Ukrajna a Kelet és a Nyugat határán - Drábik János kiváló írása az igazságról

"Oroszország háborút akar - Nézd milyen közel merészelte tolni országát a katonai támaszpontjainkhoz!"

Akár ez is lehetne a mottója mindannak az álságos politikának, amit a szemünk előtt folytat az euró-atlanti érdekszövetség az USA által dróton rángatott Európai Unióval, "meghackelt" idegen érdekek segítségével létrehozott, de lényegében impotens ukrán kormánnyal és a kitört háborúval együtt.

Idióta bábpolitikusok még annál is idiótább orosz-ellenes szankcióival, amit igenis joggal nevezhetünk akár "gazdasági öngyilkosságnak" is..... 

Drábik János a tőle megszokott konkrét és világos látásmóddal elemezte a helyzetet, ezért is tartom fontosnak írása megosztását.... (SBG Buddha - VilagHelyzete) 

Drábik János írása >>>

A Nyugat 1989-től kezdődően következetesen nyomult keletre és bekerítette Oroszországot. Ez a folyamat - az Ukrajna bekebelezésére végrehajtott NATO államcsínnyel - riasztó fejlemény Oroszország számára.

A washingtoni döntéshozók - kihasználva a szétesett Szovjetunió nyomán kialakult kaotikus állapotokat és Oroszország belső összeomlását - lényegében megszegték minden ígéretüket, amit Gorbacsovnak tettek. Oroszország számára a mélypontot az 1997-98-as és 1999-es esztendők jelentették.
Amikor Putyin kormányfő lett, érthető módon új, megbízhatóbb barátok után nézett munkatársaival együtt. Elsősorban Kína jöhetett ebből a szempontból számításba. 

A Nyugat azonban tovább folytatta agresszív terjeszkedését Kelet felé. 2008 áprilisában a NATO államok vezetői deklarálták, hogy az észak-atlanti szerződés szervezete üdvözli Ukrajnának és Grúziának azt a törekvését, hogy a NATO tagjai lehessenek. Bejelentették azt is, hogy megállapodtak a két ország kormányával és ennek értelmében Ukrajna és Grúzia a katonai szövetség tagjai lesznek. Ez a bejelentés is hozzájárult ahhoz, hogy az akkori Grúz elnök, Szaakasvili, fegyveres támadást intézett az Abházia és Dél-Oszétia ellen, beleértve az ott tartózkodó orosz békefenntartó csapatokat is. Putyin erre a provokációra gyors és kemény választ adott.

A Nyugat által az Ukrajnában 2013 novemberében beindított eseménysorozat végülis a törvényes elnök, Viktor Janukovics eltávolításával járt, és a véres utcai tüntetések nyomán egy nyugat-barát érdekcsoport került hatalomra Kijevben. A NATO által támogatott kijevi államcsíny azonban megkongatta a vészharangot Oroszország számára. 2014. május 23-án Putyin a következőket mondta a CNBC (Consumer News and Business Channel) Amerikában és Kanadában működő televíziónak adott interjújában:

„Államcsínyre került sor. Elutasítják, hogy beszéljenek velünk.

Úgy gondoljuk, hogy a következő lépés Ukrajna bekebelezése lesz és a NATO tagja lesz.

Elutasították, hogy párbeszédet folytassanak velünk. Kijelentjük, hogy a NATO hadiinfrastruktúrája közeledik a határunkhoz. Azt mondják, ne aggódjunk. Ennek semmi köze nincs hozzátok.
De holnap Ukrajna a NATO tagjává válhat és holnapután a NATO rakétavédelmi egységei telepíthetők ebbe az országba.”

Másnap az orosz elnök újból felhozta ezt a témát és szemrehányást tett a Nyugatnak, hogy semmibe veszi Oroszország érdekeit. Feltette a kérdést: „Mi a garancia arra, hogy egy erőszakos hatalomváltást követően Ukrajna nem lesz a NATO tagja?”

Putyin ismételten visszatér a rakétavédelmi egységek telepítésére. Úgy látja, hogy ez létében fenyegeti Oroszországot. Korábban, 2014. április 17-én, erről részletesebben is beszélt a sajtónak:

„Felhasználom az alkalmat, hogy szóljak néhány szót a rakétavédelemről. Ez nem kisebb, inkább nagyobb jelentőséggel bír, mint a NATO keleti irányú terjeszkedése. Egyébként a Krím-félszigettel kapcsolatos döntésünket részben ez váltotta ki. Bizonyos logikát követtünk.

Ha nem teszünk semmit, akkor Ukrajnát bevonják a NATO-ba és NATO hadihajók fognak Szevasztopolban állomásozni.”

(A legutóbbi rakétavédelmi rendszerek kulcselemei már hadihajókra vannak telepítve.)

Putyin így folytatta:

„Tekintettel az amerikai rakétavédelmi rendszer részeinek a telepítésére, ez nem védelmi rendszer, hanem egy olyan támadó potenciálnak a telepítése, amely messze van Amerikától. Szakértői szinten mindenki jól tudja, hogy ha ezeket a rendszereket közelebb telepítik a határainkhoz, akkor a mi szárazföldi telepítésű stratégiai rakétáink az ő hatósugarukba kerülnek.”

Amerika és a NATO részéről azzal a nem nagyon meggyőző feltételezéssel álltak elő, hogy ez nem Oroszország ellen irányul, hanem az Irán által a jövőben kifejlesztett rakéták ellen.

Az atlanticizmus és az eurázsizmus konfliktusa Ukrajnában: Alexander Dugin, a moszkvai Lomonoszov Egyetem tanára szerint, Ukrajnában nem az Európa-barát demokratikus és liberális ellenzék került konfliktusba egy tekintélyuralmi rendszerrel, amelyben az elnök töltötte be a diktátor szerepét. Ez a megközelítés azért téves, mert ma már nem lehet a világot felosztani úgy, ahogy az a hidegháború idején történt. 

Nincs demokratikus világ, amely szemben áll az antidemokratikus világgal, amelynek az élén az orosz elnök, Putyin áll. Oroszország nyugati mércével is liberális demokrácia, elég, ha az orosz alkotmányt vesszük közelebbről szemügyre. Oroszországnak demokratikus választási rendszere, működőképes parlamentje van és gazdasága a szabadpiac-gazdaság szabályai szerint működik. Az alkotmány nyugati minták szerint készült és Vlagyimir Putyin, elnökként a demokratikus országok mintájára gyakorolja hatalmát. Oroszország többé nem monarchia, nem is diktatúra és a jelenlegi rendszer nem hasonlítható a szovjet kommunista rendszerhez.

Milyen ideológia húzódik meg Nyugat- és Kelet-Ukrajna szembenállása mögött?

A pénzhatalmi világelit tulajdonában lévő globális média mégis azt sulykolja a világ közvéleményének a tudatába, hogy Ukrajnában az Európa-párti, demokratikus és liberális oldal áll szemben a tekintélyuralmi rendszerrel, amelyet egy diktátori hatalommal rendelkező elnök irányít. Azok, akik diktátornak nevezik Putyint, nem ismerik az orosz gondolkodásmódot. Még azok sem tagadhatják, hogy Oroszország liberális demokrácia, akik nem szeretik a jelenlegi orosz politikai vezetést.

Ennek megértéséhez világos geopolitikai és civilizációs szintű elemzésre van szükség. A történelmi tényekből kell kiindulni, még akkor is, ha az elemzésnek ez a módja manapság nem divatos. Tény, hogy a jelenlegi ukrán állam soha nem létezett a történelem folyamán. Újonnan létrehozott képződmény, amelynek legalább két teljesen különböző része van. Ennek a két különböző résznek teljesen eltérő az azonosságtudata és a kultúrája. 

Nyugat-Ukrajnának kelet-európai azonosságtudata van. Az itt élők többsége kelet-európainak tekinti magát. Ez az azonosságtudat elutasítja a pánszláv eszmét és vele együtt Oroszországot. Ezek a nyugat-ukrajnaiak meg vannak győződve arról, hogy az oroszok a létükben fenyegetik őket. Ezért gyűlölik az oroszokat, az orosz kultúrát és természetesen az orosz politikát is. Mindez önmeghatározásuk szerves részét képezi.

Dugin professzor a német Manuel Ochsenreiter-vel folytatott beszélgetésében megértéssel szólt a nyugat-ukrajnaiak oroszellenességéről. Ez végülis identitásuknak meghatározó része. Nem azt jelenti, hogy szükségszerűen háborút akarnak viselni az oroszok ellen. Csupán azt jelenti, hogy nem szeretik őket. És ezt tiszteletben kell tartani. Az amerikaiakat is sokan gyűlölik, és ebbe bele kell törődniük. Így hát, amikor a nyugat-ukrajnaiak gyűlölik az oroszokat az önmagában se nem rossz, se nem jó, hanem egy tény, amit tudomásul kell venni. Nem mindenkinek kell a másikat szeretnie.

Az se olyan egyszerű, hogy a kelet-ukrajnaiak jobban kedvelik az oroszokat. A Kelet-Ukrajnában élő emberek többsége az oroszokkal közös történelemmel, civilizációs hagyománnyal, és geopolitikai feltételekkel rendelkezik. Kelet-Ukrajna teljes mértékben orosz és eurázsiai ország. Le kell vonni a következtetést, hogy két Ukrajna létezik. Ezt nagyon jól lehet látni a választásoknál is. A lakosság megoszlik minden fontos politikai kérdésben. Ez különösen így van, amikor az Oroszországhoz való viszonyról van szó. Ukrajna egyik része teljesen oroszellenes, a másik része pedig teljesen oroszbarát. Két különböző társadalom, két különböző ország és két különböző nemzeti, történelmi hagyományközösség él egy rendszeren belül.

Az ukrán politika fontos kérdése, hogy melyik rész uralkodik a másik felett? Ukrajnának két különálló része van, de csak egy fővárosa, Kijev. Kijevben mindkét közösség megtalálható. A főváros azonban nem tartozik sem Nyugat-Ukrajnához, sem Kelet-Ukrajnához. A nyugati rész fővárosa Lvov, a keleti része pedig Harkov. Kijev, a főváros, az mesterséges képződmény. Ha valaki ezeket a fontos tényeket nem érti, akkor a konfliktus lényegét sem érti. A tényeken az sem változtat, ha a nyugati tömegtájékoztatás és az ukrán nacionalisták azt nem ismerik el.

Az ukrán állam létrejötte a jelenlegi határok között nem szerves történelmi fejlődés eredménye. A Szovjetunió bürokratái döntöttek így. Az Ukrán Szocialista Szovjet Köztársaság a Szovjetunió létrejöttekor, 1922-ben, az Uniót alkotó 15 tagköztársaság egyike volt egészen 1991-ig. Hetvenkét év alatt Ukrajna határai sokszor változtak. Egy jelentős részt, ami most Nyugat-Ukrajna, a vörös hadsereg csatolt hozzá 1939-ben. Ehhez jött még a korábbi orosz Krím-félsziget 1954-ben.

Egyesek úgy gondolják, hogy a problémát megoldaná Ukrajna felosztása egy keleti és egy nyugati államra. Ez azonban nem olyan egyszerű, mert figyelemmel kell lenni a nemzeti kisebbségek problémáit. Ukrajna nyugati részén sok olyan ember él, aki magát orosznak tekinti. Kelet-Ukrajnában a lakosság egy része nyugat-ukrajnainak tekinti magát. Egy nagyobb államnak a kettéosztása valójában nem oldaná meg a problémát, csupán egy újra cserélné fel.

Milyen motívumai vannak az Európai Uniónak arra, hogy Ukrajnával együtt annak a súlyos problémáit is felvállalja? – tette fel a kérdést Ochsenreiter. Dugin erre röviden annyit válaszolt, hogy ez nem érdeke az európai szövetségnek. Ez az Egyesült Államok érdeke. Most egy politikai kampány folyik Moszkva ellen. Brüsszelnek az a felhívása, hogy Ukrajna csatlakozzon a Nyugathoz, nyomban kirobbantotta a konfliktust Moszkva, valamint Kelet- és Nyugat Ukrajna között. Ez nem jelent meglepetést azok számára, akik ismerik az ukrán társadalmat és az ország történelmét.

Az EU csatlakozási ajánlatát Janukovics elutasította. Nem tehetett mást – folytatta Dugin -, mert őt az oroszbarát kelet-ukrajnaiak és nem a nyugati országrész lakói választották meg. Janukovics nem mehetett szembe azokkal, akik őt megválasztották. Ha ő engedett volna a Nyugat felszólításának, saját választói nyomban árulónak minősítették volna. Janukovics választóbázisa az Oroszországgal való egyesülésre törekszik. Ezért Janukovics egyszerűen azt tette, amit tennie kellett. Ez volt az egyetlen logikus politikai lehetőség számára.

Az interjúkészítő ezután arra tért rá, hogy számos irányzatot követő politikai erő szövetkezett Janukovics megbuktatására. Megtalálhatóak voltak ebben az ellenzéki összefogásban a tipikus liberálisok, az anarchisták, a kommunisták, a homoszexuális csoportok, a nacionalisták egészen a neonáci csoportokig. Dugin szerint őket az Oroszország elleni gyűlölet egyesítette. Janukovics a szemükben Oroszország képviselője volt, Putyin barátja, a Kelet embere. Ez az ellenzék gyűlölt mindent, ami orosz. A gyűlölet tartja őket együtt. Úgy is mondhatjuk, hogy ők alkotják a gyűlölet blokkját. A Janukovics ellen tüntetők meghatározó erejét a neonáci csoportok alkották az EuroMaidan téren. 

Ők kezdeményezték a nyers erőszakot, mert polgárháborús helyzetet akartak létrehozni Kijevben. Az EU és az európai kormányok támogatták ezeket a szélsőségeseket, akik nyíltan rasszisták és neonácik. Az európai kormányok ezeket a szélsőségeseket saját határaikon belül megfékezik, kerüljön, amibe kerül.