2024. július 30., kedd

A botrányos párizsi olimpia okkult szimbólumainak teljes elemzése - Sokkal súlyosabb üzeneteket is tartalmazott! A támadás, amit láttunk, csak a felszín!

A 2024-es párizsi olimpia megnyitóünnepsége akkora visszhangot váltott ki, hogy gyakorlatilag letörölték az internetről. Ezt a mega-rituálét azonban nem szabad elfelejteni. Teszek is róla, hogy ne maradjon elemzések és évek múlva visszakereshető dokumentálás nélkül. 

Hiszen a 2012-es londoni olimpia megtanított minket arra, hogy a háttérhatalom és a világot irányító szervezett magánhatalom szimbólumokkal jelzi (sokszor előre) agendáját és ránk erőltetett programját.

Ez a cikk részletesen bemutatja az ünnepség szimbolikus jelentőségét, amely Franciaország és gyakorlatilag az egész világ kapitulációját ünnepelte az okkult elit beteg, sátáni és alaposan elfajzott agendája előtt. 

Bár a gusztustalan olimpiai megnyitót követő nemzetközi felháborodást és zsigeri tiltakozást tekinthetjük talán némi reménysugárnak, hogy létezik még erkölcs és egészséges értékrend az emberiség egy részében! (VilagHelyzete megj.) 

A párizsi megnyitó ceremónia viszont sokkal súlyosabb üzeneteket is tartalmazott! A transzvesztita keresztényellenes támadás is csak a felszín! 



Miközben élőben néztem a 2024-es párizsi olimpia megnyitó ünnepségét, két gondolat jutott eszembe: "Franciaország elbukott" és "Szodomában és Gomorrában élünk". 

Valószínűleg sok más embernek is pontosan ezek a gondolatok jutottak eszébe, mert a visszahatás azonnali volt és a világ minden tájáról érkezett. 

Miközben a tömegmédia megpróbálta elhárítani a felháborodást, egyúttal egy másik küldetést is teljesített: Az internetről letörölni a szertartásról készült videókat. 

Az olimpia hivatalos YouTube-csatornája és a hírcsatornák mind úgy döntöttek, hogy ezt a dolgot örökre el kell felejteni! De már azonnal úgy tenni, mintha meg sem történt volna! 

Még azokat a YouTube-csatornákat is szerzői jogsérelmekkel sújtották, amelyek néhány felvételt felhasználtak az ünnepség kommentálásához.

Egyszóval nem akarják, hogy az emberek újra figyelmesen megnézzék ezt a ceremóniát, mert számos egyenesen szégyenteljes pillanatot tartalmaz. A kár azonban már megtörtént: 

Az okkult elit az egész világ szeme láttára hajtotta végre mega-rituáléját, és a belőle áradó mocskos energiát learatták.

Mondanom sem kell, hogy teljes mértékben számítottam a szimbólumokra a szertartás során és gyakorlatilag ez volt az egyetlen oka, hogy figyelemmel kísértem a megnyitót. Természetesen erre a nyílt LMBTQ / Transzvesztita / Transznemű / Queer stb "eurovíziós dalfesztiválra" és "melegbárra", amit több milliárd sportot szerető vagy csak egyszerű érdeklődő (akár gyerekek) képébe tolnak, na erre én sem készültem.  

2012-ben írtam több elemzést a londoni olimpia megnyitó- és záróünnepségéről, amely rendkívül szimbolikus (sőt, prófétai) volt. A párizsi szertartás után és ahhoz képest azonban a londoni szertartás a kultúra és a jó ízlés megtestesítője volt. Úgy értem, azt legalább a gyerekek is megnézhették.

Nem mintha a párizsi ceremóniák spóroltak volna az erőfeszítéseken és a költségeken. Míg az olimpiai ceremóniák általában egy stadionban zajlanak, a párizsi szervezők merészen úgy döntöttek, hogy a városon belül tartják őket, és az eredmény gyakran vizuálisan lenyűgöző és grandiózus volt. Ezzel azonban az elit egyúttal a képmutatását is leleplezte.


Ugyanaz a globalista elit, amely a laza politika és az ellenőrizetlen bevándorlás révén szándékosan pokollá változtatja a világ városait, több ezer migránst és hajléktalant utasított ki és szállított el erőszakkal Párizsból az olimpia idejére. 

Nem akarják, hogy ebből látható legyen bármi is, főleg, hogy a Szajna partja "normál esetben", hajléktalanok, illegális bevándorlók sátraival és hálózsákjaival van tele. 

Az olimpiai ünnepségek általában a házigazda nemzet kultúráját, történelmét és eredményeit ünneplik. A párizsi olimpia megnyitóünnepségén erőteljes szimbolikát alkalmazva ennek éppen az ellenkezőjét érték el: Franciaországnak és gazdag kultúrájának a leigázásáról szóltak, az okkult elit beteg, züllött és alaposan sátáni globális kultúrájának. Még ha Franciaország történelmének és kultúrájának egyes darabjait látszólag "tisztelték" is, ez egy torz szemüvegen keresztül történt, amely végső soron a romlottságukat ünnepelte.

És nézzük akkor a párizsi olimpia megnyitó ceremóniáját! 

A sötétségtől a fényig

Minden olimpiai szertartás eredendően erősen szimbolikus és mély okkult jelentéssel töltött. 
A modern olimpiát valóban Pierre de Coubertin, egy francia arisztokrata hívta életre, aki aktív szabadkőműves volt.

Pierre de Coubertin aktív szabadkőműves volt az Oxfordi Egyetemen töltött napjaitól kezdve, ahol 1890-ben beavatták az angliai Oxfordban található Apollo University Lodge No 357 páholyba.

Az olimpiai játékokat övező fáklyavivő ceremónia mindig okkult jelentésekkel van átitatva, amelyek közvetlenül kapcsolódnak Coubertin szabadkőműves kapcsolataihoz. 

Az okkultizmusban Lucifert megváltónak tekintik, aki az isteni tudás fényét adja át az emberiségnek. Latinul Lucifer szó szerint "fényhordozót" jelent.

A görög mitológiában Prométheusz Lucifer megfelelője.
Elvette a tudás tüzét az istenektől, és átadta az emberiségnek.

Röviden, a fáklyavivő rituálé mély luciferi jelentéssel bír. A 2024-es olimpián a rituálé az elit egyik kedvenc mottójának fizikai megjelenítésével kezdődött: A sötétségtől a fényig.

Az ünnepség azzal kezdődött, hogy a gyerekek az olimpiai fáklya segítségével végigsétáltak a párizsi katakombákon.

Az olimpia megnyitó ünnepségét azzal kezdték, hogy a gyerekek körbesétáltak egy legendásan hátborzongató földalatti csontvázakkal és koponyákkal teli alagútban, amely több mint hatmillió ember maradványait tartalmazza. 

Ez a hely valóban baljóslatú hely: 

A Barriere d'Enfer (Pokol kapuja) nevű helyen keresztül lehet bejutni és évszázadok óta tartja magát a hír, hogy a földalatti folyosókon mai napig sötét rituálék zajlanak.

Miközben a gyerekek emberi koponyákból készült falakat világítanak meg (a luciferi fáklyával), egy hátborzongató, arctalan férfi meghívja őket egy csónakba.


A titokzatos alak a sötétségből a fényre vezeti a gyerekeket. Szó szerint. 

Szabadkőműves kép az okkultizmus luciferi mottójával.

Miközben a maszkos férfi az okkult elit közmondásos fénye felé viszi a gyerekeket, egy felvételt látunk a háttérhatalom jelenlegi bábjairól.

Emmanuel Macron és az Olimpiai Bizottság elnöke feláll a fáklya érkezésére. 
Macron  "felesége" ül a jobb oldalon. Balra António Guterres, az ENSZ főtitkára ül. 
Miért van itt? Mert Franciaországot a globalisták irányítják.

E szimbolikus megjelenítés után a fáklyát tartó titokzatos férfi végigfut Párizson, és végigvezeti a nézőket az ünnepség 12 tablóján.


Ez a figura, amelyet homályosan olyan alakok ihlettek, mint az Opera Fantomja, azt az arctalan elitet képviseli, amely Franciaországot és a világot vezeti a szertartás különböző narratíváin keresztül.

És ez vérrel kezdődik.

Levágott fejek


A Gojira előadása a lefejezett fejét tartó Marie Antoinette hátborzongató felvételével kezdődött.

A rituális vörösbe - az áldozatok okkult színébe - öltözött személlyel több más francia személyiség halálát is ünneplik ebben a bizarr látványban. 

Azon kívül, hogy a gyerekek nézik ezt a ceremóniát, miért ünneplik a francia emberek erőszakos halálát az olimpián?


A maszkos alak (az elitet képviselve) felügyeli a forradalmat.

Íme egy gyakran figyelmen kívül hagyott tény a francia forradalomról: 

Elsősorban titkos társaságok, például a szabadkőművesek és a rózsakeresztesek szervezték, hogy megdöntsék és leváltsák a Monarchiát és a katolikus egyházat. Erről könyveket lehetne teleírni, merész történészek meg is tették azóta.

Tekintettel az okkult elit kontextusára, e két pillérhez kapcsolódó alakok, például Marie Antoinette halálát rituális módon ünneplik.


Az előadás azzal ér véget, hogy az épület ablakaiból úgy tűnik, mintha a kivégzettek vére fröccsenne ki. Igen, még mindig az ...olimpiát és annak megnyitóját nézzük.

Míg a francia forradalmat általában pozitív dologként szokták felfogni, addig most az okkult elit nagyszabású tervének következő fázisába lépünk. És ez senkinek sem jó: 

Erkölcsi és társadalmi hanyatlás, hogy megkönnyítsék az Új Világrend eljövetelét. Az ünnepség további része gondoskodott arról, hogy kiemelje ezt a hanyatlást.

Biszexuális hármas

A halál ünneplése után az olimpia szervezői elengedhetetlennek tartották, hogy ezután a szexualitásra összpontosítsanak. 

A Nemzeti Könyvtárban egy bizarr jelenetben két férfi és egy nő kacérkodik, miközben francia irodalmi könyveket olvasnak a szexualitásról. Néhány választás meglehetősen zavarba ejtő.


Az egyik javasolt könyv a Diable au Corps (Ördög a testben). 
Egy férjes asszonyról szól, akinek viszonya van egy 15 éves fiúval, 
miközben a férje háborúban van. 

Igen, az olimpián sikerült utalást tenni többször a kiskorúakkal való szexre. 


Miután egy darabig hancúroztak, a három barát rájön, hogy kanosak,és hogy most azonnal szexelniük kell. Így hát elszaladnak, hatalmas rendetlenséget hagyva maguk után a Nemzeti Könyvtárban. De ez nem baj, mert ők LMBTQ-k.

Ezután a nézők egy biszexuális hármas jelenetet láthatnak. Egyébként még mindig az olimpiát nézzük.


Eközben odakint egy koreográfiát láthatunk, amely a "vágy felemelkedését" hivatott ábrázolni, férfiak csókolózását ábrázoló jelenetekkel kiegészítve. 

A vágy bizarr középpontba állítása után a szertartás súlyos politikai nyilatkozatot tesz.

Franciaország megalázása

A következő tabló az "Egyenlőség" címet viseli. 

Az elit azonban nem az emberek közötti egyenlőséget akarta ünnepelni (ebben ők biztosan nem hisznek). 

Ehelyett úgy döntöttek, hogy a "hagyomány és a modernitás" közötti egyenlőséget ábrázolják. És az ő verziójuk a "modernitásról" egy globális, agyatlan kultúra.


A szakasz a Köztársasági Gárda zenekarával kezdődik, amely az egyik oldalon őrködik. 
Ők képviselik a hagyományt.



A másik oldalon Aya Nakamura énekesnő áll. Ő képviseli a "modernitást". 

Amikor Macron személyesen hívta meg Nakamurát, hogy képviselje a "modern Franciaországot" az olimpián, azonnal vita kerekedett ebből. 

A fő okok:
Azzal vádolták, hogy dalaiban tönkreteszi a francia nyelvet az angol, arab és nyugat-afrikai szavakat és kifejezéseket keverő szlengjével. Más szóval, ő képviseli az elit elnémított globalista kultúráját.

Mondanom sem kell, hogy az, hogy ezt a konkrét művészt választották ki erre a konkrét szerepre, erősen politikai jellegű volt. 

Az üzenet: Franciaország kultúráját, történelmét és identitását egyetlen globális kultúra váltja fel. 

Hiszen ugyanez történik az egész világon. 

Amit én mindig hiányoltam és teszem most is: nem hiszem el, hogy nem tudtak a francia kultúra nagyjaira építeni! (Edit Piaf, Charles Aznavour, Jean-Paul Belmondo, Alain Delon ... rengeteget tudnék sorolni) (VilagHelyzete megj.Ö.


Miközben Nakamura a Djadját adja elő, a mögötte álló szegény öregembernek kínosan táncolnia kell a dal afrikai ütemére. 

A szimbolika erőteljes: A hagyományos Franciaországnak a globalista ritmus ütemére kell mozognia.


Az istenkáromlás jelenete - avagy Krisztus Utolsó vacsora transzvesztita módra

Mint minden okkult elit bemutatóban, itt is szükség van a Sátán / Lucifer előtti nyílt tisztelgésre. 

A párizsi olimpián ez úgy valósult meg, hogy a megnyitóünnepséget fekete misévé változtatták, ahol nyíltan meggyalázták a kereszténységet.


A francia DJ Barbara Butch Jézus Krisztus szerepét játssza (glóriával) és drag queenek veszik körül az utolsó vacsorát gúnyoló jelenetben.


A szakállas drag queen divatbemutatója az Utolsó vacsora asztalán tapos.

Mintha ez nem lenne elég, ez a förmedvény is megjelenik.


Amikor ez a meztelen férfi énekelni kezdett, az egész világ dühösen hördült fel, 
hogy "na jó, ez már a vég és ebből az undormányból elég"

Ez az ember papíron hivatalosan Dionüszoszt, a bortermelés, a termékenység, az ünnepek, az őrület, a rituális őrület, a vallási extázis és a színház görög istenét jelképezi. A Bacchus néven is ismert Dionüszosz kultuszához a részeg mámor, a szexualitás és a véráldozatok kapcsolódnak.

Dionüszosz vallása gyakran tartalmazott kecske- vagy bikaáldozattal járó rituálékat és legalábbis egyes résztvevők és táncosok az istenhez kapcsolódó fából készült maszkokat viseltek. 

Egyes esetekben a feljegyzések szerint az isten egy maszkos és felöltözött oszlopon, rúdon vagy fán keresztül vesz részt a rituálén, miközben imádói kenyeret esznek és bort isznak. - Dionüszosz, Wikipedia

Más szóval Dionüszosz Jézus Krisztus pontos ellentétét képviseli. És ezért van az, hogy az asztalon fekszik és olyan mocskos és kéjsóvár módon néz ki.

De miért van ott egy kislány?


Miközben Dionüszosz elborzasztotta a világot, a háttérben egy kislány lógott, akit egy nagydarab fekete férfi tartott.


Ugyanaz a lány egy csomó izzadt degenerált személyiségzavaros emberrel táncol.
Egyszerre áldozata és résztvevője gyerekként az eseményeknek.

Emlékszel, hogyan ünnepelték az Ördög a testben című könyvet az elején? 
És hogy az is kiskorúakkal való szexről szólt? 

Itt van a visszacsatolás: Most ott van ez a lány, aki majdnem meztelenül táncol a fura alakokkal? 

Nem csodálom, hogy lebukásuk és a felháborodás után ilyen szégyenletes dolgokat próbálnak eltüntetni az internetről.



És ha ez még nem lenne elég! 

Az egyik férfi szereplő egyértelműen szándékos módon nemi szervét közszemlére teszi 1 milliárd néző számára:

Az pedig már csak véletlen lehet, hogy pontosan 6 + 6 + 6 fényforrás lóg az ablakokban egyértelműen a "fényhozó" Lucifer tiszteletére:



Ezt a kereszténység elleni támadást és gúnyolódást nem most kezdték! 

☄️ Csodálkozunk a folyamatos provokáláson, a normális konzervatív társadalmat érő szüntelen gyalázatos és gusztustalan aberrált támadáson? 


Michelangelo Buonarroti - Pietà című világhírű alkotása - amikor Mária a keresztről levett Jézust gyászolja. 

👀 A transzvesztita által leleplezett képen egy tetovált Jézust a transznemű Madonna tartja karjaiban. 🤮 (VilagHelyzete)


Ezt a részt lezárva egy olyan jelenetet mutatok, amit senki nem vett észre: 
Az egyik botrányos szereplő egyértelmű jelzéssel a "le lesztek fejezve" üzenetet mutatja és küldi nekünk és sajnos ezt a mellette lévő kislány is mintha átvenné! 


Az új világrend ünneplése

Amikor az istenkáromlásnak ez a gyötrelmes bemutatója véget ért, a dolgok komorabbá váltak. Mert itt volt az ideje, hogy megünnepeljük az okkult elit végső célját: Az Új Világrendet.

Ehhez John Lennon Imagine című dalát, az Új Világrend nem hivatalos himnuszát énekelték el.


Bár semmi francia nincs ebben a dalban, Juliette Armanet adta elő az Imagine-t. 
Ne feledjük: semmi sem történik véletlenül! itt minden mozzanatnak oka van! 

Amikor ezt a dalt a 2012-es londoni olimpián is előadták, volt némi értelme, mert Lennon onnan származott. 

Ebben az esetben azonban semmi értelme nem volt, amíg meg nem értjük, hogy a dal az okkult elit örök kedvenc dalszövegét tartalmazza.

"Képzeld el, hogy nincs Mennyország.
Ez könnyen megy, ha megpróbálod
Nincs pokol sem alattunk
Felettünk csak az ég
Képzeld azt, hogy minden ember
A mának él.

Képzeld el, hogy nincsenek országok
És nincs vallás sem.

Remélem, egy napon te is közénk állsz
És a világ ekként egyesül.

Képzeld el, hogy nincs birtoklás
Kíváncsi vagyok, ez megy-e
Nincs ok kapzsiságra vagy sóvárgásra
Mert az ember testvér lesz
Képzeld azt, hogy minden ember
Közösen élvezi a tulajdont"

Nincs ország, nincs vallás, és nincs vagyon. 

Pontosan ez az okkult elit végső célja, amelyet olyan szervezetek támogatnak, mint a Világgazdasági Fórum. 

Ezért ült közvetlenül Macron mellett António Guterres, az ENSZ főtitkára. Franciaországot (és minden más országot) el akarják törölni egy egységes világkormány létrehozása érdekében.

A következő szegmens vizuálisan pontosan ezt a célt ábrázolja.


A maszkos alak (aki még mindig az elitet képviseli) fehér lovon lovagolva lép a színpad közepére.

Vajon az apokalipszis fakó lovát jelképezi? 


Remélem, nem, mert ahogy a Biblia mondja, "a neve, aki rajta ült, a Halál volt, és a Pokol követte őt".

Hátborzongató módon a világ összes nemzete szó szerint követte a lovast.


Az utca mindkét oldalán nemzeti zászlókat tartó emberek sorakoztak. 
Aztán ahogy a lovas elhaladt mellettük, fokozatosan követték őt.


Nincs jobb módja annak, hogy a világ nemzetei az okkult elit Új Világrendje mögé felsorakozzanak.

Összefoglalva

Ahogy ez az egész okkult és közben gusztustalan, szégyenteljes szertartás haladt előre, az eső egyre csak fokozódott. 

Olyan volt, mintha Isten megpróbálta volna eloltani az olimpiai lángot, amely pokol tüzévé változott.
 
És mint minden sátáni dolog, az egészet átitatta a hazugság. 

Miközben azt mondták, hogy egyesítő jellegű, az ünnepség valójában megosztó volt. Minden eddigi rendezvénynél megosztóbb!

Miközben azt mondták, hogy a szeretetről szól, valójában a gyűlöletről szólt. 

Világosan azt mondták, hogy Franciaország dicsőségéről szól, valójában a megaláztatásáról.

Úgy tűnik, az okkult elitnek szándékában áll az egész világot Szodomává és Gomorrává változtatni és a 2024-es olimpia megnyitóünnepsége ennek a ténynek a szemérmetlen ünneplése volt, vagy egy jelzés, hogy a háttérhatalmi elit ilyen évtizedeket készít elő számunkra!

A teljes cikket szerkesztette, fordította, kiegészítette és saját vélemény: A VilagHelyzete alapító szerkesztő újságírója

Forrásként a VigilantCitizen és saját anyagaim szolgáltak

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése