Hivatalos és magas szintű bejelentés hangzott el mind a Földet évezredek óta látogató földönkívüli fajokról, mind a Földet irányító háttérhatalmi erőkről és azok főbb szervezeteiről.

Citizen Hearing On Disclosure (CHD) konferencia múlt hónapban Washington DC-ben zajlott le, amely tulajdonképpen magas szintű szakértők és tanúk meghallgatása annak érdekében, hogy az emberiség minél előbb tudja meg az igazságot ebben a kérdésben.
Jelmondatuk: "Ha a Kongresszus nem végzi el a dolgát, az emberek majd megteszik!"
A Földön élnek földönkívüliek, legalább 4 különböző faj látogatja a Földet, melyek valószínűleg eltérő szándékokkal teszik ezt. Elmondta Paul Hellyer, hogy tudomása van arról is, hogy legalább ketten az amerikai kormánynak dolgoznak.
Az emberiségnek joga van tudni a létezésükről és a már kialakult együttműködésről.

Nektek már nem újdonság, - de sok ember még mindig nincs tisztában azzal - , hogy "a Földet egy titkos társaság vezeti, amelynek tagjai a Külkapcsolatok Tanácsa (CFR), a Bilderberg-csoport és a Háromoldalú Bizottság (Trilateral Commission), a Nemzetközi Bankkartell, az Olajkartell, a különböző hírszerző szervezetek tagjai és a katonai junta választott tagjai, ők titokban akarják tartani ezeket az információkat az emberiség előtt."
És akkor még nem is beszéltem a 13 vérvonalhoz tartozó Családról, az Illuminati Vérvonalról, mely az egész piramist uralja, a tetején egy nagy családdal....... (ezt pedig teszem hozzá én... SBG Buddha)
És akkor még nem is beszéltem a 13 vérvonalhoz tartozó Családról, az Illuminati Vérvonalról, mely az egész piramist uralja, a tetején egy nagy családdal....... (ezt pedig teszem hozzá én... SBG Buddha)