nehéz, szerintem tudod te is.
TörlésA New Age nem nevezhető vallásnak, de azzá fog fejlődni hamarosan. A New Age arról szól, hogy tök mindegy, hogy milyennek gondolod Istent vagy Jézust, saját magad alakítod ki az imádatodat. Pl. ha azt mondod, hogy jézus csirkévé vált és egy csirkét tisztelsz akkor az kitűnően jó:D
VálaszTörlésNa viccet félretéve a New Age-nek a célja az, hogy minden vallást a keletiektől a kereszténységig összefogjon és egy hatalmas világot átölelő vallás legyen.
Sokan nevezik Új pogányságnak.
Olyasmi ez mint a szkientológia, akik mindig hozzátesznek valamit a kezdeti történetükhöz.
Igen a háttérhatalom vallása ez.
A mai fiatalság épp, hogy nem a tudatára ébred, hanem pont ellenkezőleg, elhagyják teljesen a kereszténységet, sőt még a keleti tanokat is és valami teljesen új vallás jön.
Erre szokták mondani azt, hogy a mostani keresztény vallások unalmasak, semmirekellők. És jön az új, a jó, a tökéletes vallás amelyik felnyitja a harmadik szemed, és az egy szemet fogja imádtatni, amely földi isten lesz. És ehhez kell legyőzni a régi vallást a kereszténységet.
Kőszi akkor jól sejtettem. New age a kereszténységgel szemben áll.
TörlésWikipédiában olvastam amin nagyon elcsodálkoztam a következö mondatokon.
A New Age-hívők többnyire hisznek a reinkarnációban, asztrológiában, a kristályok gyógyító erejében, és hasonló ezoterikus dolgokban.
A New Age követői egy megalapított vallás vezetésének követése helyett rendszerint saját lelki éhségüket a világ vallásaiból, sámánizmusból, újpogányságból és okkultizmusból származó misztikus hagyományok anyagaival elégítik ki.
Számomra pont így működik a propaganda...Mivel a legtöbben a new age-et újfajta szektának tekintik(ami részben igaz is), ezért a hozzá kapcsolódó tudományok is rossz és hamis színben tűnnek fel, pl. asztrológia, kristályok, egyéni út...stb.
TörlésEzek után kevesebb embert fog érdekelni mindez mert vele azonosítja, a new age-el. Szerintem nem fog elterjedni és pont azt a célt szolgálja, hogy az emberek szemében elbagatellizálja a fontosabb dolgokat.
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
Törlésrészlet eltiron kolléga hozzászólásából a konteo-blogról:
Törlés"Vegyünk egy lecsúszott, hitelét vesztett közéleti figurát, mondjuk – hangsúlyozottan csak a példa kedvéért – Gáspár Győzikét! Győzzük meg róla, hogy ez micsoda nagyszerű oldal, milyen fasza dolgok vannak itt, stb, majd biztosítsunk neki sajtónyílvánosságot! A többit ugye nem nehéz kitalálni, amikor Pityu, a konteós társaságban megemlíti, hogy milyen kurva jó posztot olvasott a BlogRepublikon, akkor a társaság 90%-a legyint, hogy “ja, azok a Győzikés bolondok.”
lényeglátó szerintem...
Schwaben ! A számból vetted ki a szavakat. Most tökéletesen egyet értek, amiért is ilyen jól és érthetően fogalmaztál. Ez a lényeg. Már csak egy a kérdés, ki is áll mindezek mögött ? Mert valaki ott áll és sunyít.
TörlésSziasztok.
VálaszTörlésEgy kis házimunka azoknak, akik inkább maguk szeretnek nyomozni a dolgok után: Pierre Teilhart de Chardin.
(Azért az elég érdekes, hogy Jeromos(aki egy romai katolikusnak vallja magát) mindig kimarad ezekből az RK. Egyházzal kapcsolatod vitákból, itt is és a PP-n is, pedig nagyon kíváncsi lennék az véleményére).
Üdv.
elolvastad a reuters cikket, vagy csak vaktában lövöldözöl?
TörlésMegtaláltam Cion bölcseinek jegyzőkönyvében a Pápával kapcsolatos TERVÜKET, idézem:
Törlés"Régtől fogva azon vagyunk, hogy lerontsuk a gój papság tekintélyét s így meghiúsítsuk földi küldetését, amely ezekben a napokban még nagy akadályt jelenthet számunkra.
A nem zsidó papságnak a világ népeire gyakorolt befolyása napról-napra csökken.
Mindenütt kihirdették a lelkiismeret szabadságát, úgyhogy most már csak évek választanak el bennünket a keresztény vallás teljes összeomlásának. pillanatától.
Ami a többi vallást illeti, azokkal még könnyebb dolgunk lesz, de korai volna erről most beszélni. A PAPI URALMAT és a papokat olyan SZŰK KORLÁTOK KÖZÉ fogjuk szorítani, hogy befolyásuk olyan arányban csökkenjen, ahogy azelőtt növekedett. Ha majd elérkezik a PÁPAI UDVAR VÉGLEGES ELPUSZTÍTÁSÁNAK IDEJE, egy láthatatlan kéz ujja a Vatikán felé fogja irányítani a nemzeteket.
Ha azonban a NEMZETEK RÁVETIK MAGUKAT, MI MAJD A PÁPA VÉDELMEZŐNEK KÉPÉBEN LÉPÜNK FEL, mintha elejét akarnánk venni a vérontásnak. Ezzel az ürüggyel be fogunk nyomulni a pápai udvar legbelsejébe és nem fogjuk elhagyni mindaddig, amíg teljesen meg nem törtük a pápaság hatalmát.
A ZSIDÓK KIRÁLYA LESZ A VILÁG IGAZI PÁPÁJA, EGY NEMZETKÖZI EGYHÁZ PÁTRIÁRKÁJA.
Idézet CBJ. 17. jegyzőkönyvéből
Bocs, ha rossz helyre sikerült beékelődnöm, de ez alá a majom alá nem akartam írni.
Az Evolúcióra gondolsz?
VálaszTörlés1955 már régen volt , azóta tudjuk hogy a fehérjemolekula nem egy paca.
Az evolúció több sebből vérzik.
Szerintem már eleve halva született. Még elvérezni sem tudna, hisz nincs vére.
TörlésTe szerencsétlen J.E. Miért nem tünsz már el erről az oldalról ? Csak ennyit kérünk.
VálaszTörlésTe kis zsido/berenc janos elek. Hozzaszolasaid jellege es tartalma teged tukroznek. Itt aki panikba esik a cikkek miatt az egyedul Te vagy. Nem is ertem miert nem mesz haza Gyurcsany testvereddel egyetemben. Szegyentelen taknyos vagy csak.
VálaszTörléshttp://index.hu/kulfold/papa1407/
VálaszTörléshttp://szentkoronaradio.com/hit-vallas/2009_01_26_a-papa-visszafogadott-egy-holokauszt-revizionista-puspokot
Nem lehet, hogy ezekért a dolgokért akarják a pápára ráhúzni a vizeslepedőt?
Jozeph Ratyinger....
VálaszTörlésMost már nem csak a pedofilok és az AIDS védőszentje, hanem már a gyáva férgek védőszentje is lesz...
Sajnos én csak azt tudom leszűrni ( Úgy látszik az én agyam nagyon kis tömegű) , hogy valami rettenetes időket élünk!!!!!!!
VálaszTörlésPavike!
VálaszTörlésBiztos, hogy nem, - függetlenül attól, hogy a cionisták szemét ez is csípheti - de ez apróság a legnagyobb falathoz képest.
A CBJ 1890-es években került "napvilágra", az emberiség kezébe. Kitudja, hány száz éve megtervezték ezt a mai folyamatot is, ha már 1890-ben pappírra volt vetve a "mai jelenet"
Azért az is elgondolkodtató, hogy Benedeket ki vette rá arra, hogy a Vatikán falai között maradjon ...
Ugyan is, ha ezt nem tenné, akkor a jövőre nézve nem lehetne a cion tervet folytatni.
Embereket, nemzeteket akarnak a pápa ellen hangolni, egész a tettlegességig, csak azért, hogy cion is beférkőzhessen a Vatikán falain belülre ...
hogy cion királyának helyet készítsen ott ...
Eddig is látható volt, hogy mire készülnek. Ismerem a CBJ tartalmát, de ahogy tegnap rátaláltam és vissza olvastam, bevallom még engem is megdöbbentett.
Emlékeztem rá, hogy valahol a pápával is foglalkozik, de anno magam sem tartottam fontosnak ezt a részt.
Mikor megtaláltam és elolvastam, nálam "kiverte a biztosítékot."
A "végrehajtás formája" körvonat adott a szándékról, de ezt a szándékot ilyen nyíltan is vissza olvasni...
Szívem szerint "eljuttatnám a Pápához ezt", hogy szembesüljön vele, hogy mekkora egy ..., cselekedeteivel pedig egy kártékony, gyáva jószág, aki nem képes kiállni sem saját magáért, sem az emberiségért.
1. Mért kiabálsz?
VálaszTörlés2. Milyen harmadik személy
Leo!
VálaszTörlésHogy miért kiabál, azt nem tudom.
De akinek "van hite" az tudja, hogy Horváth Imre milyen harmadik személyről beszél. Ez esetben a Pápáról.
Hit kérdésben pedig az Úr Jézus az első személy, Ő pedig a második.
Így össze jön a három? :)))
Kedves Olvasók és Hozzászólók!
VálaszTörlésEz egyszerűen nem igaz. Némi valóságtartalomra (lemondás) írt rá valaki hamis adatok tömkelegével egy csomó gonosz dolgot. Nem is létezik olyan, hogy egy államfőnek nem volna mentelmi joga. Nem lehet elfogatóparancsot kiadni így. stb. Gondolkodjatok és mérlegeljetek! Ne hagyjátok, hogy beetessenek Benneteket mindenféle zöldséggel.
Szeretettel, Missziós
Igen furcsán zakatolnak a gondolatok, képek a fejemben... Az én személyes véleményem minderről, hogy a világ (zsidaj)vezetői számára most a Ratyi-klán a beáldozandó darab. (ahogy ez történt a holomicsoda idején is, ott is voltak a beáldozhatóak, a saját vérből)így a 2000 éve általuk kitalált, és leírt hamis tanok, most már kezdik érvényüket veszíteni.Hisz az emberiség kezd tudatára ébredni, már nem hiszi el, hogy az Isten rajta kívül van, a romok-templromokban, és bűnbocsánatot a paptól kaphat, amire egyébként csak azért lenne szükség, mert ők bűnösöknek akarnak minket (imádkozzál érettünk bűnösökért...stb.). Most már ez a ratyi klános, inkvizítoros, Ós-és Bib-es könyvek már nem hihetőek tovább, így új mozit kell kitalálni az embereknek. Biztos vagyok benne, miután bedöntötték a ratyi-klánt, kezdetét fogja venni egy új világvallás terjesztése, kialakítása, amiben a szakrális és spirituális tanok lesznek bele szőve, és még veszedelmesebb tempóval fognak hódítani a hamis tanok....... kiút: a Magyar Ősi Hagyaték felébresztése, még Géza és István árulása előtti időkből reánk hagyott Hagyatéké! Áldás
VálaszTörlésAndigrand
TörlésÉn azért folytatnám a Ratyi írásodat egy idézettel.
És mivelhogy a gonoszság megsokasodik, a szeretet sokakban meghidegül.
De aki mindvégig állhatatos marad, az idvezül.
No, akkor is én had kínáljak mindenkit meg egy ősi intelemmel:
TörlésEgyszer egy öreg táltos így szólt egy hitehagyott, megkeseredett magyar emberhez:
- Azért születtél, hogy adj és nem azért, hogy megadd magad! Egymást emelve mindenki tegye Östen adta dolgát, s nem lesz baj.
Östen törvénye őseink szellemében Eleve Él.
Térj vissza őseid szelleméhez, s lehull az ármány, mint elsárgult, összeszáradt falevél az őszi szellő fúvásában. Ha egyetlen erényed van csak és ez az emberség, minden erényt hordozol.
Adj hálát minden reggel, s este a Teremtőnek, hogy visszasegítse szellemed, eredeted felé.
S áldd őt minden nap folyamatosan ahányszor csak tudod, mert csak így kapcsolódhatsz össze ősi erőddel.
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
TörlésBocs nem tudtam hogy nem szabad reagálni .
VálaszTörlésMiért nem írod ki a mondat végére hogy senki se reagáljon az írásodra .
Ez nem okoskodás, tisztán látás az én világomban, de ezt persze nem kell, hogy bárki is elfogadja. én csak kimondom, amit gondolok..... csak néhány címszóban említenék meg gondolat, gondolkodás, felülvizsgálás megindítására sarkalló információkat: Tatárlakai korong/ több ezer évvel a ratyi klán előtt, ó hű keresztények, kérlek titeket, vessetek most keresztet, és a józan paraszti eszeteket használva mondjátok! Na, csináljuk együtt! Az Atya, A Fiú, és a Szentlélek ... nevében, Nevében???? nem tűnik fel néktek, hogy egy hely (az egyik vállatok) üresen maradt, és ott ??? a nevében???? az én világomban ez így hangzik: Az Atya, az Anya, a Fiú, és a Szentlélek... eltüntették az Anyát! mert az Anya a teremtő erőt jelképezi, materializáció-matera-világra hozó. Anyahita!!!" - Boldogasszony. Ősi hitvilágunkban megjelenik egy talányos rendeltetésű nagy tiszteletnek örvendő Istenanya, akinek neve Boldogasszony vagy Boldoganya. Szent István azért tudta az országát Szűz Máriának felajánlani és ezt a felajánlást a magyarokkal elfogadtatni, mert a hitvilágunkban szereplő Boldogasszony - Babba - fogalma közel állt a katolikus Szűz Mária fogalmához. Mindkettőnél nem egyszerűen asszonyról van szó, hanem egy életet adó személyről.
VálaszTörlésÉn nem Wikipediat olvasok, mert az is zsidaj biblia, olyan információkkal, mint a magyar finnugor elmélet.
Az Öreg Isten áldása kísérjen mindannyiótokat!
Azzal hogy ratyizól sok keresztény embert megsértesz és ez szerintem felesleges.
TörlésHiggy amiben akarsz én is amiben akarok .
Én abban hiszek hogy kötött az emberiség istennel egy új szövetséget , mindegy mi volt 3000 évvel ezelőtt .
Lehet játszani a szavakkal . pl sámán sátán . oppá csak egy betű a különbség , lehet hogy ugyanaz . nem
Azér... csak itten annyit jegyeznék meg:
TörlésVannak olyan emberek, akik elbírják, ha véletlen (vagy szándékosan) megsértenek másokat. Meg vannak olyanok is, akik elbírják ha mások megsértik őket (akarattal, avagy anélkül).
Meg vannak aki nem.
Nem bonyolút ez. Talán.
Én Egy vagyok az Univerzummal, benne, vele harmóniában élek, és áramoltatom a Szer-etet energiáját, és nem kell hozzá semmi, és senki, se könyv, se csuha. Látom, a Természetet, melynek körforgásával együtt lélek-zem, ismerkedem erőivel. És az én világképemben senki nem öl embereket az általa imádott Istene nevében..... Isten, és köztem állok én, s ha ezen munkálkodom, eljutok oda, hogy nem csak hiszek Östenben, hanem tudom az Östent. Minden ember hitét, és vallási nézetét tiszteletben tartom, de a magamét élem... mint ahogy ezt mindenki teszi..... írtam korábban is, ezek a személyes gondolataim, és nem sértegetek, leírom, amit gondolok. Miért sértem meg ezzel a sok keresztényt kérlek Leo fejtsd ki ezt! A sámánok leginkább Belső - Ázsiában vannak, nekünk Táltosaink, Füves embereink, és Javas asszonyaink voltak, Nap Mágusok. Ősi Tudás, mely benned lakozik, fakassz hát forrást, az elapadt kútból. Kérlek azt is gondoljátok át, hogy pl. hány Szent magyar a Vatikánban...
VálaszTörlésKöszönöm, hogy leírhattam a gondolataim néktek, s hogy olvastátok. Áldás!
Andigrand
TörlésValószínűleg az ősmagyarok is ilyen békésen szemlélték a világot. Nem gyilkolásztak csak szaladgáltak a virágos mezőn dalolva. És senki se imádkozott úgy hogy a magyarok nyilaitól ments meg uram minket
http://epa.oszk.hu/00800/00861/00038/pdf/142-147.pdf
TörlésValóban rablóhadjáratok voltak "kalandozásaink"? Amennyiben előtte és utána is minden háború rabló hadjárat volt, annyiban ez is biztosan az volt. Bár ezek a kényes ízlésű történészek Nagy Károly avar hadjáratáról szólva - miután Nagy Károly megtörte az avarok ellenállását, szekérszámra vitték az avar kincseket Nyugat-Európába - mégsem találkozunk e hadjárat zsákmányszerző minősítésével. Fehér Mátyás fordításában olvashatjuk a northumbrandi Évkönyvekből az avar uralom végi időszakról: "Az erőskezű király, Károly a hunok népét kemény kézzel pusztítva, leigázta, kiknek fejedelme elmenekült, miután seregét legyőzték vagy megsemmisítették és tőlük 15 szekér aranyat, ezüstöt, valamint gyönyörű és értékes selyemruha anyagot hoztak el, amely szekereknek mindegyikét négy-négy ökör húzta." A hihetetlen mennyiséget jól szemlélteti az is, hogy Nagy Károly végrendelete szerint hányfelé osztották szét az avar kncseket: Aachen, Róma, Ravenna, Miláno, Aquileia, Grado, Köln, Mainz, Salzburg, Trier, Sens, Embrun, Besancon, Lyon, Rouen, Reims, Arles, Vienne, Bordeaux, Tours, Bourges. Fehér M. Jenő szerint őseink ezért dúlták fel ezeket a katedrálisokat, bazilikákat, érsekségeket. Az elrabolt kincseket kívánták visszaszerezni, mint jogos tulajdont.
VálaszTörlésVarga Tibor nem elégedett meg e tételes felsorolással és kereste, vajon miért kapott ilyen kiemelt hangsúlyt a végrendeletben az arany szétosztása. Megállapította, hogy a felsorolt helyek az Atilla által meghódított területek, Isten ostora tisztító haragjának elszenvedői voltak. Véleménye szerint az aranyak szétküldése a büntetés eltörlésén keresztül a hunok történelmi szerepének megszüntetését és a Nagy Károly féle birodalom hírének növelését célozta. Hiszen Atilla kincseinek birtoklása erejének elvételét is jelentette. A hun király népe - hiszen a közel egy korú leírások az avarokat hunoknak tekintették - és aranya az új római birodalom császárának hatalmába került. Atilla kincseinek megszerzése, a világ feletti hatalmat is jelentette. Ebből a szempontból nem tekinthetjük alaptalannak azt a feltételezést, mely úgy véli, hogy a Szent Korona is az „avar kincsek” része volt. Hiszen birtoklása a leendő német-római birodalom által megszerzett világhatalmat jelentette volna.
Szerencsére a ránk maradt arab, bizánci, francia, német, olasz történeti feljegyzések más felfogást támogatnak, miszerint a hadjáratok tudatos politikai elgondolások megvalósítását célozták. Eleinte a "régi-új" haza megszerzése és biztosítása volt a cél. Ezt követően, a 907. évi nagy német támadás visszaverése után a nagy ívű katonai stratégia célja a Kárpát-medencei magyar hatalom megszilárdítása és annak megakadályozása, hogy Európában egy azt veszélyeztető erős, egyesített államalakulat létrejöjjön. Hadjárataink fő célja a pozsonyi csata után már az egységes német birodalom újra megalakulásának akadályozása volt, hogy a meglévő megosztottság minél tartósabb maradjon. Történelmünkből jól tudták, hogy milyen veszéllyel jár ránk nézve egy egységes, erős Németország. A pozsonyi csata még nagyon frissen élt az emlékezetükben , és jól tudták, hogy a nemzet jövője függ a német egység megbontásának sikerétől. A német cél világos és félreérthetetlen volt. Elég, ha csak az avarok megsemmisítésére gondolunk, vagy a pozsonyi csatában támadóink jelmondatára („Ugros boiariae regno eliminades es-se.” - „minden magyar kiirtassék!”).
Andigrand
TörlésMég egy kérdés felmerül bennem , beszélhetünk e a 21. században ősmagyar szellemiségről , mivelhogy elég rendesen keveredtünk a környező népekkel (szlovák ,horváth, szerb , török 150 év , orosz, német, tatár )stb
Kedves Leo!
VálaszTörlésA barátunk azért ratyizik, mert nem érti sokan hogy nem látják a fától az erdőt. Vagyis sokan nem veszik észre, hogy a magyar sokkal ősibb a zsidónál. Hogy a zsidóság héberként a babiloni fogságban a magyarság eleitől tanult kultúrát. Azért gyűlölik olyan veszettül a magyart!
Azt nem érti, hogy fogadhatjátok el egyesek a hazug történelmet, mikor nekünk ezerszer különb van. Nem fogja fel, hogyan fogadhatják el azt a hazug Bibliát, melynek egyes részeit 80 000-szer írták át. Minden fontos, lényeges jézusi tanítást kivágtak belőle a zsinati határozatok. Szerintetek hogyan keletkeztek az apokrif iratok??? Ami nem a törpe népség érdekeit szolgálta, azt kilökték, megsemmisítették.
Kezdjük az elején! Ez zsidó-kereszténység, alapította a zsidó Saul rabbi, akiből Szent Pál lett. Az igazi jézusi kereszténységet a Világ Világossága hagyta a világra.
A zsidó-kereszténység szerint Jézus zsidó származású. Született Betlehemben.
A jézusi kereszténység szerint, ahogyan a Halotti Lepel vizsgálata igazolta, faja klasszikus europid-anatóliai, a vércsoportja AB. Még lepellel sem lehetett a zsidósághoz kötni. Még a lepel vizsgálatát sem végeztette el tisztességesen a Vatikán, hiszen a középkori foltból vettek mintát.
A Világ Világossága Galileában született, amikor ott nem élt egyetlen zsidó sem!!! Azért mondják a zsidók az Újszövetségben, " Hogy Galileából nem támad próféta."
Jézus sosem mondta, az én atyám Jehova, vagy Jahve, aki a zsidó, és csakis a zsidók Istene! Mit mondott? Az én atyám Szerető Mennyei Atyaisten!
Hová járt Jézus imádkozni? Magaslati templomba! Mit ír az ószövetség? Azok, akik a magaslatokon imádkoznak pogányok, bálványimádók, meg kell ÖLNI ŐKET! Jeruzsálemben a templom hegyén lévő templomban imádkozott. Nem egy zsinagógában! Az, hogy Jézus fajilag nem zsidó, maguk a zsidók bizonyítják a legjobban. Nemcsak a talmudi Jézus gyalázással. Mária, Jézus anyja pornófilmek szereplője. Az Eszterházy nevű senki pedig büntetlenül leírhatta, hogy " Isten tömi Máriát!"
Jézus nem magyar volt, de fajilag a ma élő magyarsághoz áll a legközelebb! A magyarság elképesztő százalékban tartotta meg ősgénjeit. Annyi,de annyi a bizonyíték a jézusi igazság meglátására. Lássátok már meg! Ma van másfél milliárd zsidó-keresztény ember a világon. Ma van a másfél millió elképesztően becsapott ember a világon!!! Akik elhiszik, hogy a Biblia Isten szava, hogy Jézus zsidó volt, hogy bűnben születtünk, bűnösök vagyunk. Elég a hazugságokból!!!
A sauli zsidó-kereszténység nem véletlenül jött létre. Gondoljátok már végig! Ha nem kreálják meg ma milyen vallás lenne e helyett? Az igazi jézusi szeretet vallás!!! Az emberek békében, félelem nélkül élhetnének, más volna a világ. Ezt a kereszténységet nevezik szkíta-kereszténységnek. Jézus összes apostola térített a szkíta népek területein, de nem Rómában, vagy Jeruzsálemben! Olvassátok már a papi breviáriumot!
Miért kellett a zsidó-kereszténység? Mert a keresztény hit megállíthatatlan volt, a jézusi tanítások, a szeretet elve terjedt. Megakadályozni nem tudták, hát létrehozták az ellenpólust. S mihelyt az ellenpólus annyira megerősödött, a nikai zsinaton kinyírta a jézusi kereszténységet, s mindenki, aki azt vallotta pogány, vagy eretnek lett!!!
Azért háborog a barátunk, mert ezt már mindenkinek látnia kell! Főleg azoknak, akik olvassák a Biblia összetákolt, egymásnak ellentmondó passzusait. Valaki már idézte XXIII. János pápát, aki kijelentette, az ószövetség a zsidó nép történelme, adjuk vissza nekik!
Az ószövetségnek semmi keresnivalója a Bibliában. Azért sem, mert ezt már megelőzi egy korábbi teremtéstörténet. Követeljük, hogy a Vatikán adja át a világnak a Holt-tengeri tekercset, az apokrif iratok, a nag hammadi gnosztikus evangeliumokat. Talán akkor tisztán fog látni a világ.
CHARLES MAURICE TALLEYRAND-PÉRIGORD gróf (1754-1838)
TörlésFrancia államférfi, diplomata mondta Napóleonnak:
"Felség! Régi szokásuk a magyaroknak, hogy felnéznek nagyjaikra és büszkék múltjukra. Vedd el e nép múltját, és azt teszel velük amit akarsz."
István! Örvendek!
De sokan vagyunk, kik hordozzuk már a lámpást, hogy ott is Fény gyulladjon, hol most még nagy a sötétség! Ébredj Magyar, találd meg ősi gyökereidet, hol a Tudás gyöngyöző forrása vár Rád, s végre rájössz, hogy mekkora badarság volt tőled, hogy nem tudtad, hogy MaG vagy! Áldás!
A zsidó-keresztényeknek nem megsértődniük kell, hanem objektívan látni a dolgokat. Jézus élt, az Isten Fia volt. Nagyszerűt alkotott, példát mutatott. De ha most eljönne, a Vatikán lenne az első hely, amit felrobbantana, ás a pedofil, emberkereskedő bíborosok, papok, apácák-a Magdolna mosodák ártatlan, megerőszakolt áldozatai, melyeknek létét már tagadni sem merik-lennének azok, akiket elsőként megkorbácsolna!
TörlésKedves Leo! Mélyedj el jobban az ősgének kutatásában. Nem én állítom, kutatók, hogy a magyarság mennyire erősen tartotta meg genetikai jellegzetességeit. A Rockefeller alapítvány az ősi zsidó gént kerestette. S mit találtak? Az ősi magyar gént! Ezt bezzeg nem verték nagy dobra!!! Még Rockefeller kutatói is ezt találták! Ők pedig nem " magyarkodó" idióták! Érdemes lenne megvizsgáltatni az európai népeket. Hiszen több a rokon, mint gondolnánk!
Az pedig egyáltalán nem tetszik, hogy bántjátok egymást! Mi a hit? A hitet tanultuk! Te Leo, ha azt tanultad volna, hogy Jézus arab volt, annak hinnéd. De az is igaz, hogy az ember a hitéhez ragaszkodik legjobban. Ez akkor szomorú, ha az nem igaz!
István ! Szerintem senki nem sértődött meg.Ki az a hülye, aki zsidó-kereszténynek vallja magát ezen a blogon ? :) Viszont vizsgáld meg az érzelmi reakcióidat, ami kiváltotta a fenti írásodat.Nem veszed észre, pedig téged is irányítanak - tudod kik - ez a céljuk.
TörlésMinél nagyobb egy fa, annál nagyobb az árnyéka.És az árnyékban sok csúszómászó meg tud bújni.De a fának vannak gyümölcsei is. Ki lehet vágni a fát, el lehet égetni, de ettől még nem oldasz meg semmit ,és nem értesz semmit, hogy mi miért történik. hidd el, mindenki elnyeri méltó büntetését :)
hogy mi maradna utána, ha a Vatikánt felgyújtanák, szétszednék ? Totális zűrzavar, káosz, őrület. Jönnének fel a szekták, hitgyüli stb.
"Lassú víz partot mos." Egyházi berkekben is rengeteg embert ismerek, akik ennek alapján végzik reformer, felvilágosító és nagyon hasznos munkájukat.Szóval ne akarjunk olyasmit, amit később megbánnánk.
A gének:
VálaszTörlésA Science a világ tudományos újságjainak az első 2-3 megnevezett fontos újságjához tartozik. A Science 2000 november 10-i számában megjelent egy 17 professzor által írott cikk. (Mindig az első szerző alapján tudják előkeresni, ezt a szerzőt úgy tudják előkeresni, hogy SEMINO.)
Semino és munkatársai genetikával, ősgenetikával foglalkozó professzorok az Amerikai Egyesült Államokból, Olaszországból, Lengyelországból, Ukrajnából, Horvátországból, Romániából és sorolhatnám. Magyarországról nem volt a tudósok közül senki. Tehát 17 tudós föltette azt a kérdést, hogy Európa őslakossága, az ős európai gének különböző ma élő népek fiaiban milyen arányban szerepel? Magyarul: az ősgén, ami nem mást jelent, mint Krisztus előtt 35 ezer, 40 ezer évvel itt élők genetikai kódját az európai népességből mely népek hordozzák legmagasabb arányban. Magyarul a kérdést úgy lehet föltenni: kik képezik Európa őslakosságát?
Semino és munkatársai genetikával, ősgenetikával foglalkozó professzorok az Amerikai Egyesült Államokból, Olaszországból, Lengyelországból, Ukrajnából, Horvátországból, Romániából és sorolhatnám. Magyarországról nem volt a tudósok közül senki. Tehát 17 tudós föltette azt a kérdést, hogy Európa őslakossága, az ős európai gének különböző ma élő népek fiaiban milyen arányban szerepel? Magyarul: az ősgén, ami nem mást jelent, mint Krisztus előtt 35 ezer, 40 ezer évvel itt élők genetikai kódját az európai népességből mely népek hordozzák legmagasabb arányban. Magyarul a kérdést úgy lehet föltenni: kik képezik Európa őslakosságát?Az eredmény döbbenetes! Ez Y kromoszóma meghatározás, tehát a férfi kromoszóma kutatható jobban, mint a női kromoszóma. Azért, mert a férfi kromoszóma egyik lábát elvesztette, a férfi kromoszóma könnyebben utol lehet érni és bármilyen sejttöredékből meghatározható, míg a női kromoszóma vizsgálathoz év mitocondrium kell. Itt be is fejezem a szigorúan tudományos tények boncolgatását. Hanem az eredmény a kérdés tehát európai ős genetikai állományt mely nép és milyen arányban hordoz? Az Y kromoszóma kutatás alapján ez a tudóscsoport megállapította, hogy a ma itt élő, csonka Magyarországon élő, tehát a teremben jelen lévő sokadalom 95 %-ában jelen van az európai ősgén. Magyarul azt jelenti, hogy genetikus vonatkozásban a magyar lakosság 95 %-ban őseurópai gént hordoz......"
Ez a testről szólt...
De ugye tudjuk Ember= Test+Lélek+Szellem
Karácsony Sándor a magyar minőség mibenlétéről a következőt írja:
„… az, hogy „magyar”, nem faj, nem vér, hanem lélek dolga. Nem a vér alakította ki a magyar lelket, s hozta létre így a magyar fajt, hanem ellenkezőleg, a magyar lélek hatott a vérre s most és minden időben az a magyar faj, amit a magyar lélek áthatott.
Mindenki olyan mértékben magyar, amekkora mértékben magyar lélek ereje él és hat rajta keresztül..”
Élj úgy, hogy az elhívásod meghallhasd....
Mi, én, Andigrand és sokan mások tiszteljük Leo, Schwaben a ti nézeteiket is! Próbáljuk meg is érteni. Tudjuk, nehéz elviselni azt, ha az ember körül minden összeomlik, s rájön semmi sem igaz, amit annak hitt. Hogy vannak, akik a ti hiteket " bántják", vagy azokat az embereket, akikre felnéztetek. De nézzük a jó oldalát. Egyszer végre talán az igazság győz. Tudjátok milyen csodálatos volt a magyar őskereszténység hitvilága. Nem egymást irtó testvérek, férj, aki a húgának hazudja a feleségét, hogy jól éljen belőle, apa, aki szűz lányait kínálja fel, hogy megmeneküljön. Egy olyan bosszúálló isten, amely-és nem aki-mindenkit holtan akart látni, hogy imádott népe egyen és megelégedjen. Tudjátok milyen csodálatos az, hogy a magyar őskereszténységben a haldokló mellett ott volt a segítő, aki átvitte, hogy ne maradjon két lét között! Annyi sok szép dolgot vettek el tőlünk.
TörlésDe a legfontosabbat az egységet!
Egyet értek István minden szavával, és újra örvendek, hogy van... És igen, nem győzöm hangsúlyozni, hogy csak leírtam, mit gondolok, nem szándékozom ráerőltetni másra. Hogy is tehetnék ilyet, mikor Őseimnél a mellérendelés népi megnyilatkozású szelleme uralkodott, s a vallási türelmesség. Nem sértegetni akarok én.....
TörlésFogadja mindenki ezt Tőlem Szer-etet-el
Régi magyar áldás
Áldott legyen a szív, mely hordozott,
És áldott legyen a kéz, mely felnevelt
Legyen áldott eddigi utad,
És áldott legyen egész életed.
Legyen áldott Benned a Fény,
Hogy másoknak is fénye lehess.
Legyen áldott a Nap sugara,
És melegítse fel szívedet,
Hogy lehess meleget adó forrás
A szeretetedre szomjasoknak,
És legyen áldott támasz karod
A segítségre szorulóknak.
Legyen áldott gyógyír szavad,
Minden hozzád fordulónak
Legyen áldást hozó kezed
Azoknak, kik érte nyúlnak.
Legyen áldott immár
Minden hibád, bűnöd, vétked.
Hiszen aki megbocsátja,
Végtelenül szeret téged.
Őrizzen hát ez az áldás
fájdalomban, szenvedésben.
Örömödben, bánatodban,
bűnök közti kísértésben.
Őrizze meg tisztaságod,
Őrizze meg kedvességed.
Őrizzen meg Önmagadnak,
és a Téged szeretőknek.
Csak ezt lehet hallani állandóan, hogy magyar, magyar, magyar.
VálaszTörlésMindent a magyar lélek hatott át, magyar volt az első nép a Földön, magyar volt minden.
Ezt ti sem gondoljátok komolyan. A mai magyaroknak nagyon kevés közük van az akkori magyarokhoz.
Itt a neten persze megy ez, hogy ó magyarok fogjunk össze és törjük darabra rabláncainkat, de észrevettem, hogy minden magyar otthon ül, és nem tesz semmit. Ott az igazi magyar, amikor a magyar diákok betámadtak mindent! Kérem szépen, ez már igen. De ez egy idő után rettenetesen idegesítő , hogy minden magyar volt. Táltos, javasasszony, ezek mind nagyon hasznos emberek voltak, de ez a magyarság már kihunyt az emberekből, egy 21. századi modern magyarnak nehéz visszatérnie a régi rendhez.
Alkalmazkodni kell a 21. századhoz és fel kell venni a kesztyűt az elittel.
A ti magyarjaitok, akik igazi ősmagyarnak vallják magukat manapság, úgy futnak 1 roma elől mint a nyúl. Hát ilyen nagy összetartás amiről itt beszél mindenki?
Pont itt a cigányokról vehetnénk példát, kiszorítanak minket magyarokat mindenhonnan, nem lehet kimenni az utcára, mert darabra késelnek. Ez ellen álljunk ki és ne csak azt hajtogassuk, hogy egy öreg táltos valahonnan jósolgat. Táltosok már nincsenek, még ha annak is tartja magát 1-2 ember. Ez megszűnt, helyette nem táltost kéne követnünk hanem Jézust akit a keresztfán halálra döfködtek és földi életét adta az emberekért.
Gondold így......
VálaszTörlésÉs igen is az igazamért én is kiállok, mert a Biblia erre hívja fel az embereket figyelmét, hogy sok hamis próféta támad majd, és sok új tant mondanak arra, hivatkozva, hogy azok az igaziak.
VálaszTörlésErre vigyázzatok barátaim, de nagyon, egy személyt tudjatok csak Istent! A többit, ne tudjátok 100%-an állítani, hanem mindent mérlegeljetek! Ne döntsetek elhamarkodottan és ne vigyen el titeket a hév messzire az igazság keresésében. És ahogy István mondta, ti próbáltok meg megérteni minket leóval? Szerintem fordítva, ti vagytok azok akik újat akarnak teremteni és nem mi! Nem bántásból mondom tényleg, de lehet, hogy elsőnek a mai kereszténységnek kéne megértenie titeket és nem fordítva!
Kedves Schwaben!
TörlésAzt szeretném kérdezni tőled, hogy akkor ezek szerint az Ószövetség és a Biblia előtt nem is létezett Hit, tán még az Östen sem? Köszönöm válaszod!
U.I. amit állítok az nem új, (lehet, hogy néhányaknak az), több ezer éves dolog (és ez bizonyítható is... Biblia kontra Apokrif iratok, vagy Tatárlakai korong......
Andigrand!
TörlésVálaszom a következő:
Én a Bibliát 3 részre osztanám fel és nem kettőre.
Ha én tettem volna egy könyve a szent iratokat, akkor így csináltam volna:
1. Igazi Teremtések könyve.
2. Izraelitákkal kötött Ószövetség.
3. Pogányokkal kötött Újszövetség.
Mert kb. a Teremtés könyvében vagyis máshol "Mózes első könyvében" (ami kizárt, hogy lett volna valami köze Mózesnek valamihez is a teremtésből) ott rengeteg, de rengeteg hiányosság van. Oda tudnám beilleszteni az ősi vallások történetét. A teremtés története az egy hatalmas kérdőjel, az átlag embereknek. A többi a Bibliából szerintem igaz lehet, mivel az akkori zsidók sem olyanok lehettek, mint a mostaniak! Lehet, hogy egy törzsből való Árpád népe a magyar és Dávid király népe a zsidó, de aztán külön utakra tértek, ahogy a Biblia is írja. Az apokrif iratokról meg annyit, hogy rettenet nagy tudás van azon könyvekben is! Olvasom Énok könyvét is ami a Bibliából (kivették), kimaradt. Az is rettenetes nagy igazságokat állíthat, ha odafigyel az ember.
Szerintem pedig nem harcolni kell, és védekezni ellenük, bárki ellen, hisz azzal elismered, hogy félsz. És az fél elem!!!! Fényesíteni Magodat, ragyogni nap mint nap, foglalkozni azzal, hogy hogyan élj úgy, hogy Egész-ség legyen, és lásd meg, mi is van az álom világ mögött...Igen, nagyon kevés írott nyoma van bármely ősi tudásunknak, de vannak Források, s ha ezt áhítod, és képes vagy áldozatot hozni tiszta szívből,(amit egy idő után nem is érzel áldozatnak, hisz Tv-t nem nézni, az is csak az első héten tűnik áldozatnak, utána pedig .... gyönyör), utadat támogatják. Egység!!! Hidd el, hogy ez létezhet! És mert hitte, úgy is lett :-)
VálaszTörlésNézzétek meg, hogy Buddha hogy halt meg és vessétek össze Jézus halálával!
VálaszTörlésBuddha elköszönt mindenkitől és kilépett a testéből, mert a nagy Univerzumba becsatlakotott!
Jézus nem tudott senkitől sem elköszönni, sietve távozott innen rendeltetése szerint, és megélte minden ember legszörnyűbb álmát a kínzásokat!
A keresztútja borzalmas volt, és mind miattunk, ezt amit nem tudnak átírni se a táltosok, se senki! Ez így volt, és ezt meg én TUDOM!
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
TörlésAndigrand!
VálaszTörlésÉn próbállak megérteni titeket, akik az ősmagyar vallást próbáljátok feléleszteni! Tisztellek is benneteket ezért! Tényleg az egyik legszebb nyelv a magyar, és tényleg fejlett kultúránk volt a régi időnkben, ezt tökéletesen beismerem.
Nagyon szép idők lehettek, amikor mindenki békességben és boldogságban élt a Földön.
Én is ezt akarom, hogy újra ilyen legyen, de ahhoz először a végítéletnek és a feltámadásban be kell következni. Várom azt a pillanatot amikor Jézus gyönyörű fényességgel lejön a felhők közül megítélni az emberiséget. Én ezt siettetni akarnám, de nem én szabom meg:D A jelenlegi világ pusztulásnak van kitéve a gonoszság miatt. Minden emberen eluralkodott valamilyen szinten a gonosz. Imádkozzunk, hogy Isten segítsen meg minket ezekben a nehéz időkben!
Úgy legyen!
TörlésDe remélem, hogy nem bántottalak meg!:D Bocsánat ha kicsit keményebb szavakkal reagáltam.
TörlésSemmiképp nem vettem bántásnak. Csak kérlek, hidd el, hogy van Östen a Vatikán nélkül, és nem a Vatikán gyártotta. Ők az irányítást gyártották, a kalitkába zárást....
Törlésaz Öreg Isten áldása ragyogja be Léted minden rezdülését!
Schwaben2013. február 18. 16:29
TörlésÉn is így érzek.
Szeretnék minél több elveszett lelket megmenteni de nem könnyű .
Köszönöm leo!
TörlésSajnos, a gonosz játszik velünk, és próbál minket letéríteni a helyes útról, de ha állhatatosak vagyunk nem tud minket kikezdeni, ehhez szeretném én Isten segítségét lehívni, hogy minél több emberre tudjon hatni a mondandóm!
Te is gondolom így gondolod leo!
Schwaben
TörlésTeljesen egyetértek .
Én rendszeres templomba járó vagyok , és rosszul érzem magam amikor papjainkat bántják , pláne olyanok akik nem ismerik őket.
Én nem vagyok gonosz, sem hamis. De kérem a Teremtőt, hogy ezt tudd Te is majd egyszer! Úgy legyen!
Törlés– A jó, ha útjára engeded, mindig legyőzi a rosszat.
– Mondta mély dörmögő hangon az öreg, mint ahogy a fény legyőzi a sötétséget. Mondom, ha útjára engeded.
Mint ahogy a tiszta tükör útjára engedi a fényt, odatükrözi, ahova irányítod. A tiszta tükör. Vakult tükörben elvész a napfény, gyerek. Igyekezz hát, hogy tiszta tükör lehess, amilyennek Isten megteremtett, s akkor tied lesz az Ő jóságos ereje, tied lesz mindég, továbbsugárzása…
Nehéz ezt felfogni, tudom – tette hozzá kis szünet után -, pedig ebben rejlik a nagy titok…
Micsoda titok? – fakadt fel a gyermekből a kíváncsiság.
Az öreg ránézett. Bozontos fehér szakállától látni se lehetett az arcát, de a szeme úgy izzott elő a nagy karimájú fekete kalap alól, mint lába előtt a parázs.
- Micsoda titok? Hát a teremtés titka!
Isten s ember titka, gyerek! Megvagyon írva a Szent Könyvben is, minden pap olvassa, s mégse érti. Pedig ott van a szeme előtt: teremté Isten az embert tulajdon képére, s adott néki uralmat mindenek fölött! Uralmat, érted? – mordult a gyerekre szinte haragosan
- Uralmat, s nem szolgaságot! Erről szólt Krisztus Urunk is, amikor azt mondotta volt, hogy: „ha csak annyi hitetek lenne, mint a mustármag, azt mondanátok ennek a hegynek: eridj odébb! S bizony mondom, odébb mozdulna nyomban!” Már pedig a mustármag a minden egyéb magvak közt is a legkisebb, érted? De még ennyi hit sincs senkiben manapság, ez a baj …
A gyerek csillogó szemei rávilágítottak.
- De magában van ugye, Öregapó?
Az öreg ránézett, s nézte hosszasan.
- Benned is van, gyerek – felelte csöndesen --, érzem és tudom, hogy ott van benned is az erő, amit Isten adott azoknak, kik ismerik a jók titkát. Emlékszel mit tanítottam neked a minap a kis üveggel, amit ott leltünk az ösvény szélén?
A nap ránézett a kicsi üvegre, s a kicsi üveg alávetette a fényt a szakadékaljára, ahova a nap sugara másként el nem jutna soha. Emlékszel? Nahát. Mondtam volt azt is, és soha el ne feledd, olyanok vagyunk mi is, mint az a kicsike törött üveg, Isten fényét kell beletükrözzük az emberi világ sötétségébe, s ha ezt megtesszük, eleget tettünk a parancsnak, ami a világra hozott, s a parancsadó Úristen megvédelmez minden veszedelemtől. De ha nem tesszük meg, amit az Úr parancsolt, akkor semmirevaló szemét vagyunk mi is, akár csak az a törött üveg az út szélén, amit a sárba tapos a jószág.
Éppen hallgattam az idők jelei oldalon, egy rádiós beszélgetést nemrégiben és ott egy nő, akit elvittek az idegenek, azt állította hogy:
VálaszTörlés"Megvizsgálták a nemi szervemet és valamilyen keresztezést kezdtek el hadoválni egymás között én úgy értettem, de kimondtam Jézus Krisztus nevét és azonnal abbahagyták amit csináltak és letettek a gépükből"
Na most, ha ez igaz akkor megint azt csinálják sátán seregei mint régen amikor embert kereszteztek állatokkal. Így lett pl. Hórusz isten is, aki egy gigász volt mivel angyal és ember ivadéka volt ezért pontosan értett mindenféle mágiához és matematikai elméletekhez. És félek, nehogy a mai magyar ember elkezdjen ilyenekben hinni, hogy valójában Hórusz Jézus régebbi reinkarnációja volt. Ez mág alapból is félelmetesen hangzik, hogy Jézus madárfejű istenségként jelent volna meg. Ezek az istenek valójában, az akkori emberek tényleg Istennek tekintették ezeket a lényeket, de nem istenek voltak csak gigászok, nefilimek!
És itt akinek van szeme, olvashatja, hogy lehet, hogy az Ószövetség még sem mondd hülyeségeket!
Andigrand
VálaszTörlés"- Micsoda titok? Hát a teremtés titka!
Isten s ember titka, gyerek! Megvagyon írva a Szent Könyvben is, minden pap olvassa, s mégse érti. Pedig ott van a szeme előtt: teremté Isten az embert tulajdon képére, s adott néki uralmat mindenek fölött! Uralmat, érted? – mordult a gyerekre szinte haragosan"
Az én bibliámban igy van .
Teremté tehát az Isten az embert az ő képére, Isten képére teremté őt: férfiúvá és asszonynyá teremté őket.
És megáldá Isten őket, és monda nékik Isten: Szaporodjatok és sokasodjatok, és töltsétek be a földet és hajtsátok birodalmatok alá; és uralkodjatok a tenger halain, az ég madarain, és a földön csúszó-mászó mindenféle állatokon.
És monda Isten: Ímé néktek adok minden maghozó füvet az egész föld színén, és minden fát, amelyen maghozó gyümölcs van; az legyen néktek eledelül.
30
A föld minden vadainak pedig, és az ég minden madarainak, és a földön csúszó-mászó mindenféle állatoknak, amelyekben élő lélek van, a zöld füveket adom eledelül. És úgy lőn.
És látá Isten, hogy minden amit teremtett vala, ímé igen jó. És lőn este és lőn reggel, hatodik nap.
......minden pap olvassa, s mégse érti.......
Törlés....Mint ahogy a tiszta tükör útjára engedi a fényt, odatükrözi, ahova irányítod. A tiszta tükör. Vakult tükörben elvész a napfény, gyerek. Igyekezz hát, hogy tiszta tükör lehess, amilyennek Isten megteremtett, s akkor tied lesz az Ő jóságos ereje, tied lesz mindég, továbbsugárzása… .....
Légy tiszta tükör, a Teremtett világban. Nyári illatos mezőn, simogató, langyos esőcseppek csordulnak alá a bőrödön, tudd, Egy vagy Vele, érezd az Östent magadban, a Te Belső Templomodban, a Szeretet mindent gyógyító rezgése járja át minden sejted, mosolyra fakaszt kívül, belül, érzed, hogy Egy vagy Vele.
Adj hálát mindig a Létedért a Teremtőnek. Mert ő ezeket teremtette, nem a romokat.
Hulivuli!
TörlésKöszönöm hozzászólásod. Minden véleménynek örülök, nekem is van mit tanulnom. Tudod sok igazság van a szavaidban. Tekintettel arra, hogy az emberek tele vannak félelemmel, hiszen mindenféle dologgal ijesztgetik őket. Igaz, egy ilyen esetben pánik törne ki.
Valamerre azonban menni kell. A hazugságnak egyszer véget kell érnie. Én eljutottam oda, hogy a legtöbb hírt óvatosan, kételkedve fogadom. Mindig bennem az, mi van ha...ha igaz...vagy nem egy hír, egy kutatás stb. Amiben nem kételkedek, az a magyarok ősisége,- amiben persze volt a magyari, vagy szkíta népen közötti csatározás is, háború is-ami egészséges büszkeséggel, és csodálattal tölt el a tudásuk, hitük miatt.
Tudod egy olyan világ rajzolódik ki a pásztorok, öreg nénikék szavaiból, ami sokkal szebbnek, jobbnak tűnik, mint ez a mai. Én szívesen élnék abban ma is. Biztosan ott is voltak hibák, nehézségek, a mostanihoz képest számomra még mindig vonzóbb.
Ami a keresztényeket illeti. A zsidó-kereszténység a hivatalos megnevezés. Erre általában senki sem figyel. Azért írtam így, hogy nyilvánvalóvá tegyem a különbséget az igazi és a hamis kereszténység között. Én arra vágyom, hogy kiderüljön az igazság. A régi szkíták, és a még ősibb eleink elfogadták bárkinek a hitét. Az arabok Istene ugyanazon Isten, csak más a neve. A magyarok sosem bántottak senkit a hitéért.
Az jó, ha valaki hisz Jézusban. A mai feladatunk Őt megvédeni, hiszen minden irányból támadják, nekünk kell az Ő akaratát beteljesíteni azáltal, hogy az Ő létét igazoljuk-Halotti Lepel tisztességes vizsgálatával-és a Ő valódi tanításait megpróbáljuk a hamisításoktól megszabadítani.
Üdv István
Schwaben barátom!
TörlésUgye szólíthatlak így? Ne haragudj, nem kötekedésképpen. Hogyan lett pogány a pogány??? Ki döntötte el, hogy pogány? Az ószövetségben Jehova a zsidók, és csakis a zsidók Istene. Jehova a más népek által lakott földekre küldi a zsidókat, és nekik adja. Mire fel? Jehova eldöntötte, hogy " felvigyem őt arról a helyről, jó és tágas földre, tejjel és mézzel folyó földre, a Kananeusok, Khitteusok, Emoreusok Perizeusok, Khivveusok, és Jebuzeusok lakóhelyére." Mózes II. könyve3.8.
Ez helyes? Ez erkölcsös? Elvenni a mások földjeit, javait? Milyen "Isten" az, aki megparancsolja a népének, hogy azokat, akik a megszállásra kijelölt földeken élnek, egytől-egyig IRTSÁK KI? Tudod hány kánánitát öltek meg? A régészek megtalálták a városaikat, a csontjaikat. Mit ír a Biblia? Hogy szinte állatok voltak,stb. Ilyen könnyű volt megokolni a mások kiirtását.
Elgondolkodtál már azon miért hemzseg a Biblia magyar nevektől, elnevezésektől? Miért nem lehet egy magyar büszke arra ami az őse volt? Amerikában kitűzhetik bárhová a zászlót, mi bűnösök vagyunk, ha megpróbáljuk levakarni a mocskot elvett múltunkról?
Az pedig, hogy a magyar már nem az ami volt, arról mi, csakis mi tehetünk. Ahogy azért is, hogy mások, jobbak legyünk. Síránkozunk, hogy milyen szar minden! Én Miskolcon élek, cigány szomszédaim vannak a telken. Tudom ki milyen. Én aláírtam a miskolci Világsátor elleni tiltakozást.
A lényeg, hogy igyekezzünk felvilágosítani egymást. Mástól is elvárom, hogy legalább kísérletet tegyen akár az én álláspontom végiggondolására.
Persze, hogy vannak rendes papok. Mi nem bántjuk a rendes papokat. Sok egyházi ember küzd a hazugságok ellen. Lehet hihetetlen, a Vatikán belül is számos kutató pap van, akik felfigyeltek a visszásságokra. Minden tisztelet megilleti őket. A főnökök azonban rendszerint elhallgattatják ezeket...
TörlésLeo!
TörlésKöszönöm, hogy egyet értesz velem és támogatod a hozzászólásaimat!
Kedves István!
A magyar nevek és helységek a Bibliában tényleg megtalálhatóak és rosszként vannak feltüntetve tényleg 1-2 helyen. Csak ezek a tudósok akiket írtál, mást is találtak: GYEREKET ÁLDOZTAK ÉRTED? A jebuziták, meg az ilyen paraziták. Gyerekek csontjait találták akit Molochnak meg Baálnak áldoztak fel! Isten nem tett semmi rosszat ezzel a lépéssel, hiszen Isten mindenható, ne tagadd meg, hogy büntetés is kell néha az ember fiainak, hiszen egy anya, vagy egy apa is feddi gyermekeit. Isten is büntet, ha kell.
Gondolj bele, ha Isten nem büntetne, akkor lehet, hogy a ma nem lenne ember a Földön! István! Kérlek ne dőlj be mindennek! Nem oktatni akarlak, én sem dőlök be minden kereszténységnek mondott dolognak. Nem ugyanabban hiszek, amiben pl. Kálvin vagy Luther hitt, ezért nevezik az embert embernek mivel mindenki a saját útján, de mégis egy közösség által juthat el Istenhez. Én büszke vagyok, arra, hogy édesanyám családjából 1 ember Horthy kardhordózója volt! És a rokonaim is büszkék erre, édesapám népére is büszke vagyok a svábokra! Én sem vagyok teljesen magyar, de büszke vagyok mégis erre is arra is! Én nem vagyok miskolci, de helyesen tetted, hogy aláírtad a világsátor elleni papírt! Vona Gábor igenis ezzel jót tett Miskolc lakóinak.
Egyet hadd jegyezzek meg! Akit bánt, hogy Avatara kisasszonyt bántom most meg ezzel azért bocsánat,de amit ő tett, számomra nagybetűs Gonoszság.
Azt mondta, hogy Isten fia Jézus egy pártus herceg aki NEM ISTEN FIA, mivel mindannyian Isten szó szerinti fiai vagyunk. Jézus Isten létét kérdőjelezte meg, ahogyan Sátán tette ezt Jézussal. Ezt mondta Jézusnak Sátán: Neked adom ezt a földi királyságot, csak mondd ki, hogy te nem Isten fia azaz nem a Messiás vagy, Jézus erre azt mondta, hogy távozz innen SÁTÁN!
Avatara nagyon cukin beszél, de közben hazugságokat szól a szája. Mondogatja, hogy arany apácska meg hold anyácska így meg úgy, de Jézus nem atyácska, de még Isten sem volt szerinte. Röhej ez a nőszemély, és mély megvetést mutatok iránta, de még is imádkozok, hogy az ilyen emberek rájöjjenek, hogy balgaságot szólni és ezzel becsapni egy nagy nemzetet, gonosz dolog.
Hát erre az egy rendes hívő keresztény véleménye, hogy ő is csak egy hamis próféta!
Áldás Schwaben!
TörlésHogy jött ide Avatara? nem értem
Khm... mostan, akkó gyöve egy kicsiny off:
TörlésKérdezem tisztelettel - ha mán felvetődött -, hogyhát... ugyan a Vona Gábor bácsi mégis miféle jót cselekedett Miskolcz-nak városjával? Mán úgyértem... azzal, hogy leutazott a aláírásgyűtésre adott időszak utolsó (vagy azelőtti) napján s jól megmutatta a orcáját bele a kamerákba, meg megszorongatta pár pógár kezit, meg meglapogatta a helyi szervezetük egy-két emberének vállacskáját - jelezvén; jó dógoztak.
Értem én, hogy mifelénk itten Kelet-Magyarországon, meg főleg Borsodban (megpersze Szabolcsban) elég combos a Jobbik. De... azér aztat se feledjük el, ugyanolyan politikás arc, mint a többi. Mégha időnként olyan dolgokat is feszget, amit a többi igyekszik takargatni.
Éshát... mint tugyuk a politika, az szócsavargatás, meg magamutogatás, meg irányítás, meg... S azé ebbe jól beletanultak a srácok. (A nagy lendület meg hirtelen nincs sehun.)
Jézus pedig Isten fia volt. Ahogy te is az vagy, én meg Isten lánya vagyok! Benne van a Bibliában, hogy mindannyian Isten gyermekei vagyunk, és Jézus a Test-Vérünk! Ő hívott így minket. Én hiszek neki.
TörlésSzerintem Avatara is ezt akarta mondani. Hogy Jézus pártus herceg volt-e vagy sem... Hát erről sokat lehetne vitatkozni. De én azt kérdezem, hogy miért fontos az, hogy Jézus milyen származású volt? Nem az a lényeg, hogy hogyan élt, és mit tett? Nem a tettek számítanak?
István!
VálaszTörlésTe akkor különbséget teszel jó ember és jó ember között!
Te sem vagy akkor más mint a cionisták, hiszen ők is azt mondják, hogy ők Isten kiválasztott népe, te meg azt mondod,hogy a magyar.
Szóval egy norvég asszony, aki finom ebédet és kedvességet ad férjének, nem ismerheti Istent mert ő nem volt magyar...
István a mi feladatunk megszabadítani saját magunkat a hülyeségek kavalkádjától, és mindig tájékozódni ahogy te is teszed. A szkíta történeteket sem kell mindig benyelni, és rohanni az ősmagyarság felé! A mi dolgunk igazat szólni és nem a "zsidó-keresztényeket"(pl. engem) megvetni! Az én népem a magyar pogány volt, és Jézus magába olvasztott minket, egy közös hitbe, ez a ma ismert Bibliai kereszténység.
Keress fel egy papot vagy egy tiszteletest aki eligazít egy kicsit a mai modern megtévesztésektől. A mi papunk helyeset beszél, és szereti az egész község.
Ez is megérne egy "misét"! Vajon miért titkolják el előllünk? Erről nem beszélnek a "nagy egyházak"!
VálaszTörléshttp://aranylaci.freeweb.hu/nag-hammadi/00%20-%20bevezetes.htm
Ezt egyszerűen nem tudom elhinni, pedig sok mindent láttam már.
VálaszTörlésÉn is véletlenül találtam rá. Elkezdtem egy kicsit keresgélni a Szent Grál nyomában, mert rengeteg könyvet elolvastam már róla, gondoltam interneten is utánanézek. (Szerintem az egyik leghitelesebb Bunyevácz Zsuzsa könyvei a Szent Grálról.) No, ekkor hallottam először Mária Magdolna evangéliumáról. Elkezdtem keresgélni, aztán egy angol honlapon megláttam ezt a szót, hogy gnosztikus kódex. Mondom magamban, hogy ez meg micsoda? Életemben nem hallottam róla! Utánanéztem, és csodák csodájára...
TörlésEzek az evangéliumok alapjában rengetik meg a mai egyházak tanait, meg a cionistákat is! :-) Éppen ezért a lényeg, hogy ne tudjon róla senki. Csakhogy eltitkolni már nem tudják, mert bizony ezek léteznek, és az internet világában, ahová még nem tudnak belenyúlni és cenzúrázni, terjed... (Még)
Én biztos, hogy ezek alapján fogom tanítani a gyermekem, meg a családomban élőket is! Tiszta, egyszerű, és csakis a tiszta szeretetről szólnak.
Ez egy nagyon érdekes film
VálaszTörléshttp://www.kma-hu.com/index.php?option=com_k2&view=item&id=126:180-fokos-fordulat&Itemid=3
Pikkelyes
TörlésEz elég szörnyű! Az én idegzetem nem bír ilyet.
TörlésBizony, a holokausztot nem lehet tagadni, mert megtörtént. Viszont a tények azok makacsok. Nem 6 millió zsidót ölt meg Hitler! Ennél azért jóval kevesebbet. Én azt mondom, hogy a zsidók emlékezzenek meg a holokausztról, mi meg a magyarjainkról, mert azért a kommunizmus időszakában nagyon sok magyar halt meg ugyanilyen módszerekkel mint a nácitáborokban a zsidók. (Tormay Cecile Bújdosó könyv, érdemes elolvasni)
Meg azért azt se felejtsük el, hogy kik pénzelték Hitlert! Kiknek volt az érdeke a holokauszt, kik utálták a megkeresztelkedett zsidókat?
Ja, és a judeokereszténységet nem illik összekeverni a kereszténységgel. Nem ugyanaz!
Kedves Schwaben!
VálaszTörlésMiért érted félre minden szavam?
Nem rohanok az ősmagyarság felé. Miért bánt téged a magyar múlt? A magyarok a szkítáknak nevezett népek közé tartoztak. Ahogy a hun, palóc, dák, kurd, etruszk baszkok elei, székelyek, stb. Olvasd el a külföldi régészek véleményeit. Ők tudják!
Melyik ősmagyar nép a te pogány néped? A magyarok már a Világ Világossága előtt is hitték az EGY IGAZ ISTENT, az ANYA ISTENNŐT, ÉS A FIUKAT. Így volt a Szent Háromság Atya, Anya és Fiú. Van egy ékírásos kő valamelyik múzeumban, melyre rá van vésve Jézus születése előtt 2000 évvel, hogy- ezzel a szöveggel-a Világ Világossága meg fog születni.
Miért nézel rám ellenségként? Nem én vagyok az ellenség! 150 éve még a magyar tudta kicsoda! Ma meg tűri, hogy egyre lejjebb tapossák. Miért? Mert nincs öntudat! Mert semmi, szar, az Ural hegységeiből lemászott vadállatnak tartanak minket Európában, sőt egy nagy semminek tartja magát a legtöbb magyar.
Ha tetszik, ha nem, a jézusi kereszténységet valló őseinket Istvánék módszeresen irtották. A magyarul nem beszélő idegen papok segítségével ránk kényszerítették a másik kereszténységet. Mond, hogyan térítettek ha a nyelvet nem ismerték? Olvasd el az inkviziciós jegyzőkönyveket. Olvasd el az idegen papok véleményét az úgynevezett pogány magyarokról. 1500-ra félmillió magyar öltek meg! Tudod te mit vesztettünk? A múltunkat! A vallásunkat, a felebaráti szeretet, egymás segítését, a magyarság ősgesztákba foglalt sok tízezer éves múltját. Bárki hülyének nézhet a sok tízezer év miatt. Idővel minden kiderül.
De ha ez a kényszerítés nem történik meg, melyért természetesen a magyar nép is felelős, ma nem ilyen szövegeket vágunk egymás fejéhez, hanem egyetértésben építjük az országot!
Mi volt a bűnük a régi magyaroknak? És a mi bűnünk ma? Az, hogy magyarok vagyunk, és még mindig élünk. És az a rossz hírem van, hogy nem is fogunk kihalni a Kárpát medencéből!
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
TörlésDe a sváb is olyan mint a magyar, mivel a jelképünk a rozmaring.
TörlésAhogy a rozmaringot ledugod a földbe, egyből megfogja, még gyökéreresztés előtt!
Én svábságomra is nagyon büszke vagyok, pedig már sokan mondták, hogy ne hogy az önkormányzatban átirassam az állampolgárságomat svábra, mert megint feldobnak a magyarok ha úgy adódik és visznek táborba! Hát én inkább bevállalom a golyót a svábokért mert egy rettenetesen tisztességes nép!
http://www.ipari.vein.hu/?q=book/export/html/167
TörlésItt a dunai svábok vagyis a mi hagyományaink története, ha elolvassátok, ti is meg fogjátok látni, hogy mi is egy misztikus hittel rendelkező nép vagyunk!
Nem érti félre! Pontosan tudja, miről van szó.....
VálaszTörlésMóricz János levelei Ecuádorból Pataky Lászlónak Békéscsabára részlet:
Azóta sok víz folyt le a Dunán, s itt a Macsángarán, sok mindent megtanultam, olyat is mit előbb nem hittem volna, s ha valaki azt komolyan állítja, a fantázia világába utaltam volna. Ma tudom, hogy nem vagyok "fölfedező", mert amire én rájöttem, azt nálamnál sokkal jobban tudta a Vatikán, a spanyol korona, a Habsburgok, s a héberek. Csak mi nem tudtuk, hogy kik vagyunk, csak nekünk volt tilos, saját múltunkat ismerni. Mindezt tisztázta nekem egy héber Argentínában, ki nevetve mondta. "Tudja Móricz úr, csak a magyarok olyan hülyék, hogy ők elhitték, hogy ők nem hunok, mert mi nagyon jól tudtuk, hogy a magyarok hunok, s az indiánok is hunok. Most maga rájött, de ne beszéljen erről, mert kár lenne magáért. Majd csinálunk mi magából olyan nagy tudóst, olyan gazdag embert, hogy na. Csak Amerikáról ne beszéljen! Jó volt így ezer évig, jó lesz ezután is. Maga úgysem tudna változtatni. Hagyja maga a magyarokat, úgy ahogy vannak, azok hülyék! "
Teljes: http://www.magyarvagyok.com/kultura/hungarikum/innen-onnan/innen-onnan/3593-Moricz-Janos-levelei-Ecuadorbol-Pataky-Laszlonak-Bekescsabara.html
Nem értek én félre semmit, tényleg pontosan tudom, hogy itt ki miről beszél! Mindenkinek meg van a maga véleménye, nekem is, de én beismerem, hogy néha biztosan balgaságot beszélek, de én legalább beismerem.
TörlésAkkor most mesélek nektek egy igazi történetet amelyet sváb elődeim hagytak rám:
Amikor a svábokat Mária Terézia betelepítette Magyarország területére, alig tudtuk felverni itt sátrunkat. Betegségek folytán a svábok meghaltak akkoriban. Ekkor II.József betelepítette még egyszer svábokkal a magyar földeket, és itt sikerült is gyökeret vernünk, hiszen a svábok jelképe a rozmaring, amelyet ha ledugsz egyből kigyökeredzik és rohamosan nő!
Ezek után a svábok elkülönültek a magyaroktól, de mégis már feladtuk svábságunkat és keveredtünk a magyarokkal:D
Csak tudjátok van egy fájó pontom:
Amikor a VH alatt a svábok megvédték a magyarokat, mit kaptunk cserébe? Elvették földjeinket az oroszok és nem is itt élő csángóknak adták akik csodálkoztak, hogy ezeknek a rohadt sváboknak a pincében is villany ég!
Mi egy fejlett kultúrával rendelkeztünk és ezt meg is osztottuk a magyarokkal. Ezek után a magyarok szó szerint elárulták akik megvédték őket és szegény dédnagyapámat elvitték Novidombászba 6 évre, nagymamám és édesanyja ekkor egyedül maradtak, föld, és élelem nélkül.
Utána el kellett felejtenie a sváboknak a német nyelvet mivel, ha itt az iskolában németül beszéltél lelőttek. Akkor itt kérem, hol az igazság?
Nem kell a magyarokat sem sajnálni, hiszen én vagyok rá a példa, hogy magyar is vagyok sváb is vagyok de mégis a svábságomat jobban becsülöm. Miért van ez így szerintetek? Jaaaaa, lehet azért mert az én népem kiállt saját magáért. A magyar hol állt ki saját magáért??? Sehol, ez a nagy büdös helyzet itt.
Nagyapai részről , meg egy orosz tiszt MAGyar ráhatással darabokra lövette egy 4 éves gyerek szeme láttára az ő apját. Gratulálok ezért biztosan ki kell állnotok nektek is!
Ti ne a mostani magyarokat tiszteljétek, akik már nem azok a szkíták akiket ti tiszteltek. A fejlett ősmagyar nemzetek már letűntek, de a mostani magyarság, hát... A lényeg a lényeg, hogy én magyar is vagyok, sváb is vagyok tehát erre is-arra is büszke vagyok.
Bocsánat, hogy 2-szer írtam ugyanazt azt hittem, hogy nem írja ki:D
TörlésAndigrand!
VálaszTörlésÉn is üdvözöllek
István
Áldás István!
TörlésElveszett Kereső!
VálaszTörlésÜdv Neked is. Egyszer még sörözhetünk
István
Az Egység igenis létezhet!!! És mert hitte, úgy is lett!
TörlésHiszek Egy...
Nyirtass!
VálaszTörlésSzeretnék Tőled kérdezni valamit. Te Cion bölcseiből idéztél. Az egy köztudottan antiszemita mű. Vagy mégsem??? Tudod te hány zsidó van a zsidó-keresztény egyházakban? Az volt Paskai is, és lehetne folytatni a sort.
Lustiger bíboros, párizs érseke nyíltan mondta, hogy ő nem tagadja meg zsidó származását. És még hányan vannak. De ez így helyes, ez az ő kereszténységük. Meg egyébként is. Belülről lehet a legjobban bomlasztani. Ezt a magyartól senki jobban nem tudja. Három összegyűlt magyar közül 1 az ártó konkoly!
De lesz ez még jobb is! Idő kell a dolgok átértékeléséhez! A hit rendben van, hit nélkül semmi az ember.
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
VálaszTörlésEzt a megjegyzést eltávolította a szerző.
VálaszTörlésÜdv Schwaben!
VálaszTörlésNem teszek különbséget jó és jó ember között. Én sosem állítottam, hogy a magyar kiválasztatott. Mutass már rá én hol írtam ezt? Neked, aki jó embernek tartod magad,- valószínűsítem igaz magyar hazafinak is-hogy nem örülsz a magyarok ősiségének? Magyarországon élsz, magyar vagy. A románok mindent megtesznek hogy nagyobbá tegyék nem létező ősiségüket. Elhiszik, vallják a dák múltat, holott semmi közük hozzájuk.
MI AZT AKARJUK VISSZAKAPNI, AMI A MIÉNK VOLT! Elhazudott, meghamisított múltat. Ez miért bán téged? Nem írunk nem létező dicsőséget. A
tudásunk miatt érzett büszkeség is sértő számodra? Most sorolja fel az ember, hogy a magyar ész mit adott a világnak? A keréktől az alsógatyáig?
Egy országban élünk, magyarok vagyunk. Egyetlen út van előre, az információ átadása. Ma azért tart itt az ország, mert az emberek többsége semmit sem tud, csak bambán bámul ki a fejéből. Te mit teszel magyar társaidért?
A másik óriási probléma a negatív hozzáállás. A magyar csak nyög, hogy minden milyen szar, aztán azt is kapja. Az állandó síránkozáson kellene változtatni. Jöhet olyan kormány, olyan vezetés, amelyik magyar, amelyik értünk él, a mi haladásunkat tartja a legfontosabbnak. Csak hinni kell benne!
Üdv